Budapesti Hírlap

Harc a mosóteknő körül

1918 elején béremelést követeltek a vegytisztítókban dolgozók. Az újságok támogatták a sztrájkmozgalmat, s közben fény derült a háborús hiánygazdaság visszaéléseire is.

Még a konzervatív Budapesti Hírlap is támogatta azt a mozgalmat 1918 márciusában, amelyet a fehérnemű-tisztító munkások indítottak a béremelésért. A lap idézte a Magyarországi Vegyészeti Munkások Szövetségét, amelynek nyilatkozata szerint „a munkaadók a háború kezdete óta mintegy ezer százalékkal emelték a tisztítás árát, holott a munkások alig kaptak béremelést”. A közlemény szerint ráadásul a „legtöbb üzemben különféle visszaéléseket követnek el a közönséggel szemben, a mosásnál használt piszkos lúgot két-három ízben is fölhasználják.” A szappanhiány miatt a férges ruhát pedig fertőtlenítés nélkül, „együtt mossák a legszebb és legdrágább ruhával, miáltal azokat is megfertőzik”.
Az újság egyetértett a munkásszervezettel, miszerint „hihetetlenül drágán dolgoznak a fehérnemű-tisztítók” és nem is lehet őket tisztítóknak nevezni. A cikkszerző azért „odaszúrt” egyet a sztrájkolóknak is: „Kár, hogy a munkások mindeddig mélyen hallgattak erről és csak most rukkolnak ki vele, amikor a maguk érdekében (…) szükségesnek látják.” A munkások sztrájkjáról Az Újság című lap tudósított, amely „Harc a mosóteknő címmel” számolt be a bérmozgalomról. A Fehérnemű és Vegytisztítók Ipartársulata erre azt közölte, hogy a munkások 30-100 százalékos béremelési követelésére válaszul „a munkaadók hajlandók egyenként és egyénenkénti fizetésjavítást adni.” A munkások szakszervezeti vezetőivel viszont nem akartak tárgyalni, mert nem fogadták el őket partnerként: e „szakma nincs képesítéshez kötve s ők analfabéta mosó- és vasalónőkkel nem tárgyalnak”.
A munkaadók időközben beleegyeztek a munkaidő rövidítésébe. Az árakat szerintük az ipartársulat egységesen állapította meg, ezeket „valamennyi tisztítóban kifüggesztik s ezeknél többet kérni nem szabad”. Ezzel szemben Az Újság szerzője szerint a „föltüntetett 35 filléres maximális gallértisztítást Budapest nem minden mosodájában tartják be”. Ezt az ipartársulat vezetője tagadta, és azt is hozzátette: „a munkások béremelési követelése jogtalan”, s az sem igaz, hogy „nem kaptak áremelést a háború alatt”. Az ipartársulat közleménye szerint a béremelkedés 300-400 százalékos volt a háború előttihez képest, ugyanakkor megjegyezték, hogy a nyersanyagok drágulása minden egyes cikknél legalább 400 százalékos volt.
A lap tudósítója ezután elment a sztrájktanyára, a Kun utca 11. szám alatti épületbe, ahol a Magyarországi Vegyészeti Munkások Szövetségének volt helyisége. Itt főleg sztrájkoló nőket talált. Kiderült, hogy öt cég már teljesítette a munkások követeléseit. Így például egy nyolc hónapja dolgozó 16 éves munkáslány fizetését 2,80 koronáról „a szervezkedés hírének hallatára” 4,20-ra emelték.
A „fehérnemű-mizéria” nem merült ki ennyiben. Az ipartársulat szerint a fehérnemű „lopkodása” vészes arányban nőtt. „Az is megtörtént, hogy egy gőzmosógyár szállítókocsiját feltörték és most ezreket érő fehérneműt emeltek el belőle.” A fehérneműhiányt jelzi, hogy a Budapesti Hírlap egy másik cikkében cáfolták, hogy a háztartásokban is bevezetnék a fehérnemű-rekvirálást. (Fehérnemű alatt a korban ingeket, gallérokat, kézelőket is értettek, azaz általában az alsóneműt.) A Népruházati bizottság ügyvezető alelnöke, Magyar Bertalan szerint rövidesen tisztázódni fog, hogy kell-e rekvirálás, vagy másképp is biztosítani tudják a készleteket. A Pamutközpont igazgatója, Deutsch Kálmán pedig elmondta: „új rekvirálások nem lesznek az országban és a magánháztartásokban való rekvirálásokról sincs szó”.

Felhasznált irodalom:
Fehérnemű-tisztítók — fehérnemű-piszkítók = Budapesti Hírlap, 1918. március 13.
Harc a mosóteknő körül = Az Újság, 1918. március 20.
A fehérnemű-ínség. Nem rekvirálnak a magánháztartásokban = Budapesti Hírlap, 1918. március 21.

Készítette: Szegő Iván Miklós

Budapesti Hírlap, 1918. március 13.
Fehérnemű-tisztítók — fehérnemű-piszkítók

Megemlékeztünk a minap arról, hogy a fehérnemű-tisztító munkások béremelés érdekében mozgalmat indítottak és hogy néhány cég már teljesítette a munkások követelését. A Magyarországi Vegyészeti Munkások Szövetsége most hosszabb fejtegetést küldött be hozzánk, amely elmondja, hogy a munkaadók a háború kezdete óta mintegy ezer százalékkal emelték a tisztítás árát, holott a munkások alig kaptak béremelést; elmondja, mennyivel többet kell most a közönségnek fehérnemű-vásárlásért és -tisztításért fizetnie és kijelenti, hogy azt a rengeteg áremelkedést semmi sem okolja meg.
Érdekes kimutatást közöl a fejtegetés arról, hogy mennyi a munkaadó üzemköltsége és kiszámítja, hogy milyen nagy a haszna. Azután a következő leleplezéssel áll elő: A legtöbb üzemben különféle visszaéléseket követnek el a közönséggel szemben, a mosásnál használt piszkos lúgot két-három ízben is fölhasználják, azért olyan piszkos ma a ruha. A nagy szappanhiány következtében a legutóbbi időben igen sok férges ruhát visznek a gőzmosókba, ezeket a ruhákat anélkül, hogy fertőtlenítenék, együtt mossák a legszebb és legdrágább ruhával, miáltal azokat is megfertőzik. A tulajdonosok azt hirdetik, hogy klórmentesen tisztítanak, de ez nem igaz, mert mindenütt klórt használnak, szappan nélkül mosnak. Mosóport azért nem használnak, mert annak métermázsája 85 korona, tehát a ruhára sokkal ártalmasabb ammóniákkal dolgoznak.
Nekünk nincs módunkban a szövetség által beküldött adatok ellenőrzése. Nem kételkedünk helyességükben és ezért jogosnak véljük a munkások kívánságát és méltányosnak a teljesítését. Hogy hihetetlenül drágán dolgoznak a fehérnemű-tisztítók és hogy a legnagyobb jóakarattal sem lehet őket tisztítóknak nevezni, annyira piszkosan és megrongálva küldik haza a fehérneműt, azt sajnos a nekünk beküldött irat nélkül is tudta mindenki. A panasz régi, új csak az a leleplezés, amellyel a munkások most okát adják annak, miért piszkos a „tiszta” ruha. Kár, hogy a munkások mindeddig mélyen hallgattak erről és csak most rukkolnak ki vele, a mikor a maguk érdekében — ó, korántsem a közönség érdekében, a melynek rokonérzésére számítanak! — szükségesnek látják.