Érdekes cikk jelent meg a Pesti Hírlapban 1915 nyarának derekán, az „uborkaszezonban”. Szerzője éppúgy aggódott az úrinők bundájának „szőrmevesztéséért” – felelőssé téve a molyt –, mint a katonák téli ruházatában esett károkért. A nercek és rokonszőrű társaik
Az Országház kupolacsarnokában 1915. április 11-én illusztris társaság gyűlt össze: Tisza István miniszterelnök, a vallás- és közoktatásügyi miniszter (Jankovich Béla), valamint a közös hadügyminiszter (Alexander von Krobatin) mellett
2006-ban tudományos szenzációról lehetett olvasni az elektronikus és a nyomtatott sajtóban egyaránt: a Közel-Keleten fekvő Megégett Város (Sharh-i Sokht) romjai között, egy sírban megtalálták a világ (eddigi) legrégebben készült műszemét,
A háború első hónapjainak egyik nagy kihívását a járványos betegségek kezelése jelentette – nemcsak a katonák között, hanem a hátországban is. A hatóságok a szokott módon reagáltak: karanténnal, elkülönítéssel, fertőtlenítéssel,
A statisztikák híven tükrözik a háborús állapotokat – a születések száma radikálisan csökkent a háború második évére. Ez önmagában nem korszakalkotó megállapítás, az azonban már figyelemreméltó, hogy épp ezáltal került előtérbe az anya- és csecsemővédelem
A civil lakosság ellen elkövetett erőszak mai szemmel nézve szerves része a háborúnak. A 19. század korlátozott kiterjedésű (azaz elsősorban a tényleges hadműveleti területre szorítkozó) összecsapásai azonban messze nem érintették annyira a polgári lakosságot,
„Amikor beköszöntött a tél, magával hozta az állandó esőzéseket, és az állandó esőzés magával hozta a kolerát. De ezt szerencsésen megelőzték, és végül is csak hétezer embert vitt el a kolera az egész hadseregben” – írta Ernest Hemingway 1929-ben.
