Magyarország

„Az osztrák egyék kevesebbet”? – Bécs polgármestere kirohan a magyarok ellen

A tengeri blokád alá vett és emiatt élelmezési trükkök százaira – mint például a Vollkost forgalomba hozása – kényszerülő Németországhoz hasonlóan 1915-től rohamosan fokozódtak a közellátási nehézségek az Osztrák-Magyar Monarchiában is, de annak két birodalomfelét eltérően sújtotta. Míg az összefoglaló névvel Ausztriának nevezett tartományok és Csehország a nagyobb iparosodás komparatív előnyével bírtak, addig Magyarország hagyományosan a birodalom „éléskamrájának” számított kiváló mezőgazdasági adottságai miatt. Ez a magyar iparosítást szorgalmazó reformkori közszereplők színre lépése óta – gondoljunk például a Védegyletet megalapító Kossuth Lajosra – annyit bírált egyenlőtlen helyzet egyértelműen a magyarországi lakosság előnyére vált az első világháború éveiben az élelmiszer rohamos felértékelődésével. Ausztria és fővárosa, Bécs sokkal „kritikusabb helyzetbe került”, mint Magyarország és azon belül Budapest. Bécsben és más osztrák városokban hamarabb be kellett vezetni a jegyrendszert és a „hústalan napokat”, mi több, 1915 májusában már kitört az első kisebb bécsi zavargás. A csökkenő mennyiségben és ütemben érkező, el is maradó magyar élelmiszerszállítások miatt „az osztrákok gyűlölete a magyarokra zúdult” – ahogy Bihari Péter írja, aki hozzáteszi: Magyarországon valóban jobb volt a közellátás, „de a közös hadsereget is a magyar szállításokból élelmezték”. A növekvő feszültséget jelezte Bécs keresztényszocialista polgármesterének – a „Judapest” fogalmat kreáló hírhedt elődöt, Karl Luegert (1897–1910) nem sokkal követő –, Richard Weiskirchnernek (1912–1919) a magyarok elleni „kirohanása”, amelyről 1916. január 8-án adott hírt a függetlenségi érzelmű Magyarország.

Felhasznált irodalom:
A bécsi polgármester kirohanása = Magyarország, 1916. január 8.
Bihari Péter: Lövészárkok a hátországban. Budapest, 2008.

Készítette: Csunderlik Péter
Magyarország, 1916. január 8.
A bécsi polgármester kirohanása

A bécsi Reichspost közlése szerint Weiskirchner bécsi polgármester ismét kirohanást intézett ellenünk. Tegnap este ugyanis megjelent a bécsi nők III. kerületi gyűlésén s ott beszédet tartott a lisztkérdésről. Többek között ezeket mondta:
– A birodalom kedves másik felének odaát meg van a külön asztalkája és a másik asztalka neve Ausztria. A magyar asztalkán – mondja Tisza gróf – nagyobb liszt- és kenyéradagnak kell lennie a magyar részére, az osztrák egyék kevesebbet. A kedves szomszéd küldhetne nekünk is valamit. Hetek óta nem jönnek lisztszállítmányok Magyarországból és most fog elválni, vajon fogunk-e kapni Romániából. Ezzel okolta meg az osztrák kormány a liszt árának drágítását. Kétségtelen tény, hogy jogos és megokolt, hogy az a magánember, aki drágábban vásárol, drágábban, polgári nyereséggel adja el áruját, de ez csak akkor jogosult, ha a szabad kereskedelem zavartalan, ha azonban állami monopólium van, ha a lisztet úgy árusítják, akárcsak a dohányneműeket a tőzsdékben, akkor az áremelésnek gátat kell vetni, mert a nép nem képes elviselni az élelmiszerek drágítását. A kormánynak tekintetbe kell vennie, hogy a burgonyán kívül a liszt tulajdonképpen az egyetlen eledel. A miniszterelnök kijelentette nekem, hogy a legközelebbi napokban minisztertanács lesz, amelyen az idevágó rendeletet meg fogjuk váltani és tekintettel lesznek Bécs város községi képviseletének jogos kívánságára.