Rövid hírt közölt 1918. október 22-én a Pesti Napló arról, hogy egy korábbi olasz kormányfő, az országot az első világháborúba beléptető, de 1916-ban megbukott Antonio Salandra olvasói levelet írt egy itáliai lapnak. A nyílt levél tartalma olyan volt, amire az utókor is méltán felfigyelhet.
Az Osztrák–Magyar Monarchia 140-150 ezer katonája halt meg, esett fogságba vagy sebesült meg teljesen értelmetlenül az 1918. június 15. utáni napokban Észak-Olaszországban, a Piave mentén. Az osztrák–magyar seregek utolsó világháborús támadása több okból omlott össze: az egyik fő tényező a hátország felbomlása volt.
Három olasz vonatkozású hírt is közölt 1918. február 22-én a Magyarország. Az első hír arról szólt, hogy az olasz sajtó bírálta saját külügyminiszterét, Sidney Sonninót, amiért az úgy nyilatkozott, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia továbbra is fennmaradhat. Mindez jól jellemzi a korabeli hangulatot: bár a diplomaták és a politikai elit tagjai
Monte del Morte-nak, azaz a „Halál hegyének” nevezték el az olaszok Monte San Gabriele-t a 11. isonzói csata során, az ott dúló harcokban elesett katonák óriási száma miatt.
Az 1917. augusztus-szeptemberben zajló csatában az olaszok meghódították ugyan a hegyet, de a kitűzött célt,
1916 nyarán Bárczy István, Budapest „mozgékony” polgármestere (1906–1918) az olasz fronton, Isonzónál látogatta meg a fővárosi katonákat. A Népszava ennek kapcsán szóvá tette, hogy Bárczynak itthon, a „budapesti fronton” is akadna dolga, főleg, hogy ha komolyan gondolja a harcoló katonáknak,
Olaszország 1915. május 23-ig nem volt hadviselő fél a Nagy Háborúban, ám ez nem jelentette azt, hogy olaszok egyáltalán ne vettek volna részt a harcokban a háború kezdetén – sőt, mindkét oldalon harcoltak.
Gabriele D’Annunzio (1863–1938) olasz költő, újságíró és háborús nemzeti hős is egyben. A modern propaganda mestere, az olasz nacionalizmus apostola. Vagy más nézőpontból demagóg háborús uszító (Népszava), avagy „a tömegőrület terjesztésének és kormányzásának fő impresszáriója”,
