Népszava, 1914

Hatalmas robbanás Vámosgyörkön: „explodált” a petróleumvonat

A vámosgyörki, Heves megyei vasútállomás külső sínpárján nyolc olajszállító tartálykocsi állt 1918 augusztusának közepén. A „petróleumvonat” mind a nyolc kocsija tele volt. Ekkor elhaladt mellette a Tátra-expressz, majd ezután pár perccel – a Népszava augusztus 17-ei kiadása szerint – „az egyik vagonból füstoszlop, majd lángnyelvek csaptak ki”. A lap szerint „a kocsik kigyulladtak és pár pillanat múlva hatalmas detonáció reszkettette meg az egész állomás környékét. Az olajtartó kocsik sorra explodáltak, szilánkjaik ezer darabra vágódtak szét. A robbanás ereje akkora volt, hogy a távíró- és telefonoszlopokat nagy távolságra kivetette a földből és föltépte a huzalokat is.” Egyetlen kocsit sem sikerült megmenteni. „A távíróforgalom Budapest és a Felvidék között több órán át szünetelt” – írta az újság. (A Felvidék fogalmába az adott korban olyan városok is beletartoztak például Kassa és Eperjes mellett, mint Eger és Gyöngyös, vagyis Heves megye is nagyjából ide tartozott.) Ezzel nagyjából egy időben érkezett hír arról, hogy egy másik szerelvény is kigyulladt: Hatvanból Budapest felé ment egy tehervonat, amely a gödöllői állomás után kapott lángra. „Három vagon kenderrakomány elégett. A kár több százezer korona” – olvasható a Népszavában.

Felhasznált irodalom:
Égő vonatok = Népszava, 1918. augusztus 17.

Készítette: Szegő Iván Miklós


Népszava, 1918. augusztus 17.
Égő vonatok

Egerből jelentik: A vámosgyörki állomás külső sínpárján nyolc henger-alakú olajtartó kocsi állott, tele petróleummal. A Tátra-express elhaladása után pár perccel az egyik vagonból füstoszlop, majd lángnyelvek csaptak ki. A kocsik kigyulladtak és pár pillanat múlva hatalmas detonáció reszkettette meg az egész állomás környékét. Az olajtartó kocsik sorra explodáltak, szilánkjai ezer darabra vágódtak szét. A robbanás ereje akkora volt, hogy a távíró- és telefonoszlopokat nagy távolságra kivetette a földből és föltépte a huzalokat is. A petróleumvonatnak egyetlen kocsiját sem lehetett megmenteni. A távíróforgalom Budapest és a Felvidék között több órán át szünetelt. – A Hatvanból Budapest felé haladó egyik tehervonat, alig hogy elhagyta csütörtökön délután a gödöllői állomást, kigyulladt. Három vagon kenderrakomány elégett. A kár több százezer korona.