Minden idők talán legnagyobb hatású magyar sakkmestere volt Maróczy Géza (1870-1951), akit a sakkélet hőskorában közel egy évtizeden át tartottak a világbajnoki cím egyik legfőbb várományosának. A fiatal mérnök 25 évesen robbant be az élvonalba, amikor megnyerte az 1895-ös hastingsi tornát, fénykora pedig 1902 és 1908 közé esett, amikor tizenhárom nemzetközi versenyen 5 első és 5 második helyezést szerzett. Anyagi okokból azonban nem jöhetett létre a világbajnoki páros mérkőzése a német Emanuel Laskerrel, a leghosszabb ideig, 1894 és 1921 között összesen 27 évig uralkodó sakkvilágbajnokkal. A korban ugyanis még nem létezett a világbajnokjelöltek versenyét lebonyolító nemzetközi sakkszövetség, így a világbajnok maga dönthetett arról, hogy kinek a kihívását fogadja el – általában a legtöbbet fizető kapta meg az esélyt. Márpedig Maróczynak nem tellett dollárezrekre a tanári fizetéséből, amelyet sakkszakírói tevékenységgel egészített ki. A Budapesti Hírlap arról adott hírt az 1917. április 10-i számában, hogy a világháború alatt a nemzetközi versenyek szünetelése miatt passzivitásra kényszerült Maróczy Géza vette át a Magyar Sakkvilág főszerkesztését. A Tanácsköztársaság alatt azonban az Állami Színházak intendánsa volt, ezért 1919-ben távoznia kellett Magyarországról. Külföldön ismét versenyezni kezdett és edzőként két leendő világbajnokot (Max Euwe és Vera Menchik) is trenírozott. Miután 1927-ben hazatért, a magyar sakkválogatott csapatkapitánya lett, és az 1927-es londoni olimpián aranyérmet nyert csapatával.

Felhasznált irodalom:
A Magyar Sakkvilág = Budapesti Hírlap, 1917. április 10.
Sakklexikon. Budapest, 1994

Készítette: Csunderlik Péter

Budapesti Hírlap, 1917. április 10.
A Magyar Sakkvilág

A Magyar Sakkvilág című újságnak, a Budapesti Sakk-Kör hivatalos lapjának vezetését új erők vették át, Maróczy Géza lett a főszerkesztő, Abonyi István pedig a felelős szerkesztő. A most megjelent szám tartalmas, élénk, változatos és gazdag; minden közleménye az új vezetés tudását és ízlését dicséri.