Vérlázító esetről írt egy levelező a Népszavának 1918. június 28-án. Egy beteg édesanya számol be arról, hogy mi történt vele a monori vasútállomáson. Férje a háború első napjától fogva katona volt. Négy kisgyereket nevelt a 16 hónapja tüdőbeteg (és a beszámoló szerint feltehetően szívritmuszavarban is szenvedő) nő, amikor szintén betegeskedő gyermekeinek a saját szüleitől vitt négy liter tejet.
Nézzük ezután mi is zajlott le a monori állomáson – a hitelesség kedvéért tegyük hozzá – a levelet író szerint: „Amikor a monori állomásra értem, jön a szuronyos csendőr másodmagával és el akarja tőlem venni a tejet. Tiltakoztam, megmagyaráztam, hogy nem eladás, sem csere céljából, hanem a magam használatára viszem a tejet. Kikapták az üvegeket a kezemből. Erre vissza akarom rántani, de ekkor a csendőrök nekem szegezték a szuronyt és a vasúti málhakamráig kísértek, ahol végérvényesen elvették tőlem a tejet.” Közben regisztrálták az édesanya adatait, de végül elengedték a nőt, aki eljutott a csendőr őrmesterhez, és annak könyörgött, hogy adja vissza a tejet. De mit látott ekkor: „az üvegjeim ott álltak az asztal mellett üresen. Elvitték a tejet, pénzt sem adtak érte és a tetejében meg is büntettek. A csendőr, úgy látszik, mindenható” – zárult az olvasói levél.
A Népszava szeptember 25-i kiadásában szintén csendőrökről lehetett olvasni: ezek már tényleg a végnapjai voltak Monarchiának, de a szociáldemokraták újságja vezércikkében arról írt, hogy a csendőrök létszámát hatezerrel bővítik, és 150-200 új csendőrőrsöt létesítenek. Ezzel reagált a Monarchia politikai elitje a bukása előtti utolsó hetekben is, nem pedig a Népszava által hiába követelt szociális reformokkal, segélyezéssel igyekezett lecsillapítani a tömegeket. Egy elcsépelt hasonlattal élve: a Wekerle-kormány még az utolsó pillanatokban, a robbanás előtti utolsó minutumban is a tűzoltók számát növelte, nem pedig a tűz, a robbanás megelőzésére törekedett. A sokmilliós Monarchiában hatezer csendőr amúgy sem ért sokat, ez kiderült a későbbi hónapokban, amikor tényleg forradalmivá vált a helyzet.
A kormány persze a csendőrök létszámbővítését nem azzal indokolta, hogy a szociális elégedetlenséget akarja letörni. Inkább arról beszélt, hogy a katonák közelgő leszerelése idején a nagyobb számú csendőr alkalmazása levezetheti a feszültséget. Pontosabban az volt a cél a Népszava által idézett indoklás szerint: „akár a részleges, akár pedig az egyöntetű leszerelés a lehető legsimábban menjen végbe”. Ha egyvalamit tudhatunk 1918 későbbi hónapjainak alakulásáról, akkor az az, hogy „legsimábban” aztán végképp nem mennek majd a dolgok…

Felhasznált irodalom:
Négy liter tej és a monori csendőrök = Népszava, 1918. június 28.
Hatezer csendőr = Népszava, 1918. szeptember 25.

Készítette: Szegő Iván Miklós

Népszava, 1918. június 28.
Négy liter tej és a monori csendőrök

Férjem postaszolga, de a háború első napjától fogva katona. Négy apró gyermekünk van, magam 16 hónap óta beteges vagyok, tüdőcsúcshurutom van, azonkívül nagyfokú ideges szívdobogásban szenvedek. A gyerekek szintén folyton betegeskednek a rendes táplálkozás hiánya miatt. A szüleim Monor mellett laknak. Van egy tehénkéjük. El akarták adni, de könyörögtünk, hogy ne tegyék, mert így legalább némi tejhez jutunk. Most szombaton, 22-én is hazamentem és négy liter tejet hoztam a szüleimtől. Amikor a monori állomásra értem, jön a szuronyos csendőr másodmagával és el akarja tőlem venni a tejet. Tiltakoztam, megmagyaráztam, hogy nem eladás, sem csere céljából, hanem a magam használatára viszem a tejet. Kikapták az üvegeket a kezemből. Erre vissza akarom rántani, de ekkor a csendőrök nekem szegezték a szuronyt és a vasúti málhakamráig kísértek, ahol végérvényesen elvették tőlem a tejet. Fölírták a nevemet, lakásomat és nagy könyörgésre elengedtek. Később a csendőr őrmesterhez utasítottak és annak könyörögtem, adja vissza a tejemet, hiszen a gyermekeim számára kell, de ekkorra már az üvegjeim ott álltak az asztal mellett üresen. Elvitték a tejet, pénzt sem adtak érte és a tetejében meg is büntettek. A csendőr, úgy látszik, mindenható.