1918. július 6-án eszer terroristák meggyilkolták a moszkvai német diplomáciai képviseleten gróf Wilhelm von Mirbach követet. Az Est július 10-én arról számolt be, hogy Mirbach utódja a nagyköveti poszton Paul von Hintze admirális lesz. Valójában azonban Hintze nem moszkvai követ lett, hanem a német diplomácia irányítója, miután Richard von Kühlmann államtitkár július elején távozott posztjáról. Minderről a 8 Órai Újság számolt be július 13-án, s vezércikkében elemezte az új német külügyminiszter helyzetét. (Hivatalosan a „külügyek államtitkára” posztjáról volt szó). Az újság így fogalmazott: „mialatt Kühlmann bőröndjeit csomagolja, hogy Bajorország kéklő égboltozata alatt megcibált idegrendszere számára zsongító nyugalmat keressen, tengernagyi egyenruhában, rendjelekkel és a császár barátságával megrakodva érkezik meg a holsteini kiskereskedő fia, von Hintze, aki mint német katonai meghatalmazott kebelbarátja volt a cárnak, majd követ Mexikóban, amikor itt az Unió legkegyetlenebb intrikái dúltak, majd a világháború közepette el tudott szökni Kínába, hogy Pekingben a német birodalmat képviselje”. Mexikóban és Kínában tényleg ügyes diplomata volt Hintze admirális: az USA befolyását próbálta ellensúlyozni a közép-amerikai országban és jó ideig sikerrel is tette ezt, majd Kínában három éven át elérte, hogy a hatalmas ország ne lépjen be az antant szövetségesei közé.
A kancellár, Georg von Hertling szerint – akit szintén a 8 Órai Újság idézett – Németország visszautasítja „a mindenáron való hódító háború gondolatát” és „a becsület, szabadság és egyenrangúság jegyében a népek megértését keresi”, és ezt a politikát fogja képviselni a tengernagy, azaz a béke esélyeit fürkészi majd Hintze külügyminiszterként is. A béke közeledett, de ügyes diplomaták sem segíthettek már a megveszekedett német hadvezérek makacsságán. A hatalmat ténylegesen kézben tartó két tábornok, Ludendorff és Hindenburg ugyanis a végsőkig hajtotta a német katonákat a harctereken, egészen augusztus 8-áig, a német hadsereg fekete napjáig.
A Népszava jobban érzékelte a folyamatokat az adott korban, mint a 8 Órai Újság: „Kühlmann külügyi államtitkár hirtelen bukása egyre nagyobb fontosságú eseménynek látszik.” A szociáldemokrata újság így érvelt: „Ha Németországban megbukik az a Kühlmann államtitkár, akit az annexiósok, a nagynémetek és katonapártiak — okkal vagy ok nélkül — a megegyezéses béke hívének kiáltottak ki, és aki, úgy látszik, sokkal jobb diplomata, semhogy pusztán katonai és harctéri döntéstől remélje a háború belátható időn belül való végét, akkor ezzel Ausztria-Magyarország külpolitikája is akarva, nem akarva eltolódik a megegyezéses békétől.” Ebben tehát végül a Népszavának lett igaza: békediktátumok következtek a háború lezárása után.
Kühlmann bukásának valódi okát A. J. P. Taylor történész világítja meg utólag: a tavaszi nagy német offenzívák katonai sikereket hoztak, de stratégiai győzelmet nem. Ezért Ludendorff „azt fontolgatta, politikai hadviselést kellene folytatni”, és az ellenséghez hasonlóan félrevezető kompromisszumos békeajánlatokkal kéne összezavarni az antantot. Ám amikor ezt Kühlmann június 24-én valóban megtette, Ludendorff megijedt, hogy „nem az ellenség, hanem a németek fognak megzavarodni. Kühlmannt sürgősen lemondatták. Ezzel elveszett a tárgyalásos megoldás utolsó kis reménysége is” – fogalmaz a brit történész a Népszava korabeli elemzésével összhangban.

Felhasznált irodalom:
Megölték a moszkvai német követet = Pesti Napló, 1918. július 7.
Mirbach gróf utóda Hintze tengernagy = Az Est, 1918. július 10.
A német külügyi válság = Népszava, 1918. július 11.
A kancellár = 8 Órai Újság, 1918. július 13.
A. J. P. Taylor: Az első világháború képes krónikája. Budapest, 1988.

Készítette: Szegő Iván Miklós

Az Est, 1918. július 10.
Mirbach gróf utóda Hintze tengernagy

Berlin, július 9. (Az Est rendes tudósítójának távirata)
A Germania értesülése szerint gróf Mirbach utódául Moszkvában von Hintze tengernagy, a krisztiániai német követ van kiszemelve. Ez a döntés Kühlmannak a főhadiszálláson való látogatása alkalmával történt.