Rövid hír tudatta Az Est olvasóival, hogy 1917 áprilisában elhunyt Zamenhof Lajos szemorvos, az eszperantó nyelv feltalálója. Az észak-lengyel Białystokban született, amely a hosszú 19. században az orosz birodalom fennhatósága alá tartozott. Zamenhof 1873 óta több megszakítással – a Lengyelország 18. század végi felosztásakor szintén Oroszországhoz csatolt – Varsóban élt, szemorvosi praxist folytatott, amelyből csak nagyon nehezen tudott megélni. Saját bevallása szerint 1901 előtt, amikor többször is próbált vidéken – lengyel és orosz kisvárosokban – rendelőt fenntartani, apósa anyagi támogatására szorult.
Némiképp nagy világálmának kudarcát is jelentette, hogy a magyar lapok egyöntetűen Zamenhof Lajos haláláról írtak, és véletlenül sem az általa favorizált Ludwik Zamenhof névváltozatot használták – tegyük hozzá, az eszperantó kidolgozójának hivatalos neve Lazar Markovics Zamenhof volt. A nyelvtanár végzettségű szülők gyermekeként világra jövő Zamenhof otthon orosz és jiddis szót hallott, ő maga összesen mintegy tucatnyi nyelven beszélt, illetve értett legalább alapszinten. Az 1880-as évektől kiadványokban népszerűsített, Zamenhof által kidolgozott mesterséges nyelvnek, az eszperantónak számos országban akadtak követői, társaságok alakultak, amelyek saját folyóiratot is szerkesztettek. Igaz, kezdetben inkább kudarcokkal kellett megküzdenie, az 1880-as évek végére így emlékezett vissza: „Az »Eszperantó tervezetem« szinte elnyelte feleségem pénzének nagy részét. A maradványt felemésztettük, mert orvosi praxisom bevétele iszonyatosan kicsi volt. 1889 végén egy fillér nélkül voltam! Nagyon szomorúvá vált az életem.” Végül mégiscsak átütötte az üvegplafont: 1905-ben sor került az első eszperantó világkongresszusra Franciaországban, 1912-ben pedig Varsóban rendeztek nemzetközi összejövetelt. A következő eszperantó világkongresszus – akárcsak az 1916-os olimpia – elmaradt. Az eszperantót Zamenhof és követői a népeket összekapcsoló, a békét szolgáló nyelvnek tartották, így a nyelv alkotója is több kísérletet tett 1914 után, hogy az eszperantisták tegyenek valamint az európai békéért – nem sok sikerrel.
Zamenhof halálakor a magyar sajtó nem egyformán értékelte a nyelvalkotó szemész életművét. A Budapesti Hírlap és a Pesti Hírlap inkább a pozitívumokat emelte ki – és a mozgalom valóban túlélte alapítóját, e tekintetben életképesnek bizonyult: „Az eszperantó kétségtelenül a legügyesebben megkonstruált nemzetközi nyelv, amely csakhamar legyőzte az elődjét, a volapüköt. A világon mindenütt szép számmal vannak hívei, igen sok helyütt alakultak eszperantista társulatok és folyóiratok.” A Pesti Napló viszont inkább félig üresnek látta ugyanazt a poharat: „A volapük óta az eszperantó volt a második világnyelv, mely el akarta tüntetni a bábeli nyelvzavart. Korunknak mindenesetre érdekes jelensége marad az orosz orvos, a nyelveknek ez az alkimistája, ki szervetlen anyagokból akarta összeállítani a szervest, a nyelvet. Minden nyelvtől kölcsönkér szókat, a román, germán, szláv, finnugor, török-tatár nyelvektől egyformán, de szerkezetében a latin nyelvek egyszerűségét és világosságát tartja meg, a névelőket egészen kiküszöböli, minden tő közül pedig a legrövidebbet választja. Az a szempont érzik a nyelven, hogy a nyelv célja az árnyalat és csín nélkül való gondolatközlés.” És ebben is van némi igazság: az eszperantó rövid közlésekre alkalmas, de oly egyszerű, hogy egyetlen szójátékot se lehet rajta kihozni. Zamenhof doktornak sem sikerült a csoda: eleven nyelvet emberi elhatározással éppúgy nem lehet teremteni, mint egy búzamagot. Az eszperantó megmaradt különlegességnek, nyelvészeti „homunculus”-nak.
Felhasznált irodalom:
Meghalt az eszperantó feltalálója =Budapesti Hírlap, 1917. április 17.
Meghalt az eszperantó megteremtője = Budapesti Hírlap, 1917. április 17.
Halálozás = Pesti Hírlap, 1917. április 17.
Az eszperantó megteremtője meghalt = Pesti Napló, 1917. április 17.
Zamenhof levele barátjához. Forrás: http://www.eszperanto.hu/egyeb/zamenhof-elete.htm
Készítette: Takács Róbert
