Ferenc József halála és Károly trónra lépése több lett egyszerű uralkodóváltásnál, miután az új császár jelentős személyi változásokat kívánt végrehajtani a Monarchia vezető posztjain. Így rövid időn belül újabb váltás történt az osztrák miniszterelnöki poszton: az 1916 októberében meggyilkolt Stürgkh helyére még Ferenc József által kinevezett Ernst von Körber december közepén lemondott. Pár nappal később pedig Károly leváltotta Burián István közös külügyminisztert, azért, hogy a németektől függetlenedve, szabadabban tudjon külpolitikai, elsősorban békeakciókat indítani.
Mindez természetesen felvetette, hogy mi lesz a magyar miniszterelnökkel, azaz Tisza Istvánnal. Az 1916. augusztusi román támadás idején az ellenzék Tisza távozását követelte, de a kormánypárti többség és Ferenc József kitartott mellette. Az új uralkodó azonban nem tartotta olyan nagyra a magyar miniszterelnököt, mint elődje, és a személycseréi, például Burián leváltása egyben Tisza befolyásának csökkentését is jelentette.
Nem véletlen tehát, hogy a magyar sajtóban is megjelentek „a szállongó válsághírek[…], amelyek Tisza bukását kikerülhetetlennek mondják”. A baloldali Népszava nyíltan is hangot adott annak a véleményének, hogy mennyire szükséges lenne az osztrák példa követése, mert „az Ausztriában elbukott politikusok között egy sincsen, aki népszerűtlenségben, ártalmasságban, konokságban, népellenes érzületben és szűkkeblűségben Tisza Istvánnal és azzal a rendszerrel, amelyet e férfiú jelent, fölvehetné a versenyt”, így Tisza leváltása a „népellenes, zsarnoki, antidemokratikus, konok és ósdi politikájának, és korrupt és erőszakos eszközeinek bukását” is jelentené. Az újságcikk hangneme pedig azt is mutatja, hogy a cenzúra ellenére volt lehetőség akár még a magyar miniszterelnök erőteljes bírálatára is.
Tisza István menesztése azonban nem volt olyan egyszerű, végül csak 1917 júniusában távozott a miniszterelnöki székből.
Felhasznált irodalom:
Miért csak Ausztriában? = Népszava, 1916. december 29.
Galántai József: Az I. világháború. Budapest, 2000. 358.
Bihari Péter: 1914. A nagy háború száz éve. Budapest, 2014. 341–346.
Készítette: Ignácz Károly
Népszava, 1916. december 29.
Miért csak Ausztriában?
Trónra lépését és koronázását kitüntetések osztásával és nagy személyi változásokkal teszi emlékezetessé IV. Károly. A hivatalos lap csak úgy ontja naponként a kitüntetésekről szóló királyi kéziratokat, és alig múlik el nap, hogy valamilyen politikai vagy udvari méltóság lába alatt meg ne inogna a talaj s ne tűnne el ez vagy amaz a hatalmas úr a hirtelen megnyílt süllyesztőben. Körber, Spitzmüller, Burián, Sieghart – a régi Ausztriának és a régi Magyarországnak ezek a jellegzetes képviselői buktak el máról holnapra s kerültek új emberek a helyükre. […]
Ez a válasz szorosan összekapcsolódik azzal a másik föltűnő jelenséggel, amely mindenkinek felötlik. Ausztriában és Bécsben mélyreható személyváltozások történnek, amelyek természetszerűleg politikai változást is jelentenek. Ezek a személyváltozások azt is bizonyítják, hogy az új uralkodónak és tanácsadóinak nézete szerint Ausztriában nem volt minden ember a maga helyén és a dolgok nem mentek a kívánatos kerékvágásban. Hihető-e, hogy csak Ausztria szorul reformra, fölfrissítésre, arra, hogy új politikai irányzat kerüljön uralomra? Az Ausztriában elbukott politikusok között egy sincsen, aki népszerűtlenségben, ártalmasságban, konokságban, népellenes érzületben és szűkkeblűségben Tisza Istvánnal és azzal a rendszerrel, amelyet e férfiú jelent, fölvehetne a versenyt. Teljes lehetetlenségnek érzi mindenki, hogy akkor, amikor Ausztriában valami új politikai élet készül, Magyarországon minden a régiben maradjon, akkor, amikor ez a „régi” csak a korrupció és erőszak becstelen fegyvereivel tartható fönn.
Nem tudjuk ellenőrizni, mi igaz a szállongó válsághírekből, amelyek Tisza bukását kikerülhetetlennek mondják. Ha [van] némi logika az eseményekben, akkor a híreknek igazaknak kell lenniük és ha ma nem igazak, holnapra vagy holnaputánra igazakká lehetnek. Aligha volt miniszterelnök, akinek bukását oly osztatlan örömmel fogadta volna az egész ország, mint aminővel a Tiszát elnyelő süllyesztő működését kísérné. De csak azért, mert azt hiszi, hogy ez a személyváltozás egyúttal rendszerváltozást is jelent, s jelenti elsősorban Tisza népellenes, zsarnoki, antidemokratikus, konok és ósdi politikájának és korrupt és erőszakos eszközeinek a bukását.
