Világ

Tirol és Svájc kultúráját a magyar hegyek közé – Mezőlaborc szabadkőműves újjáépítése

Az első világháború alatti napisajtót szemléző sorozatunkban többször esett szó a szabadkőművesekről, akik előkerültek már az olasz hadba lépés bűnbakjaként és az első budapesti kölcsönkönyvtár, az Almássy téri Deák Ferenc könyvtár építőjeként is. A magát elmélkedőként, emberbarátként és haladóként jelölő mozgalom a hazai virágkorát 1867 és 1919 között élte, mivel a kiegyezés után belügyi önállóságra szert tevő Magyarországon eltörölték a szabadkőművességet 1795-ben betiltó birodalmi rendelkezést, amely azonban Ausztriában továbbra is érvényben maradt a dualista korszakban (1920 után fordult a kocka, amikor is Ausztriában engedélyezték újra a Magyarországon a Horthy-korszakban betiltott mozgalmat). A konzervatív és a radikális szabadkőműves irány 1886-os egyesülésével létrejött Magyarországi Symbolikus Nagypáholy alá tartozó magyarországi páholyok testvérei a világ-összeesküvések tervezgetése helyett elsősorban azzal foglalkoztak, amit hirdettek: filantróp tevékenységet folytattak. Se szeri, se száma a szabadkőműves páholyok által alapított vagy támogatott jótékonysági egyesületeknek és intézményeknek. Csak néhányat soroljunk föl a bábáskodó páholyok nevével: Hajléktalanok Menhelye Egyesület (Régi Hívek Páholy); Ingyen Kenyér, Ingyen Tej (Régi Hívek Páholy és az Árpád Páholy); Budapest Leányegyesület (Könyves Kálmán Páholy); Anya- és Csecsemővédő Intézet (Madách Páholy); Vakok Önképző Egylete (Deák Ferenc Páholy); Siketnémákat Gyámolító Egyesület (Corvin Mátyás Páholy); Nyomorék Gyermekek Otthona (Deák Ferenc Páholy); Züllött Gyermekek Otthona (Könyves Kálmán Páholy). Az első világháború idején hadikórházat is létesítettek a Podmaniczky utcai páholyházban, ahol szabadkőműves orvosok gyógyították a sebesült honvédeket. A kórházat személyesen Bókay Árpád orvosprofesszor, a Magyarországi Symbolikus Nagypáholy első világháború alatti nagymestere irányításával rendezték be, és később ő volt az, aki a magyarországi szabadkőműves mozgalom legnagyobb léptékű jótékonysági akcióját is meghirdette: az 1914-15-ös, a betörő orosz hadsereg elleni harcokban lerombolódott, ma a szlovák-ukrán határ mentén fekvő falu Mezőlaborc (ma: Medzilaborce) szabadkőműves újjáépítését. A kezdeményezés az Eötvös Páholytól indult ki, majd a Magyarországi Symbolikus Nagypáholy felkarolta az ötletet és „Kőművesfalva” felépítésének akciója – a szabadkőműves mozgalom a lakóházak felépítését vállalta magára – országos méretűvé nőtt. Az újjáépítést Fónagy Béla építész, az Eötvös Páholy főmestere irányította. A szabadkőműves mozgalom radikális irányzatához kötődő Világ 1915. augusztus 8-i számában közölte Bókay Árpád nagymester felhívását Kőművesfalva felépítésére a fedél nélkül maradt helyieknek, hogy „öleljük őket a szívünkre, a lerombolt, bűzös, szűk levegőjű putrik helyett építsünk nekik emberi méltósághoz és emberi igényekhez méltó lakásokat: igyekezzünk Tirol és Svájc kultúráját, gondtalan jómódját megtelepíteni a magyar hegyek között”.

Felhasznált irodalom:
Berényi Zsuzsanna Ágnes: A szabadkőművesség kézikönyve.  Budapest, 2001.
Jászberényi József: A magyarországi szabadkőművesség története. Budapest, 2005.
Kőművesfalva – Dr. Bókay Árpád szabadkőműves Nagymester felhívása = Világ, 1915. augusztus 8.

Készítette: Csunderlik Péter

Világ, 1915. augusztus 8.
Kőművesfalva – Dr. Bókay Árpád szabadkőműves Nagymester felhívása

Dr. Bókay Árpád egyetemi tanár, a Magyarországi Symbolikus Nagypáholy nagymestere a következő fölhívással fordult a magyar szabadkőművesekhez:
Testvérek!
A hazai rögöt védelmező diadalmas seregünk már régen idegen ország végtelen síkjain üldözi az ellenséget: az ágyúk dörgése, a dúló harcok pusztulása messze eltávolodott tőlünk. A visszavonult ár azonban a mi földünkön is otthagyta iszapját: a kárpáti völgyekben földig rombolt falvak, üszkös gerendák és füstös kőhalmazok mutatják azt a vonalat, ameddig az orosz túlerő hatalmassá tudott lenni fölöttünk. Kis kárpáti falvak körül hónapokon át tombolt a harc: szalmafedeles kunyhók között nap-nap mellett robbantak a gránátok. És amire a harcvonal innen elviharzott másfelé északabbra, a kis kárpáti falvak eltűntek a föld színéről. Megrokkant ősz emberek, asszonyok, gyerekek ténferegnek a füstös kőhalmazok, üszkös gerendák közt s keresik az elpusztult otthon helyét.
Testvérek! Ezek a megtépett, viharvert szegény emberek, akiknek az arcukon még mindig ott vonaglik az átélt ijedelmek borzalma, a romba dőlt kunyhókkal mindenük elvesztették. És miattunk és érettünk vesztették el. A lángba borult kárpáti falvak tűzláncot vontak az ország határszélén s ez a tűzlánc bennünket védett és a mi országunkat, a mi városainkat, a mi tűzhelyeinket, a mi családjainkat oltalmazta meg hasonló veszedelemtől. A kárpáti falvak öntestüket égették föl az áldozat oltárán s ez az áldozat nem volt hiábavaló: idebenn az országban viruló faluk és városok, bőséges termést ontó gazdaságok élik tovább zavartalan normális életüket.
Testvérek! Hála azoknak, akik ezt az áldozatot meghozták! A szenvedők, a sírók, a mi barátaink: fogadalmunk kötelez bennünket arra, hogy a mások könnyét letöröljük, a mások nyomorúságát – erőnkhöz képest – enyhítsük. Ezek a szenvedők és ezek a sírók azonban nemcsak a könyörület garasaira tarthatnak igényt, mert ezek a szenvedők és ezek a sírók a mi hitelezőink. Boldogabb, védettebb magyar vidékek lakói, mindannyian adósaik vagyunk nekik, akik a háború minden dúlását és pusztítását elszenvedték – miérettünk és mihelyettünk.
A magyar társadalom már tudatára ébredt ennek a tartozásának. Megindult az a nagyszabású társadalmi akció, melynek az a célja, hogy új, boldog, mosolygó, viruló falvakat ültessen az üszkös pusztulásba roskadt boldogtalan régi falvak helyébe.
Testvérek! Szükséges-e az én külön figyelmeztetésem ahhoz, hogy megtudjátok, hol van a ti helyetek? Nagyon jól tudom, hogy a háború milyen terheket rótt reátok s hogy az intézményes jótékonyság mellett mennyire igénybe vesz benneteket a magánjótékonyság; tudom azt, hogy nemcsak a speciálisan szabadkőműves akciók terhét viselitek, mert elsősorban rátok szokott hárulni a közjótékonysági feladatok minden fajtája. Tudom azt, hogy emellett nemcsak a magatok terhét vagytok kénytelenek viselni, hanem azokét a testvérekét is, akik nincsenek itthon, akik a harctéren küzdve vérüket hullatják a hazai rög védelmében.
Mindezt nagyon is jól tudom, de azért bizonyos vagyok benne, hogy mindannyian ismerni fogjátok kötelességeiteket! A magyar társadalom versengve vállalkozik arra, hogy újraépítse a tönkrement kárpáti falvakat. Nem kételkedem benne: a romok közül diadalmasan kiemelkedő faluk között ott lesz a magyar szabadkőművesek falva is!
Nem a legszebb, nem a legnagyobb magyar falu; talán csak a legkisebb. Olyan, amilyen a mi erőnktől telik. De ebben a faluban minden kunyhó, minden házikó annak a bizonysága lesz, hogy a magyar szabadkőművesség, mint máskor is mindig, ezúttal is megtette a maga kötelességét. Csak a kunyhók és a házikók helyreállításához kérem a segítségeteket. A többi nem a mi dolgunk. Nem a mi dolgunk az utak, a hidak, a községháza megépítése. Ez a közigazgatás dolga. Nem a mi dolgunk az iskola, az óvoda megépítése. Ez az állam dolga. Nem a mi dolgunk, hogy templomot adjunk a falunak. Ez az egyházaknak a dolga. Mi csak az irgalom kötelességét ismerjük a magunk kötelességének, s aki irgalomra nem szorult: a közigazgatás, az állam, az egyház tegyen eleget a saját kötelességének ugyanúgy, mint ahogy mi eleget akarunk tenni a magunkénak. Eddig teljesen elhagyatott emberek éltek ott a határszél eldugott, zegzugos völgyeiben. Emberek, akik olyan elmaradottak voltak és olyan nyomorban tengődtek, hogy könnyen elcsábíthatták egyiket-másikat Bobrinszkij gróf ígéretei. Voltak közöttük olyanok is, akik elhitték, hogy ha a cár katonái megjelennek a határhegyen – az lesz nekik a megváltásuk. A cár katonái megjelentek a határhegyen – és koldusokká, földönfutókká tették őket. Ami bántalmat a cár katonáitól kellett elszenvedniök, arra hozunk nekik gyógyulást most mi, magyar társadalom. Öleljük őket a szívünkre, a lerombolt, bűzös, szűk levegőjű putrik helyett építsünk nekik emberi méltósághoz és emberi igényekhez méltó lakásokat: igyekezzünk Tirol és Svájc kultúráját, gondtalan jómódját megtelepíteni a magyar hegyek között. S azután küldje ide ügynökeit Bobrinszkij gróf!

Testvéreim! Az a hálatartozás, melyet le kell rónunk a Kárpátokban, egyben emberbaráti és hazafias kötelesség is! Elvárom, hogy a maga helyén minden testvér eleget tesz a kötelességének!