1915 májusában a főváros tanácsa kénytelen volt jegyrendszert bevezetni, hogy a „lisztfogyasztás tekintetében kívánatos és elkerülhetetlen takarékosságot” elérje. A cél érdekében tett korábbi intézkedések ugyanis nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Budapest megfelelő élelmezése lényegében már a háború kezdetétől problémát jelentett. A megszokott alapanyagok, esetünkben a búzaliszt részbeni pótlására először a helyettesítők, például a kukorica- és az árpaliszt használata kínálkozott megoldásul. Ezt a hatóságok nemcsak a keverést előíró jogszabályokkal és intézkedések próbálták elérni, hanem főzési tanácsokkal, receptversenyekkel a táplálkozási szokások megváltoztatására is törekedtek. Végül azonban nem maradt más hátra, mint a központi adminisztráció és elosztás bevezetése.
1915. május közepétől a fővárosban csak lisztjegyek ellenében lehetett főzőlisztet (azaz búzalisztet) vásárolni, a fejadag heti 20 dkg volt. A jegyek elosztására külön lisztbizottságokat hoztak létre, ezek a községi iskolák épületeiben kaptak helyet. A kereskedők csak a lisztjegyek szelvényeire, hatóságilag megszabott áron adhattak el lisztet, majd a szelvényeket ellenőrzésre be kellett mutatniuk a központi liszthivatalnak. A kenyérlisztet kivonták a piaci forgalomból, a pékeknek a kenyérsütéshez szükséges, természetesen kevert lisztből álló alapanyagot a főváros tanácsa utalványozta. A fővárosi kenyérfogyasztást csak annyiban korlátozták, hogy csak a budapestiek vásárolhattak kenyeret, helybeliségüket éppen a lisztjegyükkel tudták igazolni. A hatóságok a várható visszaéléseket, például a lisztjegyek átruházását, pénzért történő eladását szigorúnak szánt büntetésekkel próbálták meg kivédeni. Egyben kilátásba helyezték, hogy ha a lisztjegyek bevezetése sem hozza meg a kívánt „takarékosságot”, akkor a következő lépés a kenyérfogyasztás korlátozása, azaz a kenyérjegyrendszer lesz.
A Népszava nemcsak az új intézkedésről számolt be részletesen, hanem rögtön kritizálta is, hogy az a jómódúaknak kedvez. A gazdagabb háztartások addigra ugyanis jelentős lisztkészletet halmozhattak fel, amely esetben csak „elvárást” fogalmaztak meg a hatóságok, kérve, hogy az érintett polgárok „hazafiságtól és józan belátástól” vezérelve ne használják fel a nekik is kiutalt lisztjegyeket. De a szociáldemokraták bírálatának célpontja a 20 dekás fejadag volt, amely szerintük a polgárok, és nem a szegényebb munkások szükségletét tudja csak biztosítani. Ugyanis a jómódúak változatosabb, húst és zöldségeket is tartalmazó fogyasztásával szemben a munkások étrendjében meghatározó volt az olcsó tészta, aminek elkészítése jóval több főzőlisztet igényelt.
A Népszava május 8-i vezércikke mindezt elfogadhatatlannak tartotta: „Agrárország volnánk. Minduntalan azt hirdetik, hogy az országot védelmezik, ha az agráriusoknak kedveznek. Nagy mennyiségben viszünk ki békés időkben lisztet és húst, de most a háború idején, amikor magunknak is szükségünk volna az élelmiszerekre, csődöt mond az egész gazdaságunk és a lakosságnak húsz deka liszttel kell nyomorognia.”
Felhasznált irodalom:
A főváros lisztutalványozási rendszere = Népszava, 1915. május 4.
Húsz deka= Népszava, 1915. május 8.
Tájékoztató a lisztjegyekről = Népszava, 1915. május 16.
Készítette: Ignácz Károly
A főváros lisztutalványozási rendszere = Népszava, 1915. május 4.
Havonta mindenki 80 deka főzőlisztet kap – Mit egyenek a szegény emberek?
Nagy plakátok adják tudtul a főváros közönségének, hogy május 16-tól kezdve a főváros lakosai csak hatósági utalvány ellenében kapnak főzőlisztet.
A hatósági utalványokat, a lisztjegyeket már ki is nyomtatták; mindegyik négy hétre szól, négy letéphető szelvényből áll, amelyeknek mindegyike 20 deka lisztről szól: ennyit kap minden ember hetenkint és fejenként! A boltos vagy pék csak úgy adhat lisztet, ha a megfelelő szelvényt maga letépi a lisztjegyről és minden visszaélést nagyon szigorúan fognak büntetni.
A lisztjegyek alakja a következő lesz:
Kenyérlisztvásárlásra a lisztjegy nem jogosít s a közönség használatára ezentúl kenyérlisztet nem szabad forgalomba hozni. A kenyérfogyasztás ez idő szerint nem esik korlátozás alá, kenyeret mindenki, ha lisztjegyének fölmutatásával igazolja, hogy budapesti lakos, tetszés szerinti mennyiségben vásárolhat.
A lisztutalványok kiosztása a háziurak közvetítésével a fővárosi tanítók közreműködésével történik. A háziurak összeírják a házukban lakó emberek számát és tekintet nélkül arra, hogy gyermek vagy felnőtt-e a lakó, mindenki egyformán kap lisztutalványt.
Amint látjuk, a főváros szokás szerint nagy nekikészülődéssel és nagy költséggel csinálja meg az új intézményt; úgy halljuk, hogy külön bizottság utazott ki külföldre a lisztjegyrendszernek tanulmányozására; a jegyek nyomtatása, plakátok, a tanítók külön munkája, mind igen sok pénzbe kerül. Ezzel szemben megállapíthatjuk, hogy a főváros urai a hosszú tanulmányozás után egy nagy sületlenséget hoztak ki. Mert mit kezd egy munkásházaspár, amelyiknek három nagy gyereke van, heti egy kilogramm főzőliszttel? Ez olyan nevetséges kis mennyiség, amit csak olyanok szabhattak ki így, akiknek leghalványabb fogalmuk sincs a munkások táplálkozásáról. Azoknak az uraknak, akik ezt a botorságot megcsinálták, bizonyára van odahaza szép készletük nullás lisztből, amiből süteményt készíthetnek. Nekik a főzőliszt igazán főzőliszt, olyan liszt, amivel más ételeket főznek. Aki húst, pecsenyét, főzeléket eszik, annak persze a napi három deka főzőliszt elég. De mit csináljanak a munkások, akik tésztával akarnak jóllakni, heti 20 deka liszttel fejenként? Egy héten 7 ebéd és 7 vacsora szükséges. Húst a munkás nem vehet, mert ma már a legolcsóbb leveshús kilója 4,40 koronába kerül; főzeléket nem ehet, mert egy kiló bab 1,20 korona, 1 kiló lencse 2 korona. Hogy pedig valaki hentesáruval lakjon jól, arról szó sem lehet, mert a legkisebb bevásárlás, amit egy személy vehet, 30 fillér. Eddig a munkásság, de a kispolgárság is hetenként négyszer-ötször levest és tésztát ebédelt. Igen, de ha ezt akarják enni, akkor az egyheti főzőliszt mennyiséget az első tésztanapon, maradék nélkül fölélik, a hét többi napjaira még rántani való liszt sem marad.
A heti 20 dekás adag felnőtt munkások részére, akiknek főtt tésztával kell jóllakni, abszurdum vagy tréfa, annak semmi értelme sincs. A főváros vezetői gondolják meg a dolgot, még van idő rá, de ne próbáljanak életbe léptetni egy olyan intézkedést, amely még az utolsó olcsóbb ételtől, a főtt tésztától is megfosztja a szegény embereket. Ne az előkelő háztartások szükséglete szerint szabják meg a lisztmennyiséget, hanem a naphosszat nehéz testi munkát végző proletár igényei szerint, aki pecsenyével, finom főzelékkel, tejjel és tojással nem élhet, mint a nagyurak.