Az Est

Háború – aprópénzre váltva

1915 őszén már gőzerővel dübörgött a háborús biznisz, amit jól szemléltetnek Az Est híradásai is. Már 1914 augusztusában olvashattunk háborúsdit játszó gyerekekről – a játékgyárak senkit nem hagytak az útszélén (favesszővel a kezében). Az 1915-ös év karácsonyán pedig az üzletek széles választékot kínáltak a gyermeki vágyakat kielégítő szülőknek. Az Est hasábjain néhány francia háborús játékot is bemutatott. Bár száz éve még csak gyerekcipőben járt a nemzetközi futball – a francia válogatott csak 1904-ben játszotta első hivatalos meccsét (egy Belgium elleni 3:3-mal debütáltak), amit a magyar válogatott első meccse (kivel, ha nem Ausztriával) is csak két évvel előzött meg – a pengetős foci őse már a boltokban volt. A Párizsban kínált játék a labdarúgás középkori gyökereihez nyúlt vissza: labda gyanánt ugyanis Vilmos császár levágott fejét rugdalták a szövetséges – francia és orosz – csapatok. A középosztálybeli gyerekek számára a másik kurrens árut a Heuréka nevű stratégiai játék jelenthette, amelyben 10 német kocka igyekezetett (a játék készítőinek intenciói szerint hiába) feltartóztatni az egy szem szövetséges kockát. Ha utóbbinak sikerült kijátszani a védőket, máris bevehette Berlint. Ahogy Az Est rosszmájúan megjegyezte a francia vezérkari főnökről: „talán maga Joffre is megkísérli egyszer, hogy a szövetségesek játék-kockája révén jusson el a játék-Berlinbe”. Persze a játékipar nemcsak Franciaországban alkalmazkodott az új helyzethez: a brit teddy bearek – amelyeknek a szigetországban a német Richard Steiff volt 1903 és 1914 között a legnépszerűbb gyártója – angol uniformisokba öltöztek. Harckocsik, mentőautók, hadihajók sorjáztak a játékboltok kirakatában, sőt, az angol gyerekek egy Kill Kiel nevű járművel is „háborúzhattak”, ami nem volt más, mint egy süllyedő német tengeralattjáró, a legfontosabb német hadikikötő nevére asszociálva. Persze ne gondoljuk, hogy hasonló játékok Berlinben, Bécsben vagy Budapesten ne tűntek volna fel a háborús mesekönyvektől a több mint félméteres hadihajókon át a szépen kidolgozott játék kardokig. A katalógusok szerint Berlinben például teljes felszereléssel megrakott tábori szekrényt lehetett vásárolni 10 márka ötvenért, vagy kockakirakót háborús pillanatképekkel, így Lüttich és Libau (a mai lettországi Liepaja) ostromával, a szövetséges hajókat elsüllyesztő tengeralattjáróval oldalain. És voltak persze táblás játékok is szép számmal – csak ezekben éppenséggel nem Berlint, hanem Párizst vagy Moszkvát kellett bevenni, az antant hadseregeit megverni Hindenburg mezébe bújva.
Persze mindez csak a tehetősebbek számára volt elérhető – a többieknek maradtak a fából faragott katonák, kardok, papírcsákók, ha háborúzni akartak. És persze tegyük hozzá: 1915 volt az az év, amikor ezek a hazafiasságot áruvá váltó portékák leginkább lázba hozták a közönséget, és már a játékgyártók is felkészültek arra, hogy kielégítsék a megnövekedett igényeket.
Ám a háborús biznisz nemcsak a játékpiacra tört be. Párizsban „lövészárok-vendéglő” nyílt a Restaurant Odeonból, ahol a pezsgőt és osztrigát „biztos fedezékben” fogyaszthatta az úri közönség. Természetesen a budapesti lap ízléstelennek találta az „alkalmatlanok” és „papíros-stratégák” háborús kibickedését. Rögtön enyhébben ítélték meg a háborús helyzethez gyorsan alkalmazkodó üzleti életet, mikor az ízléstelenség a szövetséges németeknél tombolta ki magát. Így némi megértéssel fogadta az újságíró, hogy a népszerű Hindenburg tábornok arcképe mindenféle ajándéktárgyra rákerült, többek közt fehérneműre – sőt egy teljes menyasszonyi kelengyére – is.

Felhasznált irodalom:
Az entente gyermekjátékai = Az Est, 1915. október 17.
A párizsi lövészárok-vendéglő = Az Est, 1915. október 16.
Hindenburg a fehérneműben = Az Est, 1915. október 12.
Eduard Stenger: “Krieg im Kinderzimmer”

Készítette: Takács Róbert