Pesti Napló

Hadi szocializmus egy polgári napilapban?

A Pesti Napló a háború kezdetétől fogva jelentős teret szentelt a lakosság élelmiszer-ellátási problémáinak. Cikkírói már viszonylag korán azt követelték, hogy az állami szervek – a kormánytól a helyi közigazgatásig – árszabályozás helyett inkább rekvirálással és központosított, állami elosztással kezeljék a fellépő élelmiszerhiányt. Minden olyan híradást, ami erre utalt, örömmel és helyeslően közöltek. A május 2-i számban is azt fejtegették, hogy a háborúból eltelt kilenc hónap alatt Budapesten több mint kétszeresére nőtt a hús és szalonna ára, miközben Berlinben csak 34%-os, Londonban pedig 26%-os áremelkedés volt tapasztalható ugyanezeknek az élelmiszereknek az esetében. A lap meg is jegyezte, hogy a kormány és a főváros cserbenhagyta lakosságot.
Megismételték, hogy a megoldás már 1914 augusztusában a rekvirálás és elosztás, valamint az ármaximálás bevezetése lett volna. Azt azonban kifejezetten elvetették, hogy a fővárosnak még a háború kezdetén, alacsony árakon kellett volna élelmiszert felvásárolnia – mivel feladata nem a spekuláció, és a nagy tömegű felvásárlás amúgy is csak előrébb hozta volna az áremelkedést. S hogy hol van a cikkben a hadi szocializmus? Az állami beavatkozás még nem feltétlenül az. A Pesti Napló ugyanakkor ennek legradikálisabb változatát képviselte. Talán nem véletlen az sem, hogy a május 1-jei számban hírt adtak a Kunfi Zsigmond szerkesztette Háború és szocializmus című kötet megjelenéséről is. Sőt, azt is jelezték, hogy „a szocializmusnak és a szociálpolitikának a háborúval összefüggő valamennyi kérdését” bemutató kis kötet 80 fillér ellenében a Pesti Napló kiadóhivatalán keresztül is megrendelhető.

Készítette: Egry Gábor

Háború és Szocializmus = Pesti Napló, 1915. május 1.
Késő bánat = Pesti Napló, 1915. május 2.