Népszava, 1914

Majális helyett – hazafias és okos munkásaink vörös május elsejéje

1917. május 1.: kiharcolt munkaszünet, nyilvános politikai gyűlések háborúellenes tartalommal, majd másnap egyórás figyelmeztető politikai sztrájk – ha ideiglenesen is, de érvényüket vesztették a háborús kivételes törvények. A kormánypárti Budapesti Hírlap mindezek ellenére örömmel számolt be a május eleji eseményekről:

„Régen zöld színben, a mindent ígérő tavasz reményének a színében ünnepelték. Most egy pár éve a vörös lett Május elsejének a színe. Nem annyira a szerelem, mint inkább a harag színe. De a tegnapi májusi első nap, melyről kéz alatt ijesztő hírek kerültek forgalomba, oly szépen, csendesen, jó kedvben és rendben múlt le rólunk, mint amikor zöld volt a jellemző színe. Munkásaink okosan és hazafiasan rendezték el a maguk májusát. Ha ma délben, hegyibe a tegnapi napnak, egy órai sztrájkot csináltak, az inkább csak elvi fönntartása volt álláspontjuknak, mintsem ténybeli cselekedet. Így fönntartás nélkül elismerhetjük róluk, hogy magukviselete méltó a helyzethez és a nagy időkhöz.”

Az 1917 tavaszi mozgalmas időszakban ugyanis a magyar kormányzat és hívei igencsak tartottak attól, hogy erőszakos eseményekre kerül sor országszerte – teljes és általános sztrájkra, utcai megmozdulásokra, felkelésre (sőt az orosz példa nyomán esetleg forradalomra is?) –, ehhez képest a törvényeken túllépő, de mégiscsak békés rendezvények számukra nagy megnyugvást jelentettek. A fővárosban és környékén összevont jelentős számú rendőri, csendőri és katonai erők bevetésére így nem került sor.

De hogyan jutott el idáig a helyzet? A kiindulópont a szociáldemokraták április eleji „bizalmas” kongresszusa volt, amely határozatot hozott arról, hogy az előző két évtől eltérően május elsejét – amely 1917-ben keddi napra esett – munkaszünettel és nyilvános gyűlésekkel ünneplik meg. A Tisza-kormány reálisan felmérve a helyzetet nem próbálta erőszakkal megakadályozni ezeket, a katonai vezetéssel egyetértve még a hadiüzemekben is engedték a munkaszünet megtartását. Csak a tüntetést nem engedélyezték, ezt viszont a szociáldemokrata pártvezetőség vette tudomásul – ahogy osztrák testvérpártjuk is elállt a hasonló tervétől.

A szociáldemokraták mégis áttörésként élték meg, hogy a háború harmadik évében Budapesten ráírták „a Város arcára május elsejét”, azaz komoly tömegerőt mutató, békét és demokráciát követelő nyilvános népgyűléseket tartottak a Városligetben. Másnap pedig megtartották a háború alatti első politikai sztrájkot, mellyel a választójog kiterjesztését követelték. És a gát tényleg átszakadt. A következő hónapokban komoly bér- és sztrájkmozgalom indult a munkások körében, míg a politikai életben széles körű választójogi mozgalom szerveződött. A szociáldemokraták által fő ellenségnek tartott Tisza István pedig már pár hét múlva lemondott a miniszterelnökségről.

A május elsejéről = Népszava, 1917. április 28.
Május elseje a háború harmadik esztendejében = Népszava, 1917. április 22.
Május elseje = Budapesti Hírlap, 1917. május 3.
Varga Lajos: Háború, forradalom, szociáldemokrácia Magyarországon. Budapest, 2010. 100–104.
A magyar munkásmozgalom történetének válogatott dokumentumai. IV/B. kötet. Budapest, 1969. 277–287.

Készítette: Ignácz Károly

Népszava, 1917. május 3.
Május elseje a háború harmadik esztendejében

És ráírtuk a Város arcára május elsejét!

Hétköznapos kedd volt, de az utcán csönd, ünnepi mozdulatlanság, hangos üzletek, embergyűjtő munkatelepek, hivalgó kirakatok elvarázsoltan mind alszanak, fiatalos nők fehér fátylak alatt, dolgos emberek a jobb ruházatukban sétaléptekkel haladnak a liget irányában, hétköznapos kedden nem zúg a munka motollája, áhítat, rejtelmes csönd minden fölött – haragvó emberek értelmét a nyugtalanság lebbentgeti? a közönyös vesződik a szorongásaival, egyszer csak mozduló sejtelmeivel? és a bűnös? átfut rossz szívén a hökkenés: mi ez? kalendárium nem mondja, pap meg nem szentelte, törvény ki nem tűzte és verejtékes, profitos hétköznap helyébe a hirtelen ünnep? mi történt? …

Fénylő május első szárnybontására, tündöklő légi utakon, a harsanó ég alól, erjedő fák hegyében valaki elindult… és háború pántjaiból, paragrafusok hurkaiból, ijedtségek, ijesztgetések kölöncös nehezékeiből, ifjan, diadalmasan kiszabadult a proletárakarat. Hétköznapos kedden május elseje úgy ragyogott fölöttünk, mint a kihevült napgolyó, mely megmámorosodva öntötte reánk sugárkévéit.
Csudálatos demonstráció volt.

A ligeti erdő nagyszerű kerete volt olyan eseménynek, amit a történelmi napok átélésében gyakorlatozó mai ember a legizzóbb emlékei között fog megtartani.
[…]

Budapesti Hírlap, 1917. május 3.
Május elseje

Régen zöld színben, a mindent ígérő tavasz reményének a színében ünnepelték. Most egy pár éve a vörös lett Május elsejének a színe. Nem annyira a szerelem, mint inkább a harag színe. De a tegnapi májusi első nap, melyről kéz alatt ijesztő hírek kerültek forgalomba, oly szépen, csendesen, jó kedvben és rendben múlt le rólunk, mint a mikor zöld volt a jellemző színe. Munkásaink okosan és hazafiasan rendezték el a maguk májusát. Ha ma délben, hegyibe a tegnapi napnak, egy órai sztrájkot csináltak, az inkább csak elvi fönntartása volt álláspontjuknak, mintsem ténybeli cselekedet. Így fönntartás nélkül elismerhetjük róluk, hogy magukviselete méltó a helyzethez és a nagy időkhöz. Hiszen manapság, amikor gyermekeink – szocialisták és nem szocialisták – százezrivel vannak a fronton, szemben az ellenség gyilkos puskáival, manapság bármire vállalkozni, ami a mi gyermekeink helyzetét megnehezítené és még bizonytalanabbá tenné, az ellenség helyzetét pedig ezzel biztosabbá és könnyebbé: oly rettenetes vállalkozásnak látszanék, amelyről emberi lelkiismeret nem felelhetne, ha anyák, apák, akiknek gyermeke, menyasszonyok, kiknek vőlegénye, gyermekek, kiknek atyja áll az ellenség előtt, azt kérdezné, hogy mertek az ellenséggel szövetkezni saját véreink, saját véretek ellen. Szerencsére ez a sötét gondolat elmerült munkásaink tegnapi magatartásának fényében.