Az Est

Egy tanoncsors az 1910-es évekből

1916 telén Montsek Jenőnek nem volt jó karácsonya. Már hetedik éve lakatostanoncként dolgozott, noha már nagykorú volt, s tette mindezt fillérekért, nem tellett neki egy rendes ruhára sem. Már rég tudott annyit, ami alapján saját vállalkozást nyithatott volna, ám a következő évben valószínűleg a lövészárok és a katonasors várta. Az Est a századelőn olyan bulvárlap volt, amely sikerét részben az általa közölt hírek frissességére és bőségére építette, de népszerűségében szerepet játszott népbarát alapállása is. A háztulajdonossal szemben rendre a bérlők, a nagykereskedőkkel szemben a fogyasztók oldalára állt. A köz kérdéseiben – legalábbis a közvilágítás, közellátás, közlekedés háromszögön belül – nem ismert tréfát. Szociális érzékenységét időről-időre riportjai is kifejezték. Volt, hogy az összefogdosott és megalázott fogarasi cigányok sorozását mutatta be (legalább félig megértően), volt, hogy a társadalom más elnyomott rétegeit karolta fel.
Ilyen volt Fényes László riportja Montsek Jenőről, aki egy budapesti iparosnál tengődött tanoncként. Az iparostanoncok sanyarú helyzetét így jellemezte az újságíró: „Valamerre, ha utcán járunk, legénysor felé szökkenő kisebb-nagyobb fiúkat látunk, sokszor kéziszekereket húznak, máskor hónuk alatt szerszámokkal haladnak, tíz közül kilenc meleg ruha nélkül, rongyos cipőben, olyan állapotban, amire az orvos azt a kifejezést használja: rosszul táplált test.”
Magyarországon meglehetősen sokáig, 1872-ig a kisiparosok céhes keretek közt dolgoztak. Ezt változtatta meg az 1872-es, majd módosította az 1884-es ipartörvény, amelyek a tanoncok jogairól és kötelezettségeiről is rendelkeztek. E törvények alapján a fiatal fiúk 12 éves koruktól fogva elszegődhettek tanoncnak: a modern viszonyoknak megfelelően írásos szerződéssel, amelyet a szülő vagy a gyám írt alá. Ebben nemcsak a tanonckodás idejét kellett rögzíteni, hanem azt is, hogy a szakmát tanuló fiatal milyen ellátásra és fizetségre jogosult.
A valóság azonban furcsa dolgokat produkált e téren. Az Est újságírója által felfedezett Montsek például az írás megjelenésekor már hetedik éve tanoncként dolgozott. A félárva fiút, aki egy békési menhelyen nevelkedett, az első lehetséges pillanatban, ahogy betöltötte 12. életévét, kiadták egy helyi géplakatoshoz, hogy szakmát tanuljon. Az a szerződés négy évre szólt, ám fél évvel annak lejárta előtt az apja úgy döntött, hogy él szülői jogaival és fiát egy budapesti mesterhez vitte. Tette ezt annak ellenére, hogy valójában ehhez nem volt joga, mert a fiú nagykorú nővére volt gyámnak kijelölve. A tanoncszerződés felbontható volt azzal az indokkal, hogy a tanonc más iparágra, pályára kíván menni, és a gyám a tanonc 18. születésnapjáig rendelkezhetett a tanonc sorsáról. Budapesten új szerződést kötöttek, ezúttal három évre. A tanoncidő ezzel a minimálisan előírtnak több mint a duplájára nőtt, hiszen az ipartörvényben az állt: legalább addig tart, míg a tanonc el nem éri a 15 éves kort. Montsek Budapesten – bár a cikk nem említi – nyilván iskolába is járt, hiszen a törvény a tanonciskola megszervezését kötelezővé tette ott, ahol legalább 50 tanonc dolgozott. Ez az 1910-es években még 12-13 ezres Dévaványán is teljesülhetett, Budapesten pedig nem is volt kérdés.
A fiú a főváros egyik legnevesebb mesteréhez került: Farkas Gyula jól menő lakatos vállalkozást vitt, tehetős embernek számított, akit a budapesti lakatos ipartestület elnökének is megválasztottak. Vagyis bármilyen panasz kivizsgálásánál az a szervezet lett volna az elsőfokú fórum, amelyet az öt tanoncot tartó, de a szerződésben nekik vállalt szállást és ellátást nem biztosító férfi által irányított. A napilap tehát azt állította, hogy a lakatos, sőt vállalkozó körökben befolyásos férfi több fiút is magához kötött és rendkívül nyomott bérért – tanoncfizetségért – dolgoztatta őket.
A cikk megjelenése utáni évben a fiú elhagyhatta volna mesterét, ám Montsek Jenő ügye 1917-ben más fordulatot vett. A 18. életévét már betöltő fiú ugyanis köteles volt sorozáson megjelenni, ahol a háború harmadik évében minden bizonnyal alkalmasnak találták. Az ipartörvény arról is rendelkezett, hogy az államérdek előbbre való: a tanoncviszony megszűnését jelentette, „ha a tanonc védkötelezettségének teljesítésére behívatik”. Montsek neve sajnos többet nem került elő: így sorsát, ha túlélte a háborút, alaposabb kutatás nélkül csak találgathatjuk.

Felhasznált irodalom:
Fényes László: A Montsek-fiú története = Az Est, 1916. december 24.
1884. évi XVII. törvény. Ipartörvény.

Készítette: Takács Róbert