„A székesfőváros a mulatságok és szórakozások, valamint a kártyajáték és ezzel egy tekintet alá eső bármely más játék (dominó, sakk, billiárd, tekézés, gép stb.) után a jelen szabályrendelet értelmében népjóléti és szegényügyi célokra fordítandó községi »vigalmi« adót szed.” E szavakkal kezdődött
Ferenc József halála után országos gyászt rendeltek el a Monarchia magyar felében is, aminek természetes velejárójaként nem lehetett előadást tartani a színházakban, mozikban, kabarékban és más szórakozóhelyeken, továbbá a kávéházakban sem szólhatott zene. A gyász és megdöbbenés első pár napja után azonban
Az első világháború időszaka a mozi nagy fellendülését eredményezte egész Európában: sajátosan demokratikus jellegű tömegszórakozássá vált, ami mögött ott rejlett a háborús hétköznapoktól történő menekülés vágya. Ugyanakkor ez a filmekkel szembeni, főleg konzervatív ellenérzéseket is felerősítette.
Mit csináljon(ak) a gyerek(kel) nyáron? A szünidő közeledtével minden valamirevaló női lap oldalakat – vagy egy egész lapszámot – szentel a fenti kérdésnek. A válasz már korántsem olyan egyszerű, mint 30 éve volt. Akkor ugyanis a „kulcsos gyerekek” generációja boldogan ingázott
A Monty Python Repülő Cirkusza sorozat talán legemlékezetesebb epizódjában – a spanyol inkvizíció két váratlan felbukkanása között – a brit pénzügyminisztérium tisztviselői azon töprengenek, vajon mit lehetne még megadóztatni, és arra jutnak: egy kivételével mindenfajta élvezetet terhel már adó, a kivétel pedig nem más, mint a nemi élvezet.
Szabad-e háborúban mulatni, amikor a fronton a katonák annyi szenvedésnek vannak kitéve – tehetjük fel a kérdést. Vajon az első hónapok eufóriája után megengedhető-e, hogy a hátországban hajnalig tartó dorbézolás folyjék?
Mármint a szórakozóhely, ahová betért a felüdülni vágyó. Egy csipet ebből, egy csipet abból és máris kész a pesti mulató a Nagy Háború alatt. 1915 őszén az artistanők ügye borzolta a fővárosi mulatótulajdonosok (és általában az erkölcsös lakosság) kedélyeit.
