Krisztus jegyeseiről, úgy véljük, már mindenki hallott, ahogy az anyaszentegyházzal frigyre lépő szerzetesekről és más egyházfiakról is. De a cölibátust az oktatás szentségének örve alatt a tanítónőkre rákényszeríteni: ez valami egészen új. Ezt a jelenséget – ami egyébként korlátozottan Ausztriában és Németországban is dívott – még a Pesti Hírlap is kritizálta, németbarátság ide vagy oda. A tanítónők házassága ellen elsősorban azzal érveltek, hogy a házas asszonyok nem tudnak „két úrnak egyszerre szolgálni”, hiszen energiájukat elviszi a férjük – és ne adj Isten – a gyerekeik. Arról persze nem szólt a fáma, hogy a tanítók miért is nem estek a „kényszerszingliség” hatálya alá – de ha a korabeli okfejtés gondolatmenetét követjük, akkor ők vagy a tanítványaiknak, vagy a családjuknak nem szenteltek elegendő figyelmet. Kár, hogy erről már nem kérdezhetünk meg senkit.

Felhasznált irodalom:
Tanítónők cölibátusa = Pesti Hírlap, 1916. szeptember 10.

Készítette: Kaba Eszter

Pesti Hírlap, 1916. szeptember 10.
Tanítónők cölibátusa

A tanítónők házassági tilalma, ez a barbár intézmény, úgyszólván még csak Németországban és korlátozottan Ausztriában dívik. A háború tanulságait még mindig nem akarják érvényesíteni, jóllehet éppen a közelmúltban volt szó róla, hogy eléggé konzervatív hajlandóságú körök is megszüntették sok ezer tanítónő kényszerű cölibátusát. A Berlin körzetéhez tartozó Schönebergben éppen a napokban kérték a tanítónők és fölöttes hatóságok a porosz közoktatásügyi minisztert, hogy szüntesse meg e nők házasodási tilalmát. Kérésükre még nem érkezett válasz, s azt sem tudni, hogy milyen lesz a miniszter határozata. Egyelőre a schönebergi városi iskolákban megkezdődött már a tanítónők házasodása, s most minden további attól függ, hogy a miniszternek nem lesz-e ellene kifogása. A német tanítókörök felfogását azonban élénken jellemzi Fischer oktatásügyi tanácsosnak a felszólalása, ki az egyik berlini lapban közzétett soraiban erélyesen szembeszáll a tanítónők cölibátusának megszüntetésével. Azzal érvel, hogy két úrnak nem lehet egyszerre szolgálni. A férj is egész asszonyt kíván, s az iskola is egészen igénybe kívánja venni a tanítónőt. E kettős élet miatt – mondja – az egyik okvetlen rosszul jár. A tanítás annyi fáradalommal, testi munkával van egybekötve, hogy a házasélet terheivel megrakodott tanítónő már el sem bírja. A feleség állapotában lévő tanítónő többet szokott hiányozni, mint leánytársai, az anyaság állapota pedig olyan hosszú időre veszi igénybe őket, hogy ezzel egészen felforgatják a tanítás rendjét. Éppen emiatt azt javasolja, hogy a férjes tanítónőket fél időtartamú elfoglaltságban alkalmaznák az iskolákban, így talán inkább meg tudnak majd felelni kettős feladatuknak. Fischer tanácsos okfejtése persze nem marad majd válasz nélkül. A tanítónők is követelik emberi jogukat. A házasság önmagában véve még nem oly akadály, hogy mellette ne lehessen valaki jó tanítónő. Az anyaság pedig éppen a háború miatt olyan becses és annyi megbecsülést érdemel, hogy az emberekben megfogyatkozott világ csak hálás lehet a tanítónőknek, ha ezt a szent kötelességüket teljesítik, még akkor is, ha konzervatív urak kifogást emelnek ellene.