Pesti Hírlap, 1914
Pesti Hírlap, 1914

A tej élet, erő, egészség

Az áruhiány, pontosabban az el nem érhető élelmiszerek pótlása hihetetlen fantáziahullámot indított el a lakosság körében. Az egyik alapvető élelmiszert, a tejet először vizezték – amíg volt mit hígítani –, majd 1915 novemberében tejigazolványt vezettek be, ekkor még csak két fontosabb csoport, a két éven aluli gyerekek és a betegek számára. A megmaradt mennyiséggel szabadon lehetett kereskedni, de már nem sokáig: 1916 tavaszán arról cikkeztek a lapok, hogy a megszokott 300 ezer liter tejnek már csak a fele áll a fogyasztók rendelkezésére. Az élelmes pestiek kecskével, pontosabban annak tejével próbáltak segíteni a bajon, de őszre már ez sem volt elég. A kávézók, cukrászdák, éttermek tej- és tejszínfogyasztását korlátozták, hovatovább a kávét is tej nélkül szolgálták fel. Erre nem is lehetett más válasz, mint egy frappáns rémhír: a kisgyermekeknek tejigazolvány alapján járó folyadékot az „urak” kívánják kávéjukban elfogyasztani – és ezért hajlandóak busásan fizetni a kisgyermekes családoknak, amennyiben az apróságokat kölcsönadják egy-két órára, igazolván a kávéra vágyók családos voltát. Akár egymásra is találhatott volna a kereslet és a kínálat – ha az egész nem lett volna városi kacsa.

Felhasznált irodalom:
Kölcsönkért gyerekek = Pesti Hírlap, 1916. december 1.

Készítette: Kaba Eszter

Pesti Hírlap, 1916. december 1.
Kölcsönkért gyerekek

Budapest egyik külvárosában néhány nap óta az a hír terjedt el, hogy ennek a hónapnak a végével minden olyan gyermek számára, aki még nem múlt el hat éves, tejutalványt adnak, de csak az esetben, ha a tejre éhesek egy vagy két ilyen kisgyermekkel jelennek meg a kerületi orvos előtt, az apróságok bemutatásával igazolva, hogy csakugyan van tejre szoruló babájuk. Ezzel a félig-meddig igaz hírrel egyidejűleg annak is híre járt, hogy a Belvárosban, ahol gazdag emberek laknak és ahol az uraságok a tejeskávéknak nagy kedvelői, ugyancsak keresik a hat éven aluli gyermekeket, akiket kellő honorárium mellett kölcsönbe venni hajlandók, hogy azután a kerületi orvosoknak bemutassák és ily módon tejutalványhoz jussanak. Akkor persze, amikor ez a bolond hír megszületett, azt is megállapították, hogy egy-egy kölcsönbe adott gyermekért a belvárosiak és lipótvárosiak mily összeget hajlandók fizetni. Miután pedig a külvárosi lakosság szereti a kerek összegeket, hát a szárnyaló hír a gyerekek kölcsöndíját száz koronában szabta meg. Könnyű mindezek után elképzelni, hogy a szegény ördögök, az ő fölcsigázott fantáziájuk alapján, nagy hajlandóságot éreztek magukban kölcsönügyleteket kötni, egy vagy több gyermeket engedve át néhány órára, amíg azokat a tejre vágyakozó urak a kerületi orvosoknak bemutatják. Bármilyen nagy volt is a készség száz koronák könnyű megszerzésére, üzleteket nem kötöttek, mert hiszen azok, akiknek gyermekekre lett volna szükségük, egyáltalában nem jelentkeztek, és mert a vállalkozni akarók nem tudták, hogy hol és kinél kell ajánlkozniuk. Ez a bizonytalanság és tájékozatlanság azonban nem csillapította le a kedélyeket, s a jámbor külvárosiak egy része türelemmel várakozott arra, hogy az ügyletet nyélbe üthesse. Ennek volt a következménye, hogy egyes bérházakban a kisgyermekeket nem bocsátották ki az utcára, hanem otthon tartogatták, hogy a kellő pillanatban kölcsönadhassák azoknak, akik majd jelentkeznek és a csöppségekkel a kerületi orvosokhoz állítanak be. Hogy mily mértékben terjedhetett el az említett balga hír, annak fokmérője lehet az a néni, aki az egyik napilap kiadóhivatalában hétfőn délután a legnagyobb komolysággal jelent meg és olyan apróhirdetést akart föladni, amelynek szövege így hangzott: „Tejutalvány szerzése céljából két gyermek kölcsönbe kapható.”