Pesti Napló

Virágos kedvvel

A hadviselő felek kezdettől fogva alkalmazták egymás ellen a gazdasági embargót, ami egyaránt jelenthette egyes áruk kivitelének és behozatalának tilalmát. A stratégiai fontosságú termékek esetében ez szinte magától értetődő lépés volt, hamarosan azonban a gazdasági hadviselést is egyre tágabban értelmezték, kifejezetten az ellenfél gazdaságának akartak károkat okozni a kereskedelmi kapcsolatok megszakításával. Ezt ugyan időnként ki lehetett védeni közvetítők, semleges államok beiktatásával, de ha egy kormányzat igazán elhatározott valamit, azt következetesen keresztül is vitte. Akár a lakosság kényelmének árán is.
A téli időszakban Magyarországon számos virág csak behozatal révén volt elérhető. Ezek egy része kedvezőbb éghajlatú területekről, Olasz- és Franciaországból érkezett az országba, semleges államokon keresztül. Az éber kormányzat azonban 1916 januárjában úgy döntött, hogy még ezzel sem szeretné támogatni az ellenség gazdaságát és teljes behozatali tilalmat rendelt el, ami a Pesti Napló ezzel foglalkozó cikke szerint a rózsa és más virágok eltűnéséhez vezet majd.
Úgy tűnik, a hazafias érvelés nem minden érintettet győzött meg. Miskolci virágkereskedők a laphoz intézett levelükben arról panaszkodtak, hogy amíg a pesti kereskedők képesek lesznek valahogy áthidalni a hiányt, a vidékiek számára ez lehetetlen. Ezzel azonban tönkre mennek a családjaik és az állam is elesik a virágkereskedelemből származó adóbevételektől.

Felhasznált irodalom:
A külföldi virágok behozatalának eltiltása = Pesti Napló, 1916. január 16.

Készítette: Egry Gábor

A külföldi virágok behozatalának eltiltása. Pesti Napló, 1916. január 16.
A külföldi virágok behozatalának eltiltása.
Pesti Napló, 1916. január 16.