Sok történész – például John Lukacs – érvel amellett, hogy az USA 1917-es hadba lépését, az „új világ” „öreg kontinensen” való megjelenését tekinthetjük a „rövid” 20. század kezdetének. Az USA-nak az antanthoz társult hatalomként való csatlakozása az első világháború végkimenetelét is eldöntötte hosszabb távon, innentől kezdve ketyegett az óra a központi hatalmaknak: Németországnak addig kellett döntő csapást mérnie ellenfeleire, amíg meg nem érkeznek a nyugati hadszíntérre a friss és jól felszerelt amerikai csapatok. Az USA hadba lépéséhez hivatalosan a „civilizációs normákat” megszegő – Sebastian Haffner által a Német Birodalom egyik főbűnének tartott – korlátlan tengeralattjáró-háború meghirdetése adott indokot, ezen felül még komoly szerepe volt ebben az amerikai közvéleményt felháborító Zimmermann-távirat napvilágra kerülésének is, de valójában az USA nem elsősorban a „demokratikus értékeket”, hanem sokkal inkább a korábban kihelyezett befektetéseit védte meg Európában. Az első világháború alatt Nagy-Britannia eladósodott az USA-nak, a világ pénzügyi központja is ekkor tevődött át Londonból New Yorkba. A hadba lépés egyik korai szorgalmazója volt a korabeli amerikai elnök, a republikánus Theodore Roosevelt, aki újra és újra a szemére vetette a demokratikus kormányzatnak, hogy „Amerikának nem szabad tétlenül nézni a világháborút”. A „kürtöt fújó” Roosevelt ezzel kivívta a Budapesti Hírlap újságíróinak ellenszenvét, akik az 1916. október 21-i számban üzenték meg neki, hogy elég volt.

Felhasznált irodalom:
Roosevelt megfújta a kürtöt = Budapesti Hírlap, 1916. október 21.

Készítette: Csunderlik Péter

Budapesti Hírlap, 1916. október 21.
Roosevelt megfújta a kürtöt

Roosevelt, az egyszer megválasztott, de számtalanszor megbukott elnökjelölt megint kinyitotta száját és hangos tüdeje egész alakjában hörögte bele a hallgatóság fülébe. Kijelentette, hogy Amerikának nem szabad tétlenül nézni a világháborút. A szállítások ugyanis nem jelentenek elég aktivitást, ő minden áron azt akarja, hogy az amerikai muníciót amerikai ágyuk szórják a gaz németekre. Megvádolta Wilsont, a szenátust, hogy nincsen politikája, hogy nincsenek tervei, és ami történik, cél és határozottság nélkül való. Ő maga – mint mondja – megunta ezt… Adhatnánk neki tanácsot, hogy menjen ismét vízilovakra vadászni, keresse meg az aztékok kincsét vagy fedezze föl az álomkór elleni oltást. Ez is cselekedet. Ezzel legalább nem árt, nem használ és ami fő, elűzi unalmát.