A háború harmadik évében már megszokottá vált, hogy különböző helyeken, piacokon és boltok előtt sokáig sorban kellett állni a fokozódó áruhiány miatt. Az azonban nehezen érthető, hogy a budapesti iskolák miért is váratták zárt kapuk előtt tanulóikat. A Népszava november végi beszámolója szerint ugyanis egyes igazgatók csak háromnegyed nyolckor nyittatták ki az iskolák kapuit, így a korábban érkező diákoknak addig az utcán kellett ácsorogniuk – ami „az elnyűtt ruhák és talpatlan cipők korában” nem volt túl szerencsés megoldás. Olyan szabályra is akadt példa, hogy a beérkezés elvárt időpontja, 8 óra után bezárták az iskola kapuját, és a késők csak az első tanítási óra után nyertek bebocsátást, így addig nekik is a kinti hidegben kellett várakozniuk. A szociáldemokrata napilap természetesen elítélte az iskolai „rendre” szoktatás ilyen „barbár” módszereit, újságcikkét a fővárosi közoktatási ügyosztály figyelmébe ajánlva.
Ami ezután következett, az minden ilyen panaszt közzé tevő újság(író) álma: a cikk megjelenése után két nappal (!) a fenti ügyosztály vezetője körlevél formájában tudatta az iskolák vezetőivel, hogy elítéli a diákokkal szembeni bánásmódot. Nem tartotta megengedhetőnek, hogy „éppen az iskolák – mint második otthonuk – zárassanak el a tanulók elől”, ezért előírta, hogy azok legyenek állandóan nyitva reggel 7 órától kezdve egészen a tanítás végéig.
Mégis ki volt ez gyorsan intézkedő hivatalnok? Wildner Ödön (1874–1944) azok közé a művelt, tudós fővárosi tisztviselők közé tartozott, akik Bárczy István polgármestersége alatt kerültek vezető pozícióba a városházán, és akikre támaszkodva Bárczy komoly városüzemeltetési, szociális, közoktatási és közművelődési reformokat tudott megvalósítani. Wildner 1898-ban lépett a főváros szolgálatába, majd 1911-ben lett a közoktatásügyi ügyosztály vezetője. Szabó Ervin baráti köréhez tartozott, aki ugyanabban az évben lett a – később róla elnevezett – Fővárosi Könyvtár igazgatója. Wildnert a Tanácsköztársaság után – több társához hasonlóan – nyugdíjazták, majd 1926-ban a bethleni mérsékelt politika fővárosi térnyerése után lett újra fővárosi tanácsnok, egészen 1937-ig. Tisztviselői munkája mellett foglalkozott szociológiával, filozófiával, közgazdaságtannal és műfordítással is.
Felhasznált irodalom:
Még egy fajta ácsorgás = Népszava, 1916. november 22.
Vége az ácsorgásnak az iskolák előtt = Népszava, 1916. november 28.
A közoktatási ügyosztály vezetőjének körlevele = Fővárosi Közlöny, 1916/66. (december 1.) 2263.
Készítette: Ignácz Károly
Népszava, 1916. november 22.
Még egyfajta ácsorgás
A főváros közoktatásügyi ügyosztályának szíves figyelmébe ajánljuk
Ebben a gyilkos időben, a kora reggel órákban, nemcsak a tejesboltok, krumplisbódék és cukrosboltok előtt látunk ázva-fázva ácsorgó tömegeket, hanem egyes fővárosi iskolák előtt is. Polgári és felső kereskedelmi iskolák igazgatói (bizonyára nem valamennyien) a fejükbe vették, hogy „rendre” szoktatják az ifjúságot. Meg is teszik, még pedig oly módon, hogy háromnegyed nyolcig zárva tartják az iskolák kapuit és az addig érkező tanulókat nem bocsátják be. Szokjanak a gyerekek rendhez: nyolcnál későbben, háromnegyed nyolcnál korábban ne érkezzenek az iskolába.
Hát hiszen érdekes sport az ilyen „nevelő” munka, csak egy kicsit veszedelmes. Ugyanis kint a locspocsban, szélben, hidegben a tanulók nagyon könnyen meghűlnek és akár halálos betegséget is szerezhetnek, különösen most, az elnyűtt ruhák és talpatlan cipők korában. Ez ellen a veszedelem ellen pedig a gyerekek – különösen az iskolától távol lakók – nem bírnak védekezni, mert (számítva a villamos és a vicinális vasút megbízhatatlanságára is) korán el kell hazulról indulniok, hogy el ne késsenek; így azután megesik velük, hogy túlságos korán érkeznek az iskolába, vagy jobban mondva, az iskola elé (mert be ugyan nem mehetnek egészen háromnegyedig). Sőt, elárulunk egy titkot: akárhány tanuló azért megy korábban, mert otthon hideg és sötét a lakás, nincs fűtőszer, nincs petróleum (villany- és gázvilágításról a proletárlakásokban szó sincs), ezek tehát a jól fűtött és világított iskolában szeretnék leckéiket átolvasni. Azonban: rendnek kell lenni, vagyis az utcán kell ácsorogni. Az egyik felső kereskedelmi iskola túltesz még a többin is: nyolc óra után néhány perccel újra becsukja a kapuját és a későn érkezőket kilencig nem bocsátja be. (Pedig a távolról – különösen a szomszéd községekből – jövők sokszor egyáltalában nem tehetnek róla, hogy elkésnek.) A künn rekedtek azután órahosszat ácsoroghatnak a hidegben, vagy valamelyik környékbeli kávémérésbe menekülnek, ami pedagógiai szempontból sem kívánatos. És azután van egy „igazolatlan” órájuk.
Az igazgatók azzal okolják meg ezt a szigorú „rendet”, hogy nyolc óra előtt nincs az iskolában tanári fölügyelet, tehát a tanulók féktelenkednek, az iskolai fölszerelésben kárt tesznek. A mi véleményünk szerint ez a megokolás nem állhat meg, mert egy-két betört ablaktábla, egy betintázott fal vagy befirkált falitábla nem olyan nagy kár, mint akár csak egyetlen egy tanuló egészségének az elpusztulása. De ha igazán komoly és veszedelmes az a féktelenkedés, amit a gyerekek az iskolában véghezvihetnének, van ennek is orvossága: bizonyára akadna minden iskolában egy-két tanár, aki méltányos díjazás fejében már jóval nyolc óra előtt megjelenne az iskolában és ügyelne a korán érkező tanulókra.
Ez a megoldás egyszerű volna, drága sem volna: a téli hónapokban iskolánként tán havi 100–150 koronába kerülne. Sőt mi azt szeretnők, ha az iskolai hatóság ebben az irányban tovább menne és egyenesen buzdítaná a tanulókat, hogy akinek otthon nincs meleg szobája, nincs világítása, az jöjjön reggel minél korábban és készüljön az iskolában a leckéjére. És még jobb volna, ha – legalább a téli hónapokban – a délutáni és esti órákra is bebocsátanák a szegény sorsú tanulókat az iskolába, hogy ott meleg és világos szobában, tanári fölügyelet alatt, tanulhassanak. Azt hisszük, hogy – különösen ebben a mostani nehéz időben – a város meghozhatná ezt az áldozatot a szegény tanulók érdekében, ami tulajdonképpen közérdek.
Az iskolák bezárt kapui előtt való ácsorgásnak mindenesetre véget kell vetni, még pedig haladéktalanul.
Népszava, 1916. november 28.
Vége az ácsorgásnak az iskolák előtt
E hó 22-i lapunkban „Még egy fajta ácsorgás” című cikkünkben szóvá tettük azt a barbár állapotot, hogy a főváros legtöbb kereskedelmi és polgári iskolájába a tanulókat reggel háromnegyed 8 előtt nem eresztik be, úgy hogy emiatt a korán érkező tanulók (többnyire a szegények), hidegben, locspocsban ácsorognak a kapu előtt. Egyik-másik igazgató még ennél is tovább ment a szigorú „rend” fönntartásában: 8 óra után újra becsukatta a kaput, aminek következtében az elkésett tanulók egy egész órai ácsorgásra és csavargásra voltak ítélve. Rámutattunk ennek az eljárásnak káros következményeire is. Föltételeztük, hogy a közoktatási ügyosztálynak erről a helytelenségről nincs tudomása, különben egy napig sem tűrné. Hogy ez a föltevésünk helyes volt, az kitűnik abból, hogy dr. Wildner Ödön tanácsos máris rendeletet adott ki, amellyel véget vet az iskolák előtt való ácsorgásnak.
Tudomására jutott – mondja Wildner tanácsos, a közoktatási ügyosztály vezetője – hogy némely iskolában a kaput csak reggel háromnegyed 8 órakor nyitják ki, 8 órakor bezárják és heggel 9 óráig zárva tartják. Ennek az a következménye, hogy igen sok tanuló, különösen, akik az iskolától távol laknak és a közlekedési akadályok következtében pont 8 órára nem érkezhetnek meg az iskolába, kénytelenek vagy háromnegyed 8 előtt, vagy 8 óra után az iskola előtt ácsorogni. Eltekintve attól, hogy különösen a mostani esős és hideg időben az iskola előtti ácsorgással a tanulók könnyen betegséget szerezhetnek, a tanácsos nem tartja megengedhetőnek, hogy éppen az iskolák, mint a tanulók második otthona, zárassanak el a tanulók elől. Fölhívja ennélfogva az összes iskolák vezetőit, hogy az iskola kapuját reggel 7 órától kezdve addig, amíg a tanítás tart, állandóan tartassák nyitva, hogy az iskolába érkező növendékek akadály nélkül bejuthassanak a tantermekbe. Fölhívja egyúttal az iskolák vezetőit, hogy a kapuszolgálatot szigorúan ellenőrizzék és legyenek rajta, hogy az iskolába minden tanuló bejuthasson, de onnan a rendes tanítás befejezése előtt igazgatói engedély nélkül egy tanuló se távozhassék.
Nagyon helyes. Egyúttal újra figyelmébe ajánljuk a közoktatási ügyosztálynak azt a javaslatunkat, hogy célszerű volna a korán érkező tanulókat tanárok fölügyelete alá helyezni, akik ezért a fölügyeletért méltányos díjazásban részesülnének.
