A háború második évében, 1916-ban már fogyóban voltak a cukorkészletek, így annak pótlásáról gondoskodnia kellett (volna) a központi hatalmak kormányainak. A cukorgyáraknak azonban a jóval olcsóbb, ámde sokkal édesebb, szintetikus úton előállítható szacharin meglehetős konkurenciát jelentett volna. Elsőként Németországban merült fel a szacharin magánfogyasztásra történő engedélyezése – az élelmiszeriparban már régóta használták –, de ekkor még nem tettek konkrét lépéseket a szacharin forgalmazása ügyében. A német újsághírt átvéve a Népszava is szorgalmazta hazánkban a szacharin árusításának engedélyezését, de erre végül csak 1917 márciusában került sor. Az örömhírt közlő Pesti Hírlap egyben meg is nyugtatta olvasóit, hogy a korábbi állítások, miszerint a szacharin vakságot okozhat, tévesek, sőt, az új édesítőszer majdnem olyan hasznos, mint a cukor!
Itt kezdődött a szacharin diadalútja, olyannyira, hogy Bécsben az év októberére már el is fogyott, a kávéházakban a szokásos 2-3 édesítőtabletta helyett csak egyet, sőt felet kínáltak a fekete mellé. A szacharin népszerűsége azóta is töretlen – ahogy a cukoré is.

Felhasznált irodalom:
A szacharinkérdés Németországban = Pesti Hírlap, 1916. június 20.
Cukor és szacharin = Népszava, 1916. június 25.
A szacharin = Pesti Hírlap, 1917. március 24.
Bécsben elfogyott a szacharin = Az Est, 1917. október 24.

Készítette: Kaba Eszter