Az első világháború idején a sebészet robbanásszerű fejlődésen ment keresztül. A lövészárokból lőtt, szúrt sebbel vagy repesz okozta sérüléssel a frontvonal mögé szállított katonákat azonnal el kellett látni, hogy „stabilizált” állapotban kerülhessenek a katonai kórházakba. A katonaorvosok száma már a háború elején is kevés volt, így aztán nem csoda, hogy boldog-boldogtalannak (pontosabban a medikushallgatóknak) is szikét nyomtak a kezébe: lássa el a sebesülteket. Az egészségügyi ellátás biztosításához azonban nemcsak szakképzett személyzetre volt szükség. Ahhoz, hogy a végtagsérülések ne vezessenek fertőzés, üszkösödés következtében a végtag elvesztéséhez, elsősorban a sebek fertőtlenítésének kérdésében kellett előrelépni.
A seb és környéke fertőtlenítésének fontosságát először Joseph Lister angol sebész hangsúlyozta a 19. század hatvanas éveiben. Ő a fertőzés megelőzésére karbolsavban áztatott kötszereket használt, illetve a sebeket is többször átöblítette. Módszerei a század végére már világszerte elterjedtek, Lister volt Viktória királynő saját sebésze is.
Ennek az ún. antiszeptikus, azaz fertőzésellenes módszernek a hívei és az aszepszis módszer követői között a 19. század végén többször volt szakmai konfliktus. Míg az antiszepticizmust követők elsősorban a sebben, a bőrön már meglévő bakteriális fertőzés leküzdésére fókuszáltak, addig az aszepszis hívei a műtétnél használt tárgyak és a környezet sterilitását hangsúlyozták. Ez utóbbi a háborús körülmények között aligha volt megvalósítható, ezért is érthető a Pesti Hírlap írása, amely az antiszeptikus sebkezeléshez való visszatérésről ír.
A cikkben említett vegyület, a nátrium-hipoklorit tehát már száz éve része az életünknek, vízzel felhígítva az 1940-es évektől kezdve a háztartásokban is megtaláljuk: vagy akad valaki, akinek nincs otthon hipója?

Felhasznált irodalom:
Újítás az antiszeptikus sebkezelésben = Pesti Hírlap, 1915. december 3.

Készítette: Kaba Eszter

Pesti Hírlap, 1915. december 3.
Újítás az antiszeptikus sebkezelésben

Újabban több oldalról az antiszeptikus sebkezeléshez való visszatérést sürgetik. Erre való tekintettel a leedsi egyetem az eddig használatos antiszeptikát, a legújabb kémiai vívmányok bevonásával, behatóan megvizsgálta s a franciaországi angol front mögött, a New York-i Rockfeller Intézet segélyével felállított kísérleti hadikórházban ki is próbálta. E kísérletek eredményéről most számol be a „Daily Telegraph”. Noha a kipróbált szerek legnagyobb részét különböző okok miatt mint alkalmatlant ki kellett selejtezni, mindazonáltal akadtak olyan anyagok is, amelyek kitűnőeknek bizonyultak s ezeket azután az angol és a francia hadikórházakban azóta alkalmazzák is. Egyik-másik kémiai anyagot át kellett alakítani, mint például a különben alkalmas nátrium-hipokloritot, melynek alkálikus hatása azonban a sejtszöveteket elpusztítja s amelyet ez ok miatt a sebészet segédszerei közül ki kellett rekeszteni. Ezt a hátrányt úgy küszöbölték ki, hogy bórsav hozzáadásával gyönge sav-reagenssé változtatták s így alkalmassá tették kórházi használatra. Az így készült oldatban megvan a nátrium-hipoklorit minden becses tulajdonsága anélkül, hogy a sejtszöveteket megtámadná; az üszkösödő szöveteket feloldja, s ezáltal egészen a gyulladás tűzfészkéig lehatolhat. Máris szép sikereket értek el vele. Ezenkívül a benzinhidrokarbonátokból egész sor antiszeptikusan ható anyagot sikerült leválasztani; ezek kémiailag közömbös hatásúak és teljesen ártalmatlan szerek, az üszkösödő szöveteket azonban nem oldják, s ez ok miatt a sebek első kezelésében nem érnek föl a nátrium-hipoklorittal.