1917-ben sem maradt el a szokásos nyári forróság, olyannyira, hogy már június második felében sem volt épp kellemes az idő. A Budapesti Hírlap például így kezdte parlamenti tudósítását: „Szélcsend volt és fojtogató forróság: megölője minden kíváncsiságnak.” A Népszava is azzal érvelt az éjszakai záróra egy órával történő kitolása mellett, hogy a munkában megfáradt, a tikkasztó nagyvárosi hőségtől megviselt dolgozóknak jár némi kikapcsolódás a napi műszak után is. (Ez a kívánságuk július 1-jével valósággá is vált.) Ugyanakkor ez a hőség ekkor még nem volt állandó és tartós. A Borászati Lapok például nagyon jó termést várt az Alföldön: „Az idén idáig elmaradt az a gyakori kánikulás, fullasztó, csöndes forróság, ami az arató embert és behordó állatot egyaránt gyötörte, viszont azonban bőven megvolt az a meleg, ami a szemek kellő lassú, fokozatos éréséhez, szükséges.” Ám augusztusra beütött a krach, 37-38 fokos kánikula tombolt.
A nyári szárazságból következett egy tipikusan nagyvárosi probléma, nevezetesen a nagy pesti vízhiány. A háború idején elmaradtak a vízvezeték-javítási és -fejlesztési munkák, másra kellett a vas és az ólom, így viszont nagy mennyiségű víz szivárgott el a rendszerből. Ez a tetemes veszteség pedig közel másfélszeresre emelte a város vízfogyasztását. A nyári szárazság miatt pedig a Dunából nyert víz mennyisége is csökkent 10 százalékkal. A főváros rendeletet hozott a víztakarékosságról: locsolási tilalmat vezettek be, sőt, a kevésbé jól csatornázott Budán – a lakók nagy bánatára – jelentősen korlátozták a vízszolgáltatást is. (Persze nem kizárólag pesti veszedelemről volt szó: Az Est is beszámolt arról, hogy leégett a rózsahegyi cellulózgyár, amit a tűzoltók a vízhiány miatt nem tudtak kellő hatásfokkal oltani.)
A „vízínség” közepette, szeptember elején aztán Az Est nekirontott a nagy múltra visszatekintő Lovaregyletnek, amelyet még 1827-ben gróf Széchenyi István kezdeményezésére alapítottak, és amelynek versenypályája a Városligethez közeli Aréna út mentén feküdt. A drámai helyzetkép szerint Budapest fuldoklik a porban a locsolási tilalom óta („porosak az utak, és az a néhány zöld fával és bokorral beültetett tér, amiben különben is szűkölködik Budapest, elperzselődött a nap tikkasztó melegétől és vérszegénységében haldoklik”), miközben a Lovaregyletnél dorbézolnak a vízzel, vagyis a tilalom ellenére a versenypályát fellocsolják, mert a show-nak folytatódnia kell. (A háború kitörésekor sok minden hétköznapi hívság mellett a lóversenyeket is leállították, ám a hazai arisztokrácia, nagyipar és bankszektor vezetői túl sokat fektettek be ahhoz az istállókba, hogy a lovak és a versenypályák a háború egésze alatt kihasználatlanul álljanak, így 1915 augusztusától újra megrendezték a derbiket.) A hátország szenvedéseit a versenypálya fényűzésével állították szembe: „Beteg öregek, haldokló gyermekek pusztulhattak el a negyedik emeleten, a nyomortól és melegtől elájult asszonyt nem lehetett fellocsolni, de a Lovaregylet mágnásai vastag sugarakban öntözték a gyepet.”
A lap munkatársa azon dühödött fel igazán, hogy bár a Lovaregyletet a Vízművek feljelentése nyomán kétszer is megbüntették, mindkét büntetés olyan nevetségesen alacsony tétel volt, hogy annak a mágnások társaságára semmilyen visszatartó ereje nem lehetett. Első ízben mindössze 50, visszaesőként pedig 100 koronát kellett kicsengetnie Széchenyi utódainak – miközben a rendelet akár 2000 koronás bírságot és két hónapnyi elzárást is kilátásba helyezett a tilalmat megszegőknek.
Az Est nem is kímélte a vízpazarlókat, a kifakadás hevessége némileg mégis meglepő lehetett. A Lovaregylet a bulvárlap tirádáiban nem volt más, mint „a mágnásoknak, a gyanús szerencselovagoknak, a sikkasztóknak ez a külön birodalma…, [a] kártyaszobák szemete, a zugbörzék, az árdrágítók, a háborús nyomoron meggazdagodottak társadalma”, akik ráadásul épp a kíméletlen isonzói harcok idején (!) lopják meg a főváros lakóit.

Felhasznált irodalom:
A Lovaregyletet kétszer megbüntették, mert locsoltatja a lóversenypályáját = Az Est, 1917. szeptember 1.
A vízpazarlás = Az Est, 1917. szeptember 1.
Csatarendben = Budapesti Hírlap, 1917. június 22.
Nagykőrös = Borászati Lapok, 1917. július 22.
Leégett a rózsahegyi cellulózgyár = Az Est, 1917. június 20.
A főváros takarékoskodik a vízzel = Az Est, 1917. június 20.

Készítette: Takács Róbert