A. J. P. Taylor mutatott rá szellemesen, hogy amikor az első világháború alatti élelmezési problémákról esik szó, mindig a katonák vagy a hátország lakosságának nehézségeire gondolunk, és megfeledkezünk a lovak élelmezésének mizériájáról, amely sokkal kezelhetetlenebb problémát jelentett.
Noha a budapesti tömegközlekedés néhány fontos újdonsággal is szolgált a háború idején, a Pesti Naplóból kibontakozó általános kép inkább negatív volt. A kalauznők jelentette sokk mellett a szolgáltatás romló színvonala, betartatlan menetrend, leromló járművek uralták a lap híreit.
„A svábhegyi fogaskerekű vasút mélylátású igazgató urai belátták, hogy Pesten már csak az ő járművükön van még dohányzási engedély, ‘mire minden tudósítás vagy megokolás nélkül beszüntették. 18 éve lakom fenn, eddig mindig lehetett dohányozni (a kocsi első részén),
A budapesti közlekedés egyre fokozódó anomáliái közt helyet kapott a bérkocsisok helyzetének romlása is. Miután „munkaeszközeik” – fogyasztás szempontjából – a hadsereg, sőt a lakosság versenytársai voltak a szűkös élelmiszerkészletekért folytatott versenyben, a szolgáltatók költségei elég gyorsan emelkedtek.
„A goromba kalauznő is elnémul menten, ha egy csomag valódi Kotányi paprikával kínálja meg az ember” – így szólt egy humorosnak semmiképp nem nevezhető hirdetés 1916-ban. Manapság sem túl népszerű foglalkozás a BKV-ellenőré – mondhatni, 100 év alatt mit sem változott helyzet.
A budapesti tömegközlekedés számára a háború – minden fejlesztés ellenére – viszontagságos időszakot jelentett. A Pesti Napló 1916. szeptember 10-én ismét kellemetlen hírrel lepte meg az utazókat: ezúttal az omnibuszok rejtett járatritkításával.
Baleset a villamoson, Villamos karambol, Gyilkolt a villamos, Gázol a villamos, A véres kerekek, A villamosnak nincs munkaszünete – jellemző újságcikk-címek a Népszava 1916. júliusi számainak kis „színes” hírei közül.
