Lapzárta után érkezett a hír a Népszava szerkesztőségébe, így december 29-én szinte csak „kutyafuttában” tudták közölni azt a kormányrendeletet, miszerint a Károlyi Mihály vezette kabinet egy éjjeli minisztertanácson elhatározta, hogy a teljes szesztilalmat visszaállítja szilveszter estéjén, a kávéházak és vendéglők záróráját pedig este 10 órában szabja meg. A szesztilalomról szóló intézkedést elsősorban közbiztonsági okokból, a zárórákat a szénhiány miatt hozták meg. A következő év januárjában viszont arról érkeztek hírek, hogy egyes bárokban nem tartották be a rendelkezéseket, és a vendéglátósok is küldöttséget menesztettek Károlyi Mihály miniszterelnökhöz a meghosszabbított szesztilalom feloldása, illetve enyhítése érdekében. Még január közepén is tiltakoztak a kormányintézkedések ellen, többek között Gundel Károly, a pesti vendéglátósok elnöke javaslatára. A Pesti Hírlap január elsejei száma ugyanis arról számolt be, hogy újabb kormányrendelet született a záróráról és a szesztilalomról. „A rendelet értelmében helyiségek a keddi Szilveszter-estén sem maradhattak nyitva esti tíz órán túl. A tíz órai zárórára vonatkozó eddigi rendelkezések továbbra is érvényben maradnak. Bort, sört és égetett szeszes italokat kedd déli tizenkét órától kezdve egyáltalán nem szabad árusítani sem helyben való fogyasztásra, sem utcán át. Az üzletek a nyitva tartás idején zárt palackokban kiszolgáltathatnak sört vagy bort, de égetett szeszes italt még zárt palackokban sem.” A korlátozások mérséklésére végül csak január 28-án került sor (és akkor sem töröltek el minden rendszabályt), ekkor pedig már nem Károlyi, hanem Berinkey Dénes állt a kormány élén. A szesztilalom sokáig történő fenntartása a kormánynak sem volt érdeke: hatalmas szeszadó-bevételektől esett el a korlátozások miatt. Ez kiderült a pénzügyminiszter január 3-i Pesti Hírlap-interjújából is. A cikkben Szende Pál arról beszélt, hogy emelni szeretné a szeszadót, ennek azonban a szesztilalom komoly akadálya.
Felhasznált irodalom:
Kormányrendelet = Népszava, 1918. december 29.
Újabb rendelet a záróráról és a szesztilalomról = Pesti Hírlap, 1919. január 1.
Elítélt bártulajdonosok = Pesti Hírlap, 1919. január 2.
Szende pénzügyminiszter a kormány adópolitikájáról = Pesti Hírlap, 1919. január 3.
Nyitva maradnak a bárok = Pesti Hírlap, 1919. január 3.
Vendéglősök és kávésok a miniszterelnöknél = Pesti Hírlap, 1919. január 4.
Vendéglősök a szesztilalom ellen = Pesti Hírlap, 1919. január 15.
A szesztilalom enyhítése = Pesti Hírlap, 1919. január 28.
Készítette: Szegő Iván Miklós
Népszava, 1918. december 29.
Kormányrendelet
Lapzárta után jelentik: A kormány a szombat éjjeli minisztertanácson a belügyminiszter előterjesztésére elhatározta, hogy a teljes szesztilalmat visszaállítja a Szilveszter estéjén a kávéházak és vendéglők záróóráját este 10 órára tűzte ki. Január elseje után szénhiány miatt a színházakat, mulatókat és mozikat bezárják, s csak vasárnap tarthatnak előadást. A kapukat január elseje után már délután 5 órakor zárják.
Pesti Hírlap, 1919. január 1.
Újabb rendelet a záróráról és a szesztilalomról
A hivatalos lap keddi száma újabb kormányrendeletet közöl a záróráról és a szesztilalomról. A rendelet értelmében helyiségek a keddi Szilveszter-estén sem maradhattak nyitva esti tíz órán túl. A tíz órai zárórára vonatkozó eddigi rendelkezések továbbra is érvényben maradnak. Bort, sört és égetett szeszes italokat kedd déli tizenkét órától kezdve egyáltalán nem szabad árusítani sem helyben való fogyasztásra, sem utcán át. Az üzletek a nyitva tartás idején zárt palackokban kiszolgáltathatnak sört vágy bort, de égetett szeszes italt még zárt palackokban sem.
Pesti Hírlap, 1919. január 28.
A szesztilalom enyhítése
A minisztertanács ma tárgyalta Szende pénzügyminiszter előterjesztését a teljes szesztilalom enyhítése tárgyában. A pénzügyminiszter azt javasolta, hogy engedjék meg a sörnek korlátlan kimérését, a bornak pedig az étkezésnél engedélyezett mennyisége személyenkint három deci legyen.