Pesti Hírlap, 1914
Pesti Hírlap, 1914

Születésem örömére…

„Megszületett első gyermekünk. Kanca módjára tíz hónapig hordtam őt. (Többi gyermekem is mind tíz hónapra született.)” – írta emlékirataiban Andrássy Katinka, a Pesti Hírlap keresztelőről szóló cikkében meg nem nevezett édesanya, kislánya világrajövetele alkalmából. Az édesanyát – saját feljegyzései szerint – rendkívül megviselte a nagy vérveszteséggel járó szülés. A keresztelő után az édesapa, Károlyi Mihály menetszázadával a frontra indult, a kismamát azonban nem kellett félteni attól, hogy magára marad a babával. Bába, ápolónő, komorna, szobalány: egy kisebb hadsereg állt a grófnő rendelkezésére, akik sorban álltak a gyermekágy mellett háromóránként, minden szoptatás idején. Andrássy Katinka először maga próbálkozott meg kislánya táplálásával, utóbb azt „gyötrelmesnek” és „megalázónak” találta: „…fejnek, mint valami tehenet.” Így a szoptatós dajka megérkezett és novemberben a férj is, mert összehívták az országgyűlést, ezért Károlyinak mint képviselőnek haza kellett jönnie a frontról. Az élet visszatért a normális kerékvágásba (Károlyiék pedig a Nemzeti Kaszinóba és a divatszalonokba).
A Károlyi-Andrássy házaspár még kétszer örvendhetett gyermekáldásnak több évtizedes házasságuk során, az viszont már mindkettejük személyes tragédiája, hogy fiukat fiatal felnőttkorukban elvesztették. Ádám 22 esztendősen repülőbalesetben hunyt el.

Felhasznált irodalom:
Károlyi Mihályné: Együtt a forradalomban. Budapest, 1985.
Károlyi Mihály leányának keresztelője = Pesti Hírlap, 1915. szeptember 19.
Gróf Károlyi Mihály a harctéren = Pesti Hírlap, 1915. szeptember 21.

Készítette: Kaba Eszter

Pesti Hírlap, 1915. szeptember 19.
Károlyi Mihály leányának keresztelője

Károlyi Mihály gróf újszülött leánykáját tegnap délben keresztelte meg Molnár János prelátuskanonok, országgyűlési képviselő a Károlyi-palota kápolnájában. Az egyházi szertartáson részt vettek Andrássy Gyula gróf és gróf Pappenheim Szigfridné született Károlyi Erzsébet grófnő keresztszülők, továbbá Andrássy Gyuláné grófnő, Pallavicini Györgyné grófnő, Andrássy Klára grófnő, Hadik-Barkóczy Endréné grófnő, özv. Almássy Györgyné grófnő, Vay Gáborné grófnő, ifj. Majláth Györgyné grófnő, özvegy Károlyi Gyuláné grófnő, Batthyány Gyuláné grófnő, Károlyi József gróf és neje, Károlyi László gróf, Batthyány Lajos gróf. Az újszülött a keresztségben az Éva Viktória keresztnevet kapta.

Pesti Hírlap, 1915. szeptember 21.
Gróf Károlyi Mihály a harctéren

Gróf Károlyi Mihály, az 1. honvédhuszárezred hadapródja, hétfőn reggel egy honvédhuszár-menetszázaddal a harctérre indult. Az ellenzéki pártok elnökei és politikai barátai tegnap búcsúztak el tőle.