1917 novemberében a kormányzat immár a hetedik hadikölcsönjegyzést indította meg.
Míg az első, 1914. őszi jegyzésnél még egymásra licitáltak a polgárok, hogy hazafiságát bizonyítandó ki fektet be nagyobb összeget a háborús erőfeszítések támogatásába, három évvel később a közhangulat messze nem alapozott meg ilyen jegyzési eufóriát.
Címke: hadikölcsön
Háborús gazdaság
Az első világháború egyik leggyakrabban emlegetett következménye az állami beavatkozás a gazdaságba, illetve a hadigazdálkodás bevezetése. Ez volt a témája A múzsákat lelövik, ugye? beszélgetéssorozatunk októberi eseményének, amelyen Pogány Ágnes és Bódy Zsombor történészek
Ne sokat költsön, vegyen inkább kölcsön! – A hadikölcsönökről
A háborús kiadásokat (ami az Osztrák-Magyar Monarchiában 110 milliárd koronára rúgott) voltaképpen az állam eladósodása révén, hitelek felvételével fedezték. Egyes számítások szerint a háborúra fordított összegnek mindössze 5,2%-át adta a költségvetési bevétel,
Hogyan pénzeljünk egy háborút?
Kezdettől fogva nyilvánvaló volt a háborús résztvevők számára, hogy még a vágyott, rövid lefutású összecsapás sem finanszírozható a költségvetés folyó bevételeiből és kiadásaiból. A hadsereg igénye, a megugró szociális kiadások, a munkaerő és kereslet hiánya miatt nehéz helyzetbe került cégek,