A mai Magyarországon „félhivatalossá” tett értelmezés szerint 1917. november 7-én nem forradalom, hanem puccs zajlott le Oroszországban, amelyet Lenin a németek ügynökeként hajtott végre, aki teljesen a német hadicélok érdekében, mintegy saját hazája ellen ügyködött, vírusként fertőzve Oroszországot. Ez az elképzelés persze nagyon leegyszerűsítő, és mindenekelőtt torzító, hiszen hiába tömnek ki valakit összesen 82 millió aranymárkával, nagyon nehezen elképzelhető, hogy népi támogatás nélkül Lenin át tudta volna-e venni és meg tudta volna-e tartani a hatalmat. Ha az egykorú, 1917. novemberi magyar sajtót szemlézzük, ebben mind egyetértettek a konzervatív, liberális, szociáldemokrata újságok és ideológiamentes bulvárlapok.
Kevesen tudják – hiszen a sikertelenség miatt ez a próbálkozás kihullott az emlékezetből –, de a németek nemcsak Lenin küldték titkosszolgálati akció keretében Oroszországba, hanem a szociáldemokrata Martovot is, akinek a mensevikek balszárnyának vezetőjeként szintén Oroszország háborúból való kilépését kellett volna elérnie – csak éppen a „Martov-akció” totális kudarcnak bizonyult a másikhoz képest. Vagyis bár valóban csak egy utólagos konstruált mítosz a „Nagy Októberi Szocialista Forradalom” (az 1927-ben bemutatott Ejzenstein-film, az Október forgatásán többen sérültek meg, mint az egykori események idején), a német pénzen Németország érdekében ügyködő és a hatalmat titkosszolgálati akció keretében átvevő Lenin képe legalább ennyire konstrukció, csak éppen az ellenkultusz jegyében született.
Krausz Tamás történész plauzibilis magyarázatot ad Lenin és a bolsevikok sikerére: „A bolsevikok voltak azok, akik a leginkább kifejezték a tömegek akaratát 1917-ben: háborúból való kilépés, azonnali béke, a föld nacionalizálása és szétosztása a parasztok között, a bankok és a nagytőke kisöprése, társadalmi ellenőrzése. Ezek a követelések, amelyek a párizsi kommünre mennek vissza, nem is kaphattak más vezetést, mint a bolsevikok, mert mindenki más ellenezte ezeket, kezdetben még a bolsevikok egy része is.”
Érdekes módon ezt 1917-ben – a kevés információ ellenére is – még tisztán látta a magyarországi „jobboldali” (konzervatív-liberális) értelmiség. A Budapesti Hírlap 1917. november 10-én közölt cikkében nem puccsként, hanem forradalomként írtak a bolsevikok hatalomátvételéről. Sőt, nem Lenint, hanem pont a megbuktatott Kerenszkijt tartották idegen érdekek szolgálójának, brit pénzen megvásárolt „antant-ügynöknek”, aki a nép akarata ellenére folytatta a háborút. „Kerenszkijnek és az ideiglenes kormánynak meg kellett buknia, mert meghamisították a cárbuktató forradalom szellemét, mert nem adtak békét a halálra fáradt, apatikussá csüggedt orosz hadseregnek, és nem adtak földet a földre éhes orosz népnek, holott azért jöttek, vívtak, szálltak szembe a cárizmussal, hogy ezt a két ígéretet valóra váltsák, ezt a két javat, a békét s a földet megadják. Mi buktatta meg Kerenszkijt és társait? Az, hogy letértek a fejlődés útjáról, hogy megállást akartak parancsolni az eseményeknek, hogy a fölforgatott, visszájára vallott új orosz világrendben a régi háborús politikát akarták folytatni. Megvásárolta őket Sir George Buchanan, a pétervári brit nagykövet. Kerenszkijt és társait megvásárolhatta, de az orosz népet nem. És ez a nép teljesen a revolúció hatalmába került.” A Tisza István politikáját támogató Budapesti Hírlap természetesen nagy reményeket fűzött ahhoz, hogy az immáron Lenin és Trockij vezette Oroszország valóban békét kér és kap Németországtól, és kilép a háborúból.
Károlyi Mihály lapja sem puccsról írt: „Pétervárott győzött a békeforradalom” – hirdette 1917. november 9-i címlapján a Magyarország. Másnap pedig, amikor A harmadik orosz forradalom című cikkben értékelték az eseményeket, hangsúlyozták, hogy Kerenszkijt a „béke politikájának felülkerekedése buktatta meg”, mivel „roppant hatalmát a forradalom igazi céljával ellenkező törekvések érvényesítésére használta ki”. Kerenszkij az annexió és kárpótlás nélküli béke eszméjét hirdette, azonban békepolitikáját cserbenhagyta. „Most az egész rendszer, melyet Kerenszkij képviselt, egyszerre megbukott. Megbuktatta a harmadik forradalom, melyben az üldöző vált üldözötté s az imént még a Kerenszkij hatalma elől rejtőző Lenin lett úrrá az orosz forradalmi hangulatok és törekvések fölött” – összegzett a Magyarország, amelynek álláspontja szerint az „új forradalom” azokhoz a célokhoz tért vissza, amiket Kerenszkij „megtagadott és meghamisított”.
„Békeforradalomként” írta le a bolsevikok hatalomátvételét a polgári radikális Világ is 1917. november 9-én. Az oroszországi fejleményekről az újság stockholmi tudósítója, a később a Galilei Körben is előadó Guttmann Henrik számolt be részletesen A bolseviki forradalom című cikkében. Guttmann, bár nem tagadta a bolsevikok régóta folyó szervezkedését a hatalomátvételre, Kerenszkij hibás politikáját tette felelőssé, amellyel kihívta maga ellen a pétervári szovjetet: „Az a forradalom, mely most diadalmaskodott Pétervárott, nem egy pillanatnyi hangulat eredménye. Már régen és gondosan szervezkedtek a maximalisták és hogy éppen most tört ki a Lenin-párt forradalma, abban jelentékeny része volt az ellenforradalmi elemek provokációjának”, például annak, hogy „Kerenszkij szembehelyezkedett a munkás- és katonatanáccsal”.
Az oroszországi eseményeket átfogón értékelő vezércikkét másnap publikálta a Világ: „Az orosz forradalom immár másodszor igyekszik a demokráciának visszaszerezni az ő igazi mivolta becsületét. […] A történelmet formáló természeti erők kényszerűsége volt, hogy Oroszországban a cárizmus megdöntése után a helyébe került nyugati demokráciának megdöntése került sorra. […] Az entente-beli demokrácia, a cárizmus szövetségese nem áhítozta az orosz népuralmat, hanem csak az orosz fegyveres szövetséget. Neki nagyon jó volt a cárizmus, a cárizmus bukása után pedig abban mesterkedett, hogy a helyébe a magáéhoz hasonlóan szerkesztett formalisztikus demokrácia jusson. A világháborúban a háborút akaróknak nem kell népuralom, sem a demokratikus, sem a konzervatív országokban. Kellett tehát, hogy az orosz fölszabadulást a második kövesse, hogy a nép megszerezhesse a szabadság leghatékonyabb biztosítékát, a békét. A béke akarása hozta meg az első orosz forradalmat, Kerenszkijék diadalát, s a békének akarása vitte a második forradalomba az orosz népet.”
„Véres utcai harcok árán győzött a pétervári forradalom” – írta a szenzációhajhász bulvárlap, Az Est stockholmi tudósítója, és a forradalmat az éhínséggel és a békevággyal magyarázta. A Miklós Andor szerkesztette újság a következőképp értékelte a „világtörténelem egyik legnagyobb drámájának”„új fejezetét”: „A munkások, a parasztok és a katonák rájöttek, hogy Kerenszkij eladta őket és az egész forradalmi eszmét. Az orosz forradalom azért tört ki, hogy a nép megszabaduljon a cári zsarnokságtól és erre kapott egy még véresebb forradalmi zsarnok uralmat.” Kerenszkij csak „tüzet és vasat” adott jogok és föld helyett: „A forradalom láncokkal volt odaverve az entente szekeréhez, a melyet húznia kellett egyik kátyúból a másikba, míg Kerenszkij kancsukája csattogott a hátán.”
Leninéket „jó hazafiakként”jellemezte Az Est, mivel a bolsevik politikusok látták, hogy Kerenszkij útján „menthetetlen pusztulásba rohan” Oroszország. Ezért: „Meg kellett tehát kísérelniök, hogy megmentsék népüket és hazájukat. A kísérlet sikerült, rabláncukat eltépték, a forradalmi zsarnokságot egy ökölcsapással leterítették, eszközeit börtönbe vetették és ma már Leninék urai a helyzetnek.” Bár a cikk címében „forradalom” szerepelt, az újság olyan „ellenforradalomként” írta le a bolsevik hatalomátvételt, amelynek az a célja, hogy végre földet és békét adjon az orosz népnek.
Hatvany Lajos Pesti Naplója egyedüliként azonosította puccsként az „új forradalmat”, és még azt a vádat is felidézte, hogy Lenin a németek ügynöke. „A maximalisták államcsínye bekövetkezett: és idáig teljesen siker” – írta a lap az 1917. november 9-i szám vezércikkében. A cikket szerző Feleky Géza ismertette az előzményeket, és hogy a kezdetben népszerűtlen bolsevikok miként szerezték meg a hatalomátvételükhöz szükséges támogatást: „Mikor [júliusban] Lenin először vitte barikádokra a szociális forradalom és a gyors békekötés pártját: akkor még a pétervári munkástanács többsége is a bolsevikiek ellen és a kormány mellett foglalt állást. A pétervári proletariátus nagy része ugyan fegyvert fogott Lenin szavára: de a szervezetlen tömeget könnyűszerrel legyőzték a kormány csapatai. Leninnek menekülnie kellett és Kerenszkij sajtója »leleplezte« a bolsevikiek vezérét, hogy fizetett ügynöke a németeknek. Most azonban szisztematikus előkészítés után és sokkal kedvezőbb körülmények között ismételte meg a bolsevik párt kísérletét a hatalom megszerzésére.” Kerenszkij népszerűsége akkor rendült meg Feleky szerint, amikor Kornyilov tábornokkal megegyezve kísérletet tett a kettős hatalom felszámolására, a forradalmi csoportok és a pétervári szovjet „letiprására”.
A Népszava is a Kerenszkij-kormány támogatottságának elvesztéséről és a bolsevikok népszerűségének növekedéséről értekezett az Új forradalom című, 1917. november 9-i cikkében, amelyben szintén nem egy erőszakos kisebbség hatalomátvételeként értelmezték a Péterváron történteket: „A bolseviki-agitáció a többségre jutott a proletártömegekben, a munkástömegek pedig új forradalommal hatalomra lendültek Pétervárott.” Kornyilovot a „gyáraikat féltő tőkések” és a „földjeiket féltő nagybirtokosok” képviselőjeként írta le a szociáldemokrata napilap, és a mérsékelten szocialista és radikális polgári Kerenszkij-kormányzat bolsevikok általi megdöntését a francia forradalom történéseihez hasonlította: „A most induló új forradalom tisztára proletármozgalom és így elmondhatjuk, hogy az orosz revolúció ma a pétervári munkások és katonák győzelmével és kormányra jutásával eljutott kifejeződésének csúcsáig. 1917 orosz forradalma is ugyanazt a képet tárja elénk, mint 1789 francia forradalma: egyik osztály a másik után ragadja meg a kormányhatalmat, hogy azután a következő letaszítsa és messzemenőbb programot tűzzön ki a revolúció céljaként. Amily fájdalmas és viharokkal teljes volt a nagy francia forradalom útja a gironde-tól a jakobinusokig, olyan sok harcon keresztül száguldott a nagy orosz forradalom a kadettektől a bolsevikiekig.”
A Népszava utalt egy másik – figyelmeztető – párhuzamra is, amely Lenin fejében is ott volt: két és fél hónappal a hatalomátvétel után, mikor még mindig a bolsevikok kezében volt a hatalom, megjegyezte, hogy túlélték az 1871-es párizsi kommünt. Ezzel történelmet írtak.
Felhasznált irodalom:
Az orosz polgárháború – Kerenszkijt elfogták – A bolsevikiek a békéért = Budapesti Hírlap, 1917. november 10.
Pétervárott győzött a békeforradalom = Magyarország, 1917. november 9.
A harmadik orosz forradalom = Magyarország, 1917. november 10.
A bolseviki forradalom = Világ, 1917. november 9.
Trockijék és Hertlingék = Világ, 1917. november 10.
Véres utcai harcok árán győzött a pétervári forradalom = Az Est, 1917. november 10.
Új fejezete… = Az Est, 1917. november 10.
Péterváron győzött az új forradalom = Pesti Napló, 1917. november 9.
Új orosz forradalom = Népszava, 1917. november 9.
Az első világháború. A XX. század őskatasztrófája. Szerk.: Stephan Burgdorff – Klaus Wiegerle. Budapest, 2008.
Hobsbawm, Eric J.: A szélsőségek kora. A rövid 20. század története. 1914–1991. Budapest, 1998.
Krausz Tamás: A cártól a komisszárokig. Az 1917-es oroszországi forradalmak történetéből. Budapest, 1987.
Krausz Tamás: A hatalmi elit ma is retteg a forradalom örökségétől = Népszava Online, 2017. november 4.
Szalay Gábor: Az 1917. évi orosz forradalom = Újkor.hu, 2017. november 7.
Szegő Iván Miklós: Német ügynök volt-e Lenin? = HVG.hu, 2010. december 9.
Készítette: Csunderlik Péter
