Rettegték egykor Molnár Gál Pétert, aki egyetlen írásával tudott karriereket megsemmisíteni, de Pogány Józsefnek, a szociáldemokrata újságírónak és a kommün leendő népbiztosának mindenkinél sötétebb híre volt a kritikusok közül. Kritikáiban és kulturális tanulmányaiban – melyek közül a legjobban sikerülteket Kultúra, álkultúra címmel egy gyűjteményes kötetben is kiadták 1962-ben – a marxista esztétika felől támadta kora irodalmát, annyira kíméletlenül és oly dogmatikusan, mint amilyen politikusnak később mutatkozott. Pogány az 1918-1919-es forradalmak azon kevés szereplője közé tartozik, akiknek mind a jobb-, mind a baloldali emlékezete egyaránt igen negatív. Az 1920-as évek „Horthy-Magyarországán” egyenesen azzal vádolták az akkor már emigráns Pogányt, hogy a budapesti Katonatanács elnökeként ő szervezte meg Tisza István meggyilkolását (ez a vád valószínűleg alaptalan), míg a mérsékelt baloldalról azért kritizálták Pogány forradalmi szerepvállalását, mert a Katonatanács elnökeként hadügyminiszteri ambíciói miatt 1918 késő őszén és telén sorra szabotálta a forradalmi kormányzat intézkedéseit. Rossz természetének emblémájává Napóleont imitáló pózait tették meg, és rendre hozzátették, hogy a zárt intézetek ápoltjaival szemben Pogánynak hatalma is volt: ennek köszönhető, hogy a Tanácsköztársaság idején végre bemutatták Napóleon című drámáját, amely azonban csúfosan megbukott, és ezzel csak azt a sztereotípiát igazolta, amely szerint a befuccsolt és frusztrált szépírókból lesznek a kritikusok. „Pogány József nem költő. Legfeljebb valaki, aki nagyon messziről és nagyon irigykedve néz azokra a tájakra, hol az igazi költők járnak” – írta a darabról Fenyő Miksa a Nyugatban. Azonban nem mindig kapott ennyire rossz kritikát Pogány. Az isonzói harcokról írt 1916-os, A földreszállt pokol című – elfelejtett – riportkönyvét igencsak méltatta 1916. június 25-i számában a Magyarország: „Húsba és vérbe vág ez a könyv a szó szoros értelmében és szerzője nem jeleneteket állít be a fotografálógép lencséje számára, hanem hűségesen megírja a katonák életét, a véres dráma tragikus perceit, a nagy rohamokat és a szívhez szóló kis epizódokat is.” Persze nem is meglepő, hogy ennyire hű művet írt a pokolról az az ember, akit a hozzá közelállók ördögnek tartották.
Felhasznált irodalom:
A földreszállt pokol – Pogány József könyve az isonzói harcokról = Magyarország, 1916. június 25.
Fenyő Miksa: Pogány József: Napóleon (dráma három felvonásban) = Nyugat, 1919/11.
Pogány József: Kultúra, álkultúra. Irodalmi tanulmányok. Szerk.: Geréb László, Budapest, 1962.
Készítette: Csunderlik Péter
Magyarország, 1916. június 25.
A földre szállt pokol – Pogány József könyve az isonzói harcokról
A doberdói nyomorúságos kősivatagnál, az Isonzó nevű folyócskánál alig van manapság ismertebb szó széles Magyarországon, és a magyar szívekben örökre ott él ennek a két szónak fájdalmas jelentősége. Egy esztendeje is elmúlt, hogy a kietlen szirteken vére hullajtásával tesz tanúbizonyságot a magyar katona a harcok poklában és a pokol kínszenvedése mellett csodálatos vitézségéről és a magyar szív minden kiválóságáról. Az Isonzó és a Doberdó époszát, ennek a szakadatlan, lázas küzdelemnek a képét rajzolja meg Pogány József legújabb háborús könyvében. A népmonda szerint sok század előtt a mai küzdelmek sziklaszakadékai szívet facsaróan kietlen színhelyén járt a nagy Dante és ezt az átokkal sújtott területét vette az Inferno mintájául. Ez analógia révén Dante poklának egy-egy találó töredékét idézi a szerző az egyes fejezetek előtt. Valóban, mintha a pokol jelenetei tárulnának elénk, mikor a pergőtüzek szörnyűségeit, a kövek között sínylődő magyarok és pestiek szenvedéseit, az olaszok halálrohamait és az árkaink előtt temetetlenül tornyosuló olasz hullákról szóló sorokat olvassuk. Húsba és vérbe vág ez a könyv a szó szoros értelmében, és szerzője nem jeleneteket állít be a fotografálógép lencséje számára, hanem hűségesen megírja a katonák életét, a véres dráma tragikus perceit, a nagy rohamokat és a szívhez szóló kis epizódokat is. Általában két dolgot lehet megállapítani a könyv olvasása közben. Elsősorban is érezzük a leírt dolgok közvetlenségét, azt, hogy a szerző tényleg ott járt és közelről figyelte meg mindazt, amit elmond. Nem a haditudósítás ismert és elunt formái ezek, hanem igazán friss, eleven benyomások. Végül lehetetlen észre nem venni, hogy gondolkozó fő, érző szív munkája az egész könyv, melyben a szerző mindig a dolgok belső értelme, lelke után kutat. A szépen megírt könyv ára három korona és ötven fillér.
