Világ

Döntő támadás a Fekete-tenger kapuja ellen? – Célpontban a Dardanellák

Amikor a ketrecharcosok kölcsönösen leszorítják egymást, jellemzően a másik váratlan lefejelésével igyekeznek szabadulni a patthelyzetből. Az első világháború során ennek analógiája egy új front nyitása lett volna valamilyen fineszes akcióval: 1914 végén ettől várták a britek, hogy a háborút ki lehet billenteni abból az egyensúlyi helyzetből, amelybe a felek a lövészárok-rendszerek megásásával manőverezték magukat a nyugat fronton. Az új front nyitására irányuló törekvések azonban messze nem bizonyultak annyira sikeresnek az első világháború alatt, mint például a hagyományos, amolyan 19. századi módszerek (ígéretverseny az addigi semleges államok – pl. Olaszország, Bulgária, Románia – kegyeiért) vagy akár a hamisíthatatlanul 20. századiak (pl. vegyi fegyverek kifejlesztése és bevetése).
Új front nyitására szinte adta volna magát, hogy a britek Schleswig-Holstein ellen indítsanak inváziót, de bizonyára a brit vezetés fülébe is eljutott, amit Bismarck mondott egykor, miszerint, „ha a britek partra szállnak Schleswigben, akkor letartóztatja őket a rendőrség”. A célpont így lett végül Törökország, amely 1914 októberétől–novemberétől már hadiállapotban állt az antanttal, ráadásul Oroszország, amely a Kaukázusban harcolt a török seregekkel, decemberben már tehermentesítő akciót követelt az antant részéről. Itt érdemes megemlíteni azt a nem elhanyagolható szempontot sem, hogy az antant hajói elől elzárt tengerszorosok megnyitása életbevágó lett volna Nagy-Britannia, Franciaország és Oroszország összeköttetése szempontjából.
Egyes szakértők szerint az első világháború egyetlen igazán eredeti húzása volt a Dardanellák megtámadása. A. J. P. Taylor úgy képzelte el a terv megszületését, hogy a tengerészeti miniszter, Churchill a szivarjával rábökött a térképre, hogy „mi lenne, ha itt támadnánk”. Napóleon mondta, hogy két dolog van, amiben az amatőr sokszor legyőzi a profit: a prostitúció és a hadvezetés. Az előbbit talán most nem kezdeném el értelmezni, de az utóbbi állításhoz hozzáfűzném, Napóleon ezt azért mondta, mert az amatőr hadvezetők nem katonai klisékben gondolkodnak, így az egészen eszementtől az egészen briliánsig bármi kipattanhat a fejükből (Hitler mindkettőre hozott példát a második világháború során).
Nos, az amatőrség és a professzionalizmus szempontjából amolyan „kint is – bent is” figurának számító Churchill elgondolása a Dardanellák megtámadásával lehetett ugyan briliáns, de az 1915-ös eseményeket ismerve tudjuk, hogy a megvalósítás végül csapnivalóan sikeredett: mondhatjuk, hogy az antant hatalmak nem fogtak Törökországban egeret. A Világ Ostrom a Dardanellák ellen című cikkét bő egy héttel az 1915. február 19-i első akció után közölte, amikor is a brit flotta lőni kezdte a Dardanellák külső erődítményeit. A következő nekilendülésre azonban majd csak március 18-án került sor, az inváziós kísérletre pedig csak újabb egy hónappal később, április 25-én, a fogalommá – és a britek egyik legnagyobb világháborús kudarcává – váló Gallipolinál. Utóbbi valóban „a legvéresebb és legáldozatkészebb vállalkozásnak” bizonyult, miként a Világ cikke jósolta. A „szivarvég-akciónak” végül felsülés lett a vége: a „Fekete-tenger kapuját” nem sikerült bevenni, nemhogy eldönteni a háborút. Churchillnek ellenben távoznia kellett a kormányból.

Felhasznált irodalom:

Ostrom a Dardanellák ellen = Világ, 1915. február 26.
A. J. P. Taylor: Az első világháború képes krónikája. Budapest, 1988.

Készítette: Csunderlik Péter

 

Világ, 1915. február 26.
Ostrom a Dardanellák ellen

A Dardanellák kérdése mindinkább előtérbe nyomul: mind több hír érkezik arról, hogy döntő támadás készül a Fekete-tenger kapuja ellen. Milyen titkos megegyezések állnak fönn Anglia és Oroszország közt a Dardanellákra nézve, arról sokféle verzió kering. A tervezett támadások előrehaladása az eddigi sikertelen ostrommal szemben abban állna, hogy a tenger felől koncentrált bombázással egy időben szárazföldi csapatok is megtámadnák az erődöket. A Dardanellák ilyen megostromlása a legvéresebb és legáldozatkészebb vállalkozás lenne Anglia és Franciaország részéről. A tengerről megkísérelt minden eddigi ostrom nagy veszteséggel járt a bombázó páncélosokra. Jellemző, hogy a Dardanellák ügye és az ostrom erőszakolása a világháború azon szakaszában lép előtérbe, amikor kezd nyilvánvalóvá lenni, hogy Oroszország magára nézve minden haszon nélkül fogja a háborút lezárni. Mintha Pétervárról követelnék az angol-orosz egyezmény Dardanellákra vonatkozó részének likvidálását, mert Oroszország maga képtelen akár a Fekete-tenger, akár a Kaukázus felől akciót kifejteni a Dardanellák meghódítására. Pedig Oroszország háborújának a déli tenger megkerítése volt az „erkölcsi” célja. Fontos volna az entente hatalmakra a Dardanellák megnyitása azért is, mert akkor az orosz gabonaszállító hajók lemehetnének a francia kikötőkbe. Egyelőre azonban a Dardanellák fölött a török erődágyúk, a Fekete-tengeren pedig a török flotta uralkodik.