„Az oroszországi Volcsanszkból indult el a Népszava címére egy levelezőlap 1917. szeptember 30-iki dátummal. A lapon boldog karácsonyi ünnepeket kívánnak hozzátartozóiknak Adámcsik Endre (Felsőbánya), Skolnik Lipót (Dobsina), Kopasz József (Szeged) és Sóki Sándor (Kecskemét). Nem gondolták volna a levélírók, hogy a lap csakugyan megérkezik éppen a karácsonyi ünnepek előtt, 1918-ban”
A Monarchia hatóságait meglepte, hogy 1918 elején, még a bolsevikokkal kötött különbéke előtt egyre több osztrák–magyar hadifogoly szökött át a fronton és próbált hazatérni. A belső társadalmi feszültségek miatt a bécsi és budapesti hatóságok különböző óvintézkedéseket tettek.
Fábián Béla (1899–1966) ügyvéd, későbbi parlamenti képviselő 1914-ben vonult be a kassai 34. gyalogezredhez, és egy évvel később, 1915-ben Lembergnél sebesülten esett hadifogságba. A Krasznaja Rjecska-i fogolytáborba került, ahonnan többszöri sikertelen kísérlet után 1918-ban néhány társával együtt sikerült megszöknie.
„Habent sua fata libelli” (azaz minden könyvnek megvan a maga sorsa) – állította Fenyő Miksa a Nyugat folyóiratban, Markovits könyvéről szóló kritikájában. A Szibériai garnizon minden tekintetben teljesítette küldetését:
Karkis Kornél, aki Jungerth-Arnóthy Mihállyal együtt rendkívül fontos szerepet játszott az 1920-as években a hadifoglyok hazahozatalában, maga is évekig raboskodott hadifogolyként az oroszországi Krasznojarszkban.
Rendhagyó ünnepi írásunkban néhány naplórészletet olvashatnak az oroszországi fogolytáborokban töltött karácsonyokról: Adamik Pál őrmester és Kohányi Kálmán tartalékos zászlós írásaiból.
Honlapunkon egy korábbi posztunkban már hosszabban taglaltuk a hadifoglyokat megillető általános jogokat, illetve a hadifoglyok magyarországi helyzetét. A hágai konvencióban elfogadott elveket – elméletileg – minden ország alkalmazta, azaz gondoskodnia kellett a hadifoglyok szállásáról
