„Művészi értékű gyönyörű két plakátját, amelyeket festett, a sajtótörvény elleni küzdelemben elkobozták, mert a Népszava vörös emberét, amely a világosság, a tudás, az osztályuralom elleni bátor küzdés és a gondolatszabadság jelképe, elvtársunk leláncolva újra megfestette. A láncot három csendőr és egy rendőr tartja döfésre emelt szuronyos puskákkal. Az ügyész, illetve a kiváló munkáját féltő gyorstalpaló ebben a plakátban lázítást látott. Már az elkobzás alkalmával nyilatkoztak legkiválóbb képzőművészeink a Népszavában és kultúrbotránynak, barbárságnak minősítették az eljárást, ami azonban nem akadályozta meg a művészet szabadsága elleni merénylet folytatását. Elvtársunkat vád alá helyezték két rendbeli lázítás miatt és csütörtökön a vádlottak padjára került a Népszava leláncolt vörös embere.”
(Népszava, 1914. június 19.)

Biró Mihály grafikust a fenti idézetben is szereplő vörös kalapácsos ember tette ismertté az 1910-es évek elején. A plakát alakját Fischer Tibor birkózóról mintázta Biró, aki testvére, a Munkás Testedző Egyesület alelnökeként is tevékenykedő Biró Dezső révén ismerkedhetett meg a sportolóval. Biró Mihály neve örökre összeforrt a Népszava szimbólumaként is ismert plakátéval, de emellett számtalan más munkát is köszönhetünk neki, amelyek révén a politikai plakátművészet megteremtője lett.

Biró 1886-ban született Bián, zsidó kereskedő családból származott. Az apja neve eredetileg Weinberger, nevüket épp Mihály születésekor magyarosították. Biró 1904 és 1908 között díszítőszobrásznak tanult az Országos Magyar Királyi Iparművészeti Iskolában, ahol a szobrászat mellett az ötvösség és a fémművesség alapjaival is megismerkedett. A tanulóéveiben elért első sikereiről a Magyar Iparművészet 1905-ös évfolyamában olvashatunk: a lap az Iparművészeti Iskola jubiláris kiállításáról számolt be, ahol Biró hímzett falidísszel szerepelt. 1908-ban Biró hosszabb külföldi tanulmányútra ment, melynek végén Angliába is eljutott, ottani élményeiről szintén a Magyar Iparművészetben számolt be. Angliai útja művészete szempontjából is meghatározó tényezővé vált, hiszen a hazainál jóval fejlettebb politikai kultúrájú országban találkozott először a propaganda egyik új médiumával: a politikai plakáttal. Hazatérése után, 1911-ben a szocialista eszmével már Angliában megismerkedő Biró belépett a Magyarországi Szociáldemokrata Pártba (MSZDP). Ezt megelőzően, egy évvel korábban már tervezett a párt számára politikai plakátokat, az első kettőt az 1910. október 23-i nagygyűlésére: ezek témájukban a földkérdéssel és a mezőgazdasági problémákkal foglalkoztak. A plakátok teljesen új szint vittek a tüntetésbe, ahogy erről a Népszava 1910. október 25-i száma is tudósított:

„A menetelő hadak elosztották magukat egy-egy plakát-festménnyel és ezek alatt demonstráltak, követeltek. Szomorú önérzettel vitték ezeket a képeket, róluk szólt, értük festődött. Az elnyűtt proletár figurája ott szenvedett a plakátokon és kegyetlenkedő dölyfével mellette állt az is, akinek az igáját még mindig cipeli. Hat ilyen nagyméretű plakát agitált a tömeg fején, a proletár rab-életének egy-egy típusos eseményét magyarázta, pompás erővel megjelenítette. Mint a viharmadarak, úgy lebegtek ezek a plakátok, a tüneményes, úszó embergálya fölött és amellett, hogy odalökték a néző elé a proletárnyomorúságokat, arról is demonstráltak, hogy valakinek a kemény keze a művészet fegyverével tud hadakozni az elnyomott milliókért.”

Biró talentumáról egy teljes hasábon lelkendezett a napilap, az együttműködés a grafikus, a párt és az újság között a következő években rendkívül szoros volt. 1915-ös bevonulásáig Biró egy egész sor plakátot tervezett a szociáldemokratáknak, ezek legtöbbje transzparensként a tüntetések szerves része volt. Emblematikus figuráját, az 1912-es vörös kalapácsos embert többször is „átöltöztette”: 1914 nyarán láncokkal ábrázolta (az erről szóló idézetet lásd fent), amiért lázítás vádjával bíróság elé állították. Biró a tárgyaláson azzal védekezett, hogy a gondolatszabadságot is szimbolizáló figuráját azért láncolta le, mert így kívánt tiltakozni a sajtó szabadságát veszélyeztető tervezett sajtóreform ellen. A védőügyvéd szerepét betöltő Landler Jenő védőbeszédét és a tárgyalás egyes részleteit le is hozta a napilap – a tárgyaláson végül Birót felmentették a lázítás vádja alól.

 
Biró plakátjai között ezekben az években a szociáldemokraták választójogi nagygyűléseire invitálók és az aktuális belpolitikai helyzetre reagálók mellett háborúellenes művek is voltak. A legismertebb közülük az „ágyútöltő”, amely a „Háború borzalmai ellen” hívott tüntetésre még 1912-ben. A plakát vizuálisan annyira erős, hogy sokszor próféciaként értelmezték, illetve tévesen, a háború kezdete (1914) utánra datálták. Mi az oka mégis, hogy a pacifistának bélyegzett Biró 1915-ben önként bevonult katonának? A Biró plakátművészetével foglalkozó Katona Anikó egyik legújabb tanulmányában ezt azzal indokolja, hogy őt is elkapta a „világméretű változás jelentősége”. Szerényebben is magyarázhatjuk ezt azzal, hogy művészként „témát” talált a háborúban, hazatérése után mappát is kiadott háborús rajzaiból. Biró katonaként a déli hadszíntéren (Szerbia, Macedónia, Olaszország, Dél-Tirol) szolgált, fokozatosan haladt előre a ranglétrán, míg végül hadnagyként szerelt le, miután mellhártyagyulladást kapott, amihez utóbb tüdő- és szívproblémák is társultak. A lövészárokban készült rajzai nem csak hitsorosait ábrázolják, hanem az „ellenséges” civil lakosság szenvedéseit is. A Népszava frontszolgálata alatt sem felejtette el, Pogány József hosszú esszében méltatta Biró munkásságát, aki „most nem dolgozhat, mert katona az olasz fronton”.

Biró hazatérése után a „társadalmi szolidaritás” szolgálatába állította ceruzáját.­ Hadikölcsönplakátokat tervezett, amin robusztus katonafigurái fegyverrel a kezükben, egy óriási, aranyból készült pénzérme fedezékében küzdenek meg az ellenséggel.

Biró az 1918–1919-es eseményekben is aktívan rész vállalt, plakátjai, a Búcsúztató és a Köztársaságot! a mai napig ismertek. Tanácsköztársaságbeli szerepvállalásának (pl. Bitangok! Ezt akartátok? és 1919. május 1.) köszönhetően emigrációba kényszerült, előbb Bécsben, majd a náci terjeszkedés elől menekülve Franciaországban telepedett le. Politikai plakátokat továbbra is készített, például kifejezetten választási plakátokat előbb 1920-ban Ausztria Szociáldemokrata Munkáspártjának, majd 1922-től az MSZDP-nek is. Magyarországra azonban csak 1947-ben, súlyos betegen tért vissza, de a Képzőművészeti Főiskolán a neki felajánlott katedrát már nem tudta elfoglalni, 1948. október 6-án meghalt.

 
Felhasznált irodalom:
Biró Mihály = Népszava, 1910. október 25.
Az első plakát-pör = Népszava, 1914. június 19.
A politikai plakát. Biró Mihály plakátművészete = Népszava, 1916. június 4.
Plakát álmok, 1910–1920. A Magyar Nemzeti Múzeum kiállítási katalógusa. Budapest, 2015.
Katona Anikó: Háborúellenesség a háború előtt. Biró Mihály plakátjai. In: Emlékezés egy nyár-éjszakára. Interdiszciplináris tanulmányok 1914 mikrotörténelméről. Szerk.: Kappanyos András. Budapest, 2015. 181–194.

 
Készítette: Kaba Eszter