Olaszország haderejét az első világháború végén inkább kímélni próbálta – arra vártak, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia magától szétesik. A várakozás nem volt alaptalan, de az olaszokat antantbeli szövetségeseik arra ösztökélték, hogy indítsanak nagy támadást a Monarchia ellen – ami 1918. október 24-én meg is történt.
Belebukott a piavei katasztrófába, az Osztrák-Magyar Monarchia utolsó világháborús offenzívájába Conrad von Hötzendorf tábornagy, utódja József főherceg lett. A korábbi vezérkari főnök nem az egyetlen és nem is a legfőbb felelőse volt az olasz fronton 1918 júniusában indított támadás kudarcának.
Állóháború, állandó ellenséges tűz, nehéz terepviszonyok, akadozó élelmiszerellátás, temetetlen hullák bűze, nyáron fullasztó hőség – az isonzói front örökre emlékezetes maradt minden ott harcoló katona számára.
Latinca Sándor is végigszolgálta a nagy háborút. Az olasz, majd a keleti fronton harcolt, sok szenvedést átélt, és még többet látott. A harctérről írt leveleinek hangneme egyre komorabb, a megpróbáltatások eleinte még vallásos illúziókkal telt leírását fokozatosan a fennálló rend elleni indulat váltotta fel.
