Népszava, 1914

„A hazáért vérét hullató nép jogfosztottsága”

1915 nyarán járt le az öt évvel korábban választott országgyűlés mandátuma, így szükségszerűen dönteni kellett: az adott helyzetben megtartják a következő választásokat vagy a „háború kényszere miatt” meghosszabbítják a regnáló hatalom mandátumát. (Végül ezt a megoldást választották: a békekötést követő hat hónapig az 1915. évi IV. törvénycikk biztosította a jogfolytonosságot.) Ehhez kapcsolódva a képviselőházban is kiújult a választójogról folytatott vita, amelyet a kormány korábban, az 1913-as választási törvénnyel lezárt. Az elhúzódó háborús helyzetben – amikor már a 18 éves fiatalokat is behívták – elsősorban a választójoghoz szükséges magas korhatár (30 év) lett az ellenzéki pártok kritikájának fő célpontja és ennek az 1915-ben – először csak április végén – összeülő országgyűlésben is hangot adtak. A függetlenségi párt nevében Bakonyi Samu „égbekiáltó igazságtalanságnak” nevezte, hogy a „legnehezebb honfiúi, állampolgári kötelességet” teljesítő fiatalokat nem akarják „felruházni a nemzet ügyeinek intézésébe való befolyással”. A jobboldali ellenzék részéről pedig Rakovszky István, katolikus néppárti képviselő javaslatot nyújtott be, hogy a fronton harcolók „a magyar alkotmánynak jogokkal fölruházott részeseivé legyenek”, azaz kapjanak választójogot.
A Népszava tudósítása ezért arra helyezte a hangsúlyt, hogy a szociáldemokratákhoz hasonlóan immár az ellenzéki polgári pártok is elkerülhetetlennek tartják a választójogi reformot – ellenben a „konokul hallgató” Tisza István miniszterelnökkel. Így csak az ő 1917-es lemondása után nyílt meg a lehetőség változtatásra, egy új választójogi törvény megalkotására, amely az elhúzódó viták miatt végül a háború legvégén, 1918 szeptemberében került kihirdetésre (1918. évi XVII. tc.).


Készítette: Ignácz Károly


Választójogot!
= Népszava, 1915. április 28.

A háborús országgyűlés érdemleges tárgyalásának első napján a függetlenségi párt hivatalos szónoka, Bakonyi Samu, mint megírtuk, égbekiáltó igazságtalanságnak minősítette a hazáért vérét hullató nép jogfosztottságát. Más szóval ez az általános, egyenlő, titkos választójog követelését jelenti, aminek őszinteségében nincs okunk, sem jogunk kételkedni, annál kevésbé, mert a függetlenségi párt ebben már programszerűleg lekötötte magát s a mostani ülésszak előtti értekezletén is kifejezte ezt a követelését. Annál kellemetlenebből érintette a pártot a polgári radikális „Világ” keddi vezércikkének az a megjegyzése, hogy a parlamentben „sem a miniszterelnök, sem az ellenzék arról nem beszélt, hogy mit adunk az értünk vért hullatóknak…” A vezércikkíró talán nem olvasta Bakonyi beszédét? Károlyi Mihály gróf, a függetlenségi párt elnöke ezzel szemben utal arra, hogy Bakonyi a párt nevében beszélt s a párt már oly sokszor, oly határozottan nyilatkozott a kérdésben, hogy igazán érthetetlen az ilyen támadás. A szerdai ülésen Batthyány Tivadar gróf és Vázsonyi Vilmos szólaltak föl hasonló értelemben, s így az ellenzéket igazán nem lehet Tiszával egy kalap alá fogni, aki konokul hallgat e kérdésben.
Rakovszky István néppárti képviselő a következő indítványt jegyezte be:  Aktív választójoggal bírnak az országos és törvényhatósági választásokon vagyon- és nemzetiségi különbség nélkül 20 éves életkoruktól fogva életfogytiglan mindazok a férfiak, akik a nemzet mostani élet-halál harcában teljesítettek a harctéren katonai szolgálatot és ezzel a véráldozattal, polgári erényekkel és hazafias hűségükkel tanúbizonyságot téve, érdemet szereztek arra, hogy a magyar alkotmánynak jogokkal fölruházott részeseivé legyenek.