Az Est
Az Est

Jézus dalra fakadt

Miután 1971-ben a Jézus Krisztus szupersztár, Tim Rice és Andrew Lloyd Webber musicalje kirobbanó sikert aratott New Yorkban, jóformán a világ összes színpadán bemutatták a darabot. Magyarországi ősbemutatóját 1972. január 18-án tartották a budapesti Műszaki Egyetemen, de a musicalt tíz előadás után betiltották. Az evangéliumi téma és a szokatlan műfaj – jelen esetben a rockopera – találkozása azonban már ekkor sem volt újkeletű.
55 évvel korábban, az I. világháború idején egy másik, szintén evangéliumi témájú opera keltett nagy feltűnést. Természetesen a harcok közepette – elég az év legvéresebb, közel egymillió halálos áldozatot követelő, Verdunnél zajló csatáját említeni – kevesebb figyelem jutott az efféle szenzációkra, de azért Magyarországra is eljutott a híre, miszerint Monte Carlóban Jézus dalra fakadt. 1916. április 2-án mutatták be Albert Dupuis belga zeneszerző La Passion (A passió) című operáját, amelynek bevételeit – a háborús időknek megfelelően – a francia, a belga és a szerb Vöröskeresztnek ajánlották fel.
Monaco hercegsége az I. világháború alatt formálisan független maradt, bár Albert herceg sietve bevezette a rendeleti kormányzást (1917-ig). A megcsappanó idegenforgalom miatt megüresedő hoteljeinek és más létesítményeinek egy részét felajánlotta az antant számára hadikórház és beteggondozás céljaira, tehát a hercegség francia és antant kötődése nem volt kérdéses (már csak geopolitikai adottságaiból fakadóan sem lehetett az).
A Monte Carlo-i opera azonban tovább üzemelt. A La Passion, amely a Jézus Krisztus szupersztárhoz hasonlóan Jézus szenvedéseit és keresztre feszítését meséli el, végül nem vált az operaházak repertoárjának elmaradhatatlan részévé. Érdekességét az adta, hogy újabb tabu dőlt meg azzal, hogy a belga operaénekes, Charles Fontaine által megformált Jézus maga is énekelt a színpadon. A La Passiont még – a világháború után Chicagóba szerződő – Fontaine legemlékezetesebb alakításai között sem említik, még ha a darabot több mint 150-szer is játszották a világháború után a függetlenségét visszanyerő Belgium fővárosának operaházában, a La Monnaie-ben.

Felhasznált irodalom:
Krisztus az operaszínpadon = Az Est, 1916. április 14.

Készítette: Takács Róbert

Krisztus az operaszínpadon. Az Est, 1916. április 14.
Krisztus az operaszínpadon.
Az Est, 1916. április 14.