Giesswein Sándor a hazai keresztényszocialista, sőt kereszténydemokrata irányzat korai képviselője volt, de sem az első világháború előtt, sem utána nem tudott alapvető politikaformáló személyiséggé előlépni. Helyzete ingatag volt, állásfoglalásai szintén. Támogatta az általános választójogot 1917-ben, de ha éppen olyan kormányt kellett megszavaznia, amely ezt a jogot nem tartotta elsődlegesnek (mint például Wekerle átalakított kabinetje 1918-ban), akkor annak is odaadta szükség esetén a voksát. Giesswein a középutat kereste akkor, amikor Magyarország a szélsőségek, az extremitások felé mozdult el. (Javára írhatjuk, hogy a Horthy-korban is ezt tette.) Nem véletlen, hogy többnyire jóakaratú, de nem korszakalkotó politikusként idézik fel az alakját. Jól bizonyítja ezt az a gyűlés is, amelyet ő nyitott meg 1918 szeptemberében, s amiről a Pesti Hírlap szeptember 3-án számolt be. Itt az elnöki megnyitót és a zárszót is Giesswein tartotta, de nem ő állt a középpontban, hanem dr. Vass József kollégiumigazgató és Haller István. Vass József, a Szent Imre Kollégium egykori igazgatója azzal foglalkozott, hogy „miért ellensége a szociáldemokrácia a munkásság keresztény alapon való szervezkedésének”. Vass felvetése már önmagában is hamis volt, hiszen a szociáldemokrata szakszervezetből kilépő katolikus munkások már 1903-ban megkeresték Giessweint, és már akkor megkezdték a keresztény munkásegyletek keresztény-szociális jellegű átszervezését, egyben hangsúlyozták a mozgalom szociáldemokrata-ellenes jellegét. Tizenöt év múlva a konfliktusok a különböző munkásszervezetek között még jobban kiéleződtek.
Vass kérdésfeltevése után „Haller István országgyűlési képviselő párhuzamot vont a magyar nép és a kiválasztott nép háborús áldozatai között”. Ennek jelentésébe talán nem is érdemes belemennünk, de Hallert nyilvánvalóan foglalkoztatta a „kiválasztott nép” kérdése. Később pedig részt vett az antiszemita intézkedések meghozatalában: ő terjesztette elő kultuszminiszterként 1920-ban a numerus clausus törvénytervezetét a Nemzetgyűlésben.
Visszatérve 1918 szeptemberére, a Katolikus Népszövetség Haller indítványára elhatározta, hogy a kormánytól kérni fogják „az ipari cikkek maximálásának” törvényi szabályozását, a „hazatérő s rokkant katonák ellátásának biztosítását”, s az „új birtokpolitikát”, a „lakásínség megszüntetését”, és a „katolikus autonómiát”. A követelések közül érdemes kitérni a katolikus autonómiára. Ez általában az egyház szuverén, autonóm döntéseit jelenti, aminek tartalma azonban a mindenkori politikai helyzettől, állam és egyház mindenkori viszonyától függ. Egy 1931-es, baloldalisággal nem vádolható műből, a Bangha Béla jezsuita politikus és hitszónok szerkesztette Katolikus Lexikonból tudhatjuk: az első világháború előtt főleg az egyházi vagyon fölötti rendelkezés volt nyitott kérdés, amikor a katolikus autonómiáról volt szó. A katolikus kultuszminiszterek, Zichy János és Apponyi Albert grófok „komoly lépések”-et tettek a katolikus autonómiáért. Apponyi például 1917-ben törvényjavaslatot nyújtott be, amely „biztosította volna a teljes vagyonkezelést, iskolavezetést, elismerte volna a budapesti egyetemi alap katolikus jellegét, de az egyetemet állami jellegűnek mondotta ki. Ezt a méltányos törvényjavaslatot azonban a háborúvégi viszonyok elsöpörték”. Így a kérdés megoldatlan maradt a Monarchia bukásáig.
Felhasznált irodalom:
Keresztény munkásgyűlés = Pesti Hírlap, 1918. szeptember 3.
Bangha Béla S. J. (szerk.): Katolikus Lexikon 2. Budapest, 1931.
Szegő Iván Miklós: Mementó 1920: a numerus clausus születése. HVG Online, 2010. szeptember 24.
Gergely Jenő: Giesswein Sándor politikai pályaképéhez. In: A Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai és Történettudományok Osztályának Közleményei. (Szerk.: Mátrai László) Budapest, 1974/2. 259-287.
Készítette: Szegő Iván Miklós
Pesti Hírlap, 1918. szeptember 3.
Keresztény munkásgyűlés
A Katolikus Népszövetség szociális hetét vasárnap a Vigadóban nagyszabású munkásgyűlés nyitotta meg. Az elnöki megnyitót Giesswein Sándor mondotta. Spalowsky Ferenc, az osztrák keresztény munkásszövetség elnöke meleg szavakban tolmácsolta a bécsi keresztény szociális szervezetek üdvözlését. Dr. Vass József, a Szent Imre kollégium igazgatója, beszédében azzal a kérdéssel foglalkozott, hogy miért ellensége a szociáldemokrácia a munkásság keresztény alapon való szervezkedésének. Haller István országgyűlési képviselő párhuzamot vont a magyar nép és a kiválasztott nép háborús áldozatai között. Indítványára elhatározta a gyűlés, hogy memorandumban fogja a kormánytól kérelmezni: 1. az ipari cikkek maximálásának törvényhozási úton leendő sürgős szabályozását. 2. Hazatérő s rokkant katonák ellátásának biztosítását, s az ezzel együttjáró új birtokpolitikát, 3. a lakásínség megszüntetését, végre 4. a katolikus autonómiát. Az ülés Giesswein zárószavaival és a Himnusz eléneklésével fejeződött be.
