A nemzetközi sakkélet nagyon szorosan összefonódott az eszme- és politikatörténettel az elmúlt évszázadokban. Az egyes korok jellemző gondolkodási és stílusirányzatai a kezdetektől hatással voltak a sakkmesterek játékára: a 18. század végén, a felvilágosodás idején monomániásan kutatták a sakkjáték alaptörvényeit – a francia Philidor volt a „sakk-racionalizmus” nagy teoretikusa. A 19. században, a romantika korában a játékosok feladták a biztonságra törekvést és vakmerő rohamokra vezették bábjaikat, nemegyszer minden figurát feláldozva haltak meg – itt a „halhatatlan” és „örökzöld” játszmákat jegyző német Adolf Andersen nevét kell kiemelni. Az 1880-as évektől újra a törvények kutatása került előtérbe az első sakkvilágbajnok, az osztrák Steinitz és az „örök második”, a német Tarrasch vezetésével. Míg a 20. század elején kvázi avantgárd jelenségként értékelhetjük a minden addigi szabályt felrúgó „hipermodern” sakkiskola jelentkezését a cseh Réti Richárddal az élen. A politikatörténetnek 1945 után lett fokozott hatása a sakkéletre, amikor a világ színe elé léptek a Szovjetunió sakkozói. Ők a 20. század második felében uralták a nemzetközi versenyeket, hirdetve a szovjet oktatás és intelligencia „magasabbrendűségét”, egészen addig, míg a hidegháború egyik legforróbb ütközeteként az amerikai Bobby Fischer el nem hódította 1972-ben a sakkvilágbajnoki címet, óriási propagandacsapást mérve ezzel a Szovjetunióra. A Magyarország 1916. november 21-i számában megjelent alábbi cikk az első világháború alatti sakk-életbe enged betekintést. Megtudhatjuk belőle, hogy a központi hatalmak és az antanthatalmak sakkozói nem találkoztak az első világháború idején, hanem csak egymással játszottak. Az idősödő és játékerejéből egyre többet vesztő Tarrasch – aki a világháborúban elvesztette a fiát – ismét leülhetett párost játszani a világbajnok, szintén német Laskerrel (bár a két legnagyobb hatású német sakkozókról beszélünk, zsidó származásúk miatt a hitleri Németországban megtagadták életművüket). Míg az amerikai trónkövetelő, Frank Marshall az USA-ban élő lengyel emigránssal, David Janowskival játszhatott csak, aki pedig vitathatatlan tehetsége mellett sportemberi gyengeségeiről volt híres. Janowski a döntő mérkőzéseken rendre alulmúlta magát, és mikor Monte Carlóban nagy tornát nyert 1901-ben, az egész nyereményét eljátszotta a kaszinókban. A kor nagy magyar mestere, Maróczy Géza, akit sokáig a világbajnoki cím egyik esélyeseként tartottak számon, a világháború kitörése miatt szintén nemzetközi passzivitásra lett kárhoztatva.

Felhasznált irodalom:
Heltai H. István: Háborús sakk-játék = Magyarország, 1916. november 21.

Készítette: Csunderlik Péter

Magyarország, 1916. november 21.
Háborús sakkjáték

A német sakkirodalomban, Gutmayer Ferenc tollából megjelent „Die grosse Offensive am Schachbrett” című munka tudvalevően [a] Der Krieg am Schachbrett második folytatása. Úgy látszik, a harcias természetű szerző a hatvannégy kockás harcmezőkön folytatott háborúsdiban – miként a világ legnagyobb sakktábláján – immár a végső nagy támadást jelenti be, hogy aztán meg se álljon a döntő matt-támadásig! A német sakkstratégia hadvezetői tényleg szünet nélkül mérkőznek egymással, míg a nagy „fegyverszünet” be fog következni, az antant sakk-matadoraival is hadilábon állnak.
Tarrasch Siegbert dr. a németek híres sakk-Siegfridje, valóban sebzett oroszlánként küzd a pálmáért, mióta a harc mezején hősiesen elesett fiát gyászolja. A nürnbergi doktor alighogy befejezte Mieses mester elleni diadalmas párviadalát, újból kilép a küzdőtérre. Lasker Emánuel dr. ellen veszi fel a küzdelmet, bár annak idején a világbajnoki címért folytatott meccsben csatát vesztett. Reváns-mérkőzésük tehát a világsamiponátusra nem lesz különösebb befolyással, legfeljebb Tarrasch dr. harckészségét dicséri.
A „semleges” amerikai sakkbarátok a muníció-szállítás gondjai mellett szintén sakkprodukciók rendezésével töltik szabad idejöket.
Marshall Frank amerikai előharcos a változatosság kedvéért az orosz-lengyel Janowski felett aratott diadalt páros mérkőzésen. A New York-i sakk-körben Kosztics Boriszláv honfitársunk szimultánban egyidejűleg húsz amatőrrel ült „háttal”, vagyis a tábla megtekintése nélkül játszott – s egy remis-t kivéve – valamennyi játszmáját megnyerte.
Hazánkban a kombattáns sakkozók nagy része zászlók alatt harcol, sőt a sakk szempontból „untauglichok” is alkalmazkodnak a háborús időkhöz. Példának okáért Halmos Izor által konstruált „Béke-sakkjáték” humoros alapeszméje semmivel sem marad a „Háborús-sakkjáték” mögött. A világos csoport a nemzeti tábort ábrázolja, s figuráinak legtöbbje aktuális, s mind egy-egy kiragadott élő alakja a magyar világnak. A másik csoport a nemzetközi tábor bábjai, szintén a béke gondolatát és vágyát személyesítik.
Ez a béke-sakkjáték talán mintegy jelképes előfutára annak, hogy a magyar sakk-élet nagy részének külön háborús tespedésből lassanként a normális sakk-viszonyokhoz visszatér. A Budapesti Sakk-kör vezetősége harci riadót fúvatott, s a hazai sakk-élet organizálásának előkészítése érdekében országos értekezletet hív egybe. Mielőtt azonban a kongresszus tanácskozásra ülne össze, Abonyi István titkár a vidéki sakk-viszonyok tanulmányozása végett körútra indult. Első útja – e sorok írója kíséretében – Szegedre vezetett. Maróczy szülővárosa, mely egykoriban Lasker világmestert látta vendégül, mozgalmas sakk-múlttal dicsekedhet. Hosszas szünet után újból megindult a mozgalom a „Szegedi Sakk-kör” felvirágzása érdekében. A körút következő állomása: Temesvár, mely jelentőségre nézve az ország második sakk-centruma. 1912-ben a temesváriak nemzeti versenyt rendeztek, kipróbált sakkozók gárdájuk manapság is méltó régi jó híréhez. Ezután Arad városáról jegyezhetjük meg, hogy a háborús viszonyok dacára életképes sakk-köre van, viszont Nagyváradon ez idő szerint a klub szünetel.
A B. S. K. titkára felhívása eredményeként egyelőre Arad, Kassa, Kecskemét, Szeged, Székesfehérvár, Temesvár és Újpest jelentették be az országos értekezleten küldöttségileg való megjelenésüket. Egyébként a 26-án tartandó kongresszus előjátékát képezi a sakk-körben folyó ötös mesterverseny. Résztvevői: Balla Zoltán, Barász Zsigmond, Breyer Gyula (Budapest), Esser J. F. S. dr. (Amsterdam) és Réti Richárd (Bécs).
E nemzetközi jellegű szűkebb verseny is alkalmas arra, hogy a sakkozó körökben érdeklődést keltsen és felhívja a közfigyelmet a napokban zajló sakk-eseményekre.

Heltai H. István