„A svábhegyi fogaskerekű vasút mélylátású igazgató urai belátták, hogy Pesten már csak az ő járművükön van még dohányzási engedély, ‘mire minden tudósítás vagy megokolás nélkül beszüntették. 18 éve lakom fenn, eddig mindig lehetett dohányozni (a kocsi első részén), csak néhány nap óta nem. Ezért bátorkodom többek nevében itt kérni az igazgatóságot, hogy a munkájoktól napközben gátolt dohányost ne kényszerítsék ilyen rendeletek betartására.” – írta felháborodottan Stettner Ottó Ernő.
Az illető vélhetően egyike volt azoknak, akik a fogaskerekű megépítése után, a századforduló táján költöztek a Svábhegyre. Az 1874 júniusában átadott fogaskerekű vasút, közismert nevén a „Fogas” a harmadik volt a maga nemében a világon. Amikor elkészült, még csak a városszéli vadászatok résztvevőinek és néhány hegyi villatulajdonosnak az igényeit szolgálta, naponta csak kétszer járt, a téli hónapokban pedig egyáltalán nem közlekedett – kis vicinális vasútjáratnak számított. A Nagy Háború előestéjén azonban már ez a vasút szállította a Svábhegy és a Széchenyi-hegy lakóit és a budapesti kirándulókat is, illetve a további lakóépületek megépítéséhez szükséges anyagokat. A gőzmozdony vontatta szerelvények az év minden napján közlekedtek – ráadásul úgy, hogy a téli, nem éppen gazdaságos időszak veszteségét a főváros vállalta magára.
Üzletileg a vállalkozás a Millennium időszakában volt a csúcsponton, 1914 körül viszont már krónikus pénzügyi gondokkal küzdött, és napirenden volt, hogy a vasút üzemeltetését Budapest vegye át. A gondokat a szénhiány – a kocsikat gőzmozdonyok vontatták – tovább mélyítette. 1916-ban már 30-40%-os díjemelési igényt jelentettek be a közgyűlésnek, amit akkor Az Est epésen kommentált: „Miután a részvénytársaságnak nem sikerült rozzant fogaskerekűjét a fővárosra sózni, a háborús viszonyokat legalább arra akarja kihasználni, hogy általa mérsékeltnek nevezett díjemelést léptessen életbe.” A közlekedési bizottság is tűrhetetlennek tekintette az üzemeltető társaság kérelmét, sőt volt, aki az egész svábhegyi vasutat álcázott telekspekulációnak nevezte, míg mások szerint a társaság azért sem érdemel emelést, mert a forgalmat a „közönség kigúnyolásával”, a menetrendnek fittyet hányva bonyolítja. Ezek után egyhangúlag el is vetették a díjemelést. A társaság ennek ellenére emelte a bérletárakat áprilisban, ami ellen a főváros a minisztériumnál tiltakozott.
A fogaskerekű és a főváros – valamint a fővárosi sajtó – közötti ellentéteket tovább fokozta egy 1916. június eleji baleset. Az Est egyenesen a dunai propellerkatasztrófára asszociált az esetből és szintén a svábhegyi telkekkel űzött spekulációval vádolta a részvénytársaságot. „A dunai propellernek méltó párja a svábhegyi fogaskerekű. Ez a minisztériumilag dédelgetett közlekedési vállalat, melynek igazi főüzeme nem is a vasút, hanem a telekspekuláció, valósággal közveszedelme már a Svábhegynek.” Magát a balesetet, amely a leromlott állapotú mozdony hibájából következett be, a népszerű bulvárlap így írta le: „A 3. számú mozdony (összesen három mozdonyuk van) már jó ideje gyengélkedik és mindenféle defektusai vannak, de azért nem vették ki a forgalomból, mert most jól megy az üzlet. Tegnapelőtt már a 3-as baja annyira előrehaladt, hogy alig bírta a kocsikat cipelni. A nyílt pályán többször meg kellett állítani és megreparálni. Úgy jutott el nagy nehezen a svábhegyi állomásig, a Széchenyi-hegyre már nem volt képes felcipelni a vonatot. De a társaság csak tovább kínozta a mozdonyt és a közönséget, míg aztán tegnap este ¾ 7 óra tájban, amikor asszonyokkal és gyermekekkel zsúfolt kocsikkal küszködött felfelé a fogaskerekű, a Léderer-telep és Ada-lak közti részen egyszerre fülsiketítő robbanás történt, utána egy rémes zökkenés s a vonat kezdett visszafelé gördülni a meredek pályán.” A propeller-balesettel szemben azonban itt senki nem vesztette életét, a vonatot a fékrendszer hamar megállította. 1916 augusztusában, amikor a társaság mozdonyainak nagyobb részét egy ellenőrzés után ki kellett vonni a forgalomból, Az Est újra botrányos körülményekről írt, és azzal vádolta a társaságot, hogy azért nem javítja a szolgáltatását, mert arra játszik, hogy a főváros végül elfogadja a magas megváltási összeget, csakhogy megszabaduljon tőlük.
Ezért aztán a lap nagy megelégedéssel adta hírül 1917 februárjában, hogy a fogaskerekűnek a Magyar Bank révén új tulajdonosa lesz. Ezzel azonban kissé előreszaladt, mert a tranzakció csak 1917 végén zajlott le, és 1918 tavaszán azzal került be a fogaskerekű a hírekbe, hogy a bankvezér Márkus Jenő a szükséges fejlesztéseket szeretné egybekötni a vasútkoncesszió meghosszabbításával. Az új vezetésű részvénytársaság már olyannyira bírta a főváros támogatását, hogy az 1916-ban mereven elutasított tarifaemelést is jóváhagyták. A koncesszióért cserébe vállalt villamosítást azonban csak akkor végezték el – jócskán a háború után, 1929-ben –, mikor a fogaskerekű pár éve már a főváros kezelésében működött.

Felhasznált irodalom:
A fogaskerekűn sem szabad = Az Est, 1914. június 18.
A bérkocsisok után a fogaskerekű is emelni akarja a viteldíjat = Az Est, 1916. március 24.
A Fogaskerekű ügye a közlekedési bizottságban = Az Est, 1916. március 28.
Megbírságolják a fogaskerekű vasutat = Az Est, 1916. május 10.
Felrobbant a Fogaskerekű mozdonya = Az Est, 1916. június 7.
Óránként csak egyszer jár a fogaskerekű = Az Est, 1916. augusztus 26.
A Magyar Bank megvásárolta a Fogaskerekűt = Az Est, 1917. február 16.
Kész a fogaskerekű új koncessziója = Az Est, 1918. augusztus 26.
Emelik a Fogaskerekű tarifáját = Az Est, 1918. augusztus 26.

Készítette: Takács Róbert