Címke: hadviselés

Virágos kedvvel

A hadviselő felek kezdettől fogva alkalmazták egymás ellen a gazdasági embargót, ami egyaránt jelenthette egyes áruk kivitelének és behozatalának tilalmát. A stratégiai fontosságú termékek esetében ez szinte magától értetődő lépés volt,

Buzdító tanmese a háborúról

„Egy kis városban él A. kereskedő, aki üzletét felvirágoztatta és vevői körét bővíti. Ugyanabban az utcában B. kereskedő hasonló üzletet nyit. Áruit, melyek jobbak, mint B. árui, olcsóbban adja és ezáltal a vevőit lassacskán magához vonzza… A. gyűlölni kezdi B-t és éjjel-nappal arról gondolkodik, miképpen tehetné tönkre amannak virágzó üzletét… 

„Törpe hatalmak háborús izgalmai” – Ki mellé áll San Marino?

Az első világháborúban a villámháborús remények összeomlásával menten megkezdődött az oly sokszor emlegetett „versenyfutás a szövetségesekért” – Törökország 1914. októberi bekapcsolódásától az USA hosszabb távon mindent eldöntő, 1917. áprilisi hadba lépéséig.

A kiéheztetők kiéheztetése – avagy a korlátlan tengeralattjáró-háború

A francia a dicsőségért harcol (hozzátehetjük: nemzeti hiúságból), a német, hogy megélhessen, az angol pedig, hogy kereskedelmét kiterjessze, hogy termékei számára új fogyasztóterületeket szerezzen, egyszóval, hogy üzletet csináljon” – idézett fel egy korábbi gondolatot Franz Mirtl, a Monarchia Csehországban született ellentengernagy a háború idején.

Meddig tart a háború?

1914 őszén lehullottak a levelek, anélkül, hogy a katonák visszatértek volna. Minden hadviselő fél gyors győzelemre számított, ehelyett hosszú, keserves állóháború alakult ki a nyugati fronton – II. Vilmos elsősorban Franciaország lerohanására értette hírhedtté vált mondatát. Eközben keleten némiképp nagyobb amplitúdóval, előrenyomulásokkal és visszavonulásokkal, várfoglalásokkal és áttörésekkel tarkított, de szintén kiegyenlített küzdelem alakult ki.

Fegyverszünet – 60 percre

A véres háborúban is megjelenik az emberség, ha csak rövid időre is. A Népszava cikke egy, a holttestek összegyűjtésére és eltemetésére szolgáló, órányi fegyverszünet történetét meséli el. A szociáldemokrata napilap már a világégés előestjén értelmetlennek tartotta a háborút és az azzal járó ellenségkép-gyártást.