Síremlék, hadifogoly-temető

Pályázatunk nyertesei

Címkék
pályázat

A Hadszíntér és hátország 2014 őszén videóesszé pályázatot hirdetett a “Nagy Háború utóérzete”  címen. Az első és második helyezést elért pályamunkákat és a kisfilmek kísérő szövegét alábbi posztunkban tesszük közzé.

 

1. helyezett:

Molnár Csaba: „Amikor a harangok elnémulnak”

Jegyzet a kisfilmhez

Nagyapám szeretett szavalni, énekelni és lassan sétálni a Tisza-parti erdőben. A hetvenes évek közepén mint büszke gimnazista, egyre gyakrabban kísértem el sétáira. Én meg azt szerettem nagyon, ha az életéről mesélt. Akkoriban még csak az általa emlegetett letűnt világ kalandos, regényes oldala ragadott meg. Mert mesélni rendkívüli erővel tudott! Volt benne humor, izgalom, költőiség és sok-sok emberség. Az emberi butaságot vitriolos bohózatig elvitt kis jelenetekben adta elő. De volt, amikor elszorult a torka és nem tudta befejezni a megkezdett mondatot.

Ilyenkor a fák tövét nézve ballagtunk csendben tovább.

Ezek a csendek aztán több évtized múltán nagy erővel jelentkeztek nálam. Megérve a férfikort már tudtam, hogy ami ezek mögött maradt elmesélhetetlenül, az mélyebb és fontosabb a kalandoknál – ez a sors. A picinyke ember végigküzdött élete, aminek ugyan részesei lehetnek mások, de megélni csak ő fogja. Az élet, amit csakis egyedül, maga él meg az ember. Hiába vannak társai, gyerekei, szerelmei, ellenségei, örömei, fájdalmai, az mégiscsak belül marad: ott legbelül, megoszthatatlanul, ahol a halál is megtörténik velünk. Azt sem fogjuk tudni majd elmesélni.

„Dunántúl…” – sóhajtott fel sokszor nagyapám. Mindig odavágyott vissza a Kő-hegy tetején szárnyait terjesztő Turulhoz, Tatabányára és Alsógallára, meg a bánhidai erőműbe, ahol főraktárnokként dolgozott.

Földes Ádám főraktárnok igazolványa

Az erőművet Verebély László mérnök tervei alapján kezdték építeni 1928 márciusában. A nagyszabású munka Verebély és Kandó Kálmán országot átfogó villamosítási terve részeként indult. Ganz és Társa volt a fővállalkozó. A Power & Traction Finance Co. Ltd. angol cég alvállalkozóként 3,3 millió fonttal szállt be.

Erőmű látképe

A kazánokat ugyanaz az angol vállalat építette, mint a Titanic gyomrában működőket. A szén égbenyúló traverzeken, hosszú csillesoron érkezett Tatabányáról.

A kazánok ontotta forró gőz először 1930. június 28-án forgatta meg a turbina tengelyét.

Csillesor

A bejárattal szemben, az út túloldalán, gondozott zöldövezetben hamarosan kertes házak épültek. Ez lett az erőmű kiemelt dolgozóinak lakótelepe. Máig lakják a szép utcákkal, parkos terekkel osztott, kívülről falakkal védett területet.

Az erőművet és a lakótelepet földalatti alagút és óvóhely rendszer kötötte össze. Mivel angol érdekeltség volt, így a második világháború végnapjaiban bekövetkező bombázások során sem az erőmű, sem a lakótelep egyetlen találatot sem kapott a szövetséges haderőktől.

A Verseny utcai ház bejárata

A kapuk és a járdák sok helyen még ma is eredetiek.

Nagyapám sokat horgászott az erőműnél lévő tónál, ami a rendszer hűtését szolgálta. Onnan vitte haza a halakat az erőmű-telepi fess házukba.

Amikor a németek visszavonulóban minden fontos leszerelhetőt teherkocsikra rakodtak, hogy áramellátás nélkül maradjon az ország egy része, nagyapám néhány beosztottjával elrejtett egy fontos dolgot. A történet itt nem ér véget, de később még visszatérek rá.

A bánhidai erőművet 2005. január 7-én állították le.

Addigra már nagyok sok dolgot hallottam és gyűjtögettem családunk történetéről.

2012-ben felkerestük a nagyszüleim, édesanyám és rokonaim emlegette helyeket, ahol még több dokumentumot sikerült gyűjtenem. Így jutottam el a dédapámig, akivel a film is kezdődik. Szintén elmondhatatlan – csak megmutatható, elmesélhető – élmény volt annak a háznak a falát megérinteni, amit ő épített az első világháború előtt.
És hogy miből építette Neukum Ferenc, a kovács a máig álló robusztus épületet?
Dollárból.
Bátor, tehetséges, nagyot álmodni merő ember volt. Házasságkötése után nem sokkal feleségével együtt kimentek „Amerikába”. Ott nem kértek semmiféle papírokat, amikor munkába akart állni, hanem egyet kérdeztek: – „Mi tud?”
Hamarosan a detroiti Ford gyárban dolgozott. Henry Ford alapelve volt a munkások megbecsülése. Rendszeresen megkérdezte a dolgozókat, mit látnak jónak, rossznak, javítandónak, esetleg megváltoztatandónak a gyárban. Dédapám egyszer egy ilyen alkalommal azt válaszolta: egyáltalán nem jó, hogy rengeteg szerelő járkál a raktárakba a hatalmas gyártelep egyik végéből a másikba, hogy odavigye a szerelőállványához a megfelelő alkatrészeket. Álló nap csak gyalogolnak, ahelyett, hogy szerelnének, ami a dolguk lenne. A „mit kéne tenni?” kérdésre pedig azt felelte, a szerelő álljon, és az alkatrészek menjenek hozzá. Ford lerajzoltatta, majd elkészíttette vele az ötletét. Pár hét alatt megépült a világ első mozgó összeszerelő sora.
Ford előléptette Neukum Ferencet és a híresen jó fizetésekhez mérten is busásan megjutalmazta. A lehetőségek hazája szélesre tárta kapuját előtte. Onnantól saját házuk volt és csak gyűltek a dollárok. No meg az elfojtott könnyek, a sóhajok. Idegen földön sok minden tudja megszomorítani az embert, de egy dolog az, ami végezni is képes vele: a honvágy!
Felesége látva a dolgot, megértette, hogy nagy a baj. Nincs más választásuk, haza kell menni. Csomagoltak és a jól megérdemelt jelentős vagyonnal hajóra szálltak. Dédanyám jókora szövetanyagot varrt, amit ügyesen a ruhája alatt hordva magán viselt. Abban rejtette el a pénzt.

Mire véget ért az út, dédapám már kész tervekkel lépett a szárazföldre.
Az első világháborúban megsebesült. Felvidéken egy Rózsadombnak nevezett helyen lévő katonai kórházban halt meg. Dédanyám üvegkoporsóban hozatta haza Alsógallára.

Aki esetleg szívesen olvasná tovább igazi regény formában a filmbéli történetet, megteheti. Ugyanis Kőrösi Zoltán íróval folytatott baráti beszélgetéseink folyamán sok történetet elmeséltem neki mindebből. Ő pedig kedvet kapván szépen kikerekítette belőlük a Hazánk szíve című regényt. Itt egy kicsit helyesbítenem kell, ezért elnézést a Kalligram Kiadótól, mert a köteten megjelent cím: Milyen egy női mell?, alcíme pedig az általam jobban kedvelt Hazánk szíve.

Kőrösi Zoltán könyve

Néhány szó erejéig még visszatérek nagyapámra, Földes Ádámra. Érdekes szövedéke az életnek, hogy a filmben látható Szent Anna templom hátterében pompázó Parlamenthez volt némi köze fiatal, deli legényként. Képviselőházi őr volt. Az alábbi képen a Hősök terén áll a díszmenetben hetedikként. A csapat élén Zengővári vitéz Forray Iván. Nagyapámnak pincétől a padlásig minden zeg-zugot ismernie kellett az Országházban. Mivel gyakran járok a Batthyány téren, sokszor eszembe jut, hogy valaha az ő csizmája is koptatta azokat a lépcsőket.

Nekem sem térkép e táj. A nagy történelmi eseményeket is kicsi, elnémult emberi életek hajtották végre, szenvedték meg. Mindnek megvolt a maga kalandos, regényes sorsa. Ha kicsit közelebb hajolnának hozzájuk a döntéshozók magasából, talán ráébrednének, hogy nem ölni, pusztítani kellene, hanem…

Köszönet Feleségemnek, Krisztának és a Pályázat kiíróknak

Budapest, 2015.01.26.                                                          Molnár Csaba

 

Amikor a harangok elnémulnak  – ezen a linken nézhetik meg a nyertes videót.

 


 

2. helyezett:

Máté Károly: Katonatemető 2014.

Jegyzet a kisfilmhez

Családunk az I. világháborúban nagy veszteséget szenvedett. Nagyapánk, nagyapánk öccse és anyai dédapánk hősi halált haltak. Sajnos, szüleink, rokonaink nem tudtak ennél többet az elesettekről. Nagymama kerestette őket, de nem jutott közelebb az orosz harctérnél és a halál időpontjánál.

Pár éve fogalmazódott meg bennünk a gondolat, meg kellene próbálni, megtalálni nagyapánk sírját. A többszöri levélváltás a HM levéltárával nem vezetett eredményre.

A Zemplén Megyei Levéltárban sikerült az első konkrét adatra bukkanni. A levéltárban a község halotti anyakönyvében megtaláltuk a holttányílvánítási bejegyzésüket az 1928-as évben, ahol a halálozási helye (Galicia, orosz harctér) és időpontjuk szerepelt.  Ezen a vonalon indultunk el.
Az adatok alapján, az időpontok ismeretében, irodalmi és más publikációkból következtetve kerestük azokat a helyeket, ahol a környék (Miskolc, Kassa) alakulatai harcoltak. Birtokunkba jutott  A MAGYAR KATONA (Századunk legszebb magyar csatái) című, 1944-ben kiadott könyv, melynek egyik fejezete  Komarowi csata címen, Nyáry Iván m. kir. ezr. tollából pontosan ezen időszak harctéri eseményeit helységek, csapattestek megnevezésével írja le. Ez a hat napos küzdelem az oroszok ellen 15000 fős áldozatot követelt a mi oldalunktól Galíciában. Az volt az megérzésünk, hogy itt eshetett el a nagyapánk. Sajnos a bécsi levéltári kirendeltség hiányos adatainkra hivatkozva nem talált információt nagyapánkról.

Időközben az interneten rábukkantunk a kassai Verejny Cintorín honlapjára. Itt a XIV és XIV/a parcellákban vannak eltemetve az I. világháborús halottak, akiknek a nevei, nemzetisége, alakulata, rangja betűrendben fel van sorolva. Egy Orosz Ferenc nevet találtunk, aki a 10. gyalogezred katonája volt és 1914. szeptember 10-én temették el. Mivel hallomásból tudtuk, hogy nagyapánk többször járt az apja sírjánál Kassán, egyéb adat híján el kell fogadnunk, hogy ő nyugszik ott.

E-mailben értesítettek minket Bécsből, hogy a fogolylistán találtak egy adatot: Kurecskó Máté István, 1893. Monok, 1915. március 8-án hadifogságba esett, egészségesen Teserowba szállítva. Nagybátyánk valahol Oroszországban nyugszik.

A bécsi hadilevéltárban egyik ismerősünk a veszteség kartonok között lapozgatva rábukkantunk Kurecskó Mathias Johann névre, 1887. Ungarn, Zemplén, Monok. Elestének helye, ideje Rachanie, Galicia 1914. augusztus 27. Ez az adat leszűkítette a keresés helyét.

Megkerestük térképen a mai Lengyelország területén található Rachanie települést, majd levelet írtunk a polgármesternek. Érdeklődtünk, hogy a településük területén, vagy környékén vannak-e I. világháborús temetők. Postafordultával válaszolt is a polgármester úr, hogy a szomszédos Pawlowka határában tömegsírban vannak temetve az akkori katonák. Kazimierz Orgonista polgármester kérte, jelezzük mikor utazunk, szívesen fogad minket.
2011. június 3-án négyen el is jutottunk Rachanie-be. A polgármester szívélyesen fogadott. A nyelvi nehézségek ellenére megtaláltuk a temetőt.
A temetőt egy kb. 30-40 méter átmérőjű körsánc határolja, sekély árokkal a sánc mellett kívül-belül. A sánc tetején, oldalán fenyő, tölgy, juharfák nőttek. A kör közepén egy óriás öreg tölgyfa áll. Tövében száradó koszorúk maradványai, a környéken lakók megemlékezésének nyomai. Oldalának támasztva elkorhadt és kidőlt fakeresztek. Három-négy kereszt még dacol az idővel a porladó holtak felett. Az egyik keresztre az osztrák Fekete Kereszt piros-fehér-piros színű szalagja van kötve.

2014. augusztus végén ismét elmentünk a Pawlowka melletti tömegsírhoz, hogy nagyapánk halálának 100 éves évfordulójára egy emlékkeresztet állítsunk. A temető sajnos gondozatlan, a gyom térdig ért. A koszorú, amit 2011-ben itt hagytunk az egyik keresztre akasztva, még meg volt.

Azt tapasztaltuk, hogy Lengyelországban is alig ismert a temető. Levélben kerestük meg a Lengyel Harc és Mártíromság Emlékét Őrző Tanácsot és a Területi Vajdasági Hivatalt a temetővel kapcsolatban. Sajnos információval ők sem rendelkeznek, mivel a II. világháború idején az irattár nagyrészt megsemmisült.
Levélben tájékoztattuk a HM hadisírokkal foglalkozó illetékeseit. Nagyon el van felejtve az itt hősi halált haltak temetője. Sajnos gondozatlan, gazos a terület.   Az itt eltemetettekről nincs lista. Még 2011-ben tábla hirdette a bejáratnál az eltemetettek számát. Megdöbbenve fogadtuk a táblán levő adatokat, hogy a temetőben 815 orosz és 1348 „niemiec” katona nyugszik. A mi ismeretünk szerint itt ebben az időben német katonák nem harcoltak csak magyar és osztrák-magyar közös hadsereg katonái az oroszokkal. Kutatásaink során előkerült a bécsi levéltárból hét Borsod-megyei elesett hős halotti anyakönyve, valamint egy hadszíntérkutató ismerősünk által talált 46 hős neve, akik Pawlowkában vannak eltemetve.

Eddig jutottunk.

 

Katonatemető 2014. – ezen a linken nézhetik meg a második helyezést elért videót.