Az úrvacsora a protestáns egyházak egyik fontos szentsége. Az igehirdetést követő szertatáson a lelkész osztja ki a hívőknek az úrvacsorát, azaz az bibliai utolsó vacsorára emlékeztető, Krisztus testét és vérét jelképező kenyeret és bort. Az úrvacsora szentségét az egyes felekezetek különféleképp értelmezték (és értelmezik), de az első világháború idején egy formai(nak tűnő) kérdés váltott ki vitát a reformátusok között.
Éspedig az, hogy a Krisztus vérét jelképező bort hogyan vegyék magukhoz a hívek: hagyományosan, egymás után egy nagy közös kehelyből kortyolva, vagy külön-külön kis kelyhekből. A kérdés nem véletlenül akkor merült fel: a háborúval együtt járó és egyre nagyobb nyilvánosságot kapó fertőző betegségek miatt többen a modern higiéniai szempontokra tekintettel megreformálták volna a szertartást, azaz megszüntetésre javasolták a közös kehely használatát. A református Kálvin Szövetség gyűlésén emellett érvelt Hetessy Kálmán lelkész is, aki a külföldi példákra hivatkozva a külön kelyhek előírását javasolta. A tanácskozásra meghívott neves orvos szakértők, a járványokkal is foglalkozó belgyógyász Korányi Sándor és a fertőző nemi betegségek bőrgyógyász szakértője, Nékám Sándor szintén a változtatás melletti érveket sorolták fel. Korányi szerint ugyanis „a betegségeknek egész sora hurcolható át másokra” a közös iváskor, ezért „a reform megvalósulásától a nép egészségének óriás lépéssel való előrehaladását várja”. Ezzel szemben voltak, akik a régi forma megtartása mellett szólaltak fel, „népünk konzervatív hajlamaira” hivatkozva. A változtatás elleni érv lehetett az is, hogy a közös kehely a közösségi összetartást fejezi ki.
Ez a kérdés azonban egyáltalán nem zárult le a háború idején, a higiénia versus hagyomány vita időről-időre visszatér. Az úrvacsora máig különböző módon – közös vagy külön kelyhekkel – kerülhet kiosztásra az egyes gyülekezetekben.
Felhasznált irodalom:
Közegészségi szempontból reformálni kell az úrvacsorát = Népszava, 1917. január 18.
Az úrvacsorai kehely = Pesti Hírlap, 1917. január 20.
Az úrvacsorai kehely kérdése = Budapesti Hírlap, 1917. január 20.
Kótyuk Erzsébet: A hadiorvoslás metamorfózisa az első világháborúban = Múltunk, 2016/2. 112–116.
Készítette: Ignácz Károly
Népszava, 1917. január 18.
Közegészségi szempontból reformálni kell az úrvacsorát
Az úrvacsora tartalmáról, belső lényegéről különböző a fölfogás az egyes keresztény felekezetek között. Századok hosszú sora alatt tart és újul meg az eltérő fölfogások alapján a vita az egyházférfiak és hittudósok között, most azután egészen modern szempontból foglalkozik vele a Kálvin Szövetség, amely most tartja nagygyűlését a református teológia dísztermében. A legújabb megvitatása a közegészség alapján áll. Csütörtök délután 6 órakor folytatódó gyűlésen az úrvacsora szertartás reformja higiénikus szempontból kerül napirendre. Sokan azt az álláspontot pártolják, hogy meg kell szüntetni az úrvacsorai közös kehely használatát. A kérdés előadója dr. Hetessy Kálmán, és véleményüket elmondják dr. Korányi Sándor és dr. Nékám Lajos professzorok is.
Pesti Hírlap, 1917. január 20.
Az úrvacsorai kehely
A Kálvin Szövetség nagygyűlésének utolsó nyilvános ülésén feltűnő nagy érdeklődés mellett folyt le az úrvacsorai kehely kérdésének vitája. Az érdeklődő sokaság szorongásig megtöltötte a református teológia hatalmas dísztermét. A vitát dr. Hetessy Kálmán ókécskei lelkész előadása vezette be. Rámutatott arra, hogy a különösen most, a háború folyamán elburjánzott fertőző betegségeknek egyre nagyobb terjedése miatt a közös kehely használatát a higiénia legelemibb törvényei sem engedik meg tovább, hanem a külföldi egyházak példájára, feltétlenül rá kell térni nálunk is a külön úrvacsorai kelyhek rendszerére. Ezután két európai hírű szaktekintély, dr. báró Korányi Sándor és dr. Nékám Lajos mondotta el szakvéleményét. A résztvevők lelkes tetszésnyilvánításaitól kísért két szakértői vélemény elhangzása után nagyszabású vita indult meg. A fontos kérdéssel a protestáns egyházak hivatalos testületei is foglalkozni fognak a közeljövőben. A vita után a gyűlés férfi résztvevői átvonultak a klinikára, hol Nékám Lajos tanárnak, a fertőző nemi betegségek mai állapotáról szóló és vetített képekkel illusztrált előadását hallgatták meg.
Budapesti Hírlap, 1917. január 20.
Az úrvacsorai kehely kérdése
A Kálvin Szövetség nagygyűlésének tegnap esti utolsó nyilvános ülésén nagy érdeklődés mellett folyt le az úrvacsorai kehely kérdésének vitája. A vitát Hetessy Kálmán dr. ókécskei lelkész előadása vezette be. Rámutatott arra, hogy a különösen most, a háború folyamán felburjánzott fertőző betegségeknek egyre nagyobb terjedése miatt a közös kehely használatát a közegészség legelemibb törvényei sem engedik meg tovább, hanem a külföldi egyházak példájára feltétlenül rá kell térni hazánkban is a külön úrvacsorai kehely rendszerére. Ezután két szaktekintély, Korányi Sándor báró, a belgyógyászat és Nékám Lajos dr., a bőr- és nemi betegségek tanárai mondták el véleményüket. Korányi kimutatta egyfelől, hogy a belső betegségeknek egész sora hurcolható át másokra a közös kehelyből való ivással, másfelől, hogy nagyfokú tévedésen alapul az az eléggé elterjedt fölfogás, mintha az úrvacsorai kehelyben levő bor dezinficiáló [fertőtlenítő] hatású lenne. A reform megvalósulásától a nép egészségének óriás lépéssel való előrehaladását várja, éppen azért örömmel üdvözli. Nékám a vérbajosok számának óriás növekedésére való tekintettel szintén melegen pártolta a külön kehely behozatala körül megindított mozgalmat. A két szakértői vélemény elhangzása után nagyszabású vita indult meg. A közös kehely megtartása mellett, népünk konzervatív hajlamaira való hivatkozással Nagy Ferenc veresegyházi és Lukácsy Imre dunavecsei lelkész szólalt föl, míg a külön kehely behozatala mellett Ravasz Lászó dr. kolozsvári teológiai tanár, Szilassy Aladár v. b. t. t., Darányi Gyula udvari tanácsos, Nagy István kisújszállási, Takaró Géza budapesti lelkészek, Molnár Jenő dr., B. Pap István és Sebestyén Jenő budapesti teológiai tanárok beszéltek. A nagyfontosságú kérdéssel a protestáns egyházak hivatalos testületei is foglalkozni fognak.
