Élt egyszer egy festőnk, akinek egyik képét nagyon sokan ismerik, de aligha tudják, hogy ki készítette valójában a híres alkotást. A Rákóczi-indulóról van szó, amely egészen modern hatású: a gomolygó háttérből kibontakozó arcokról és alakokról aligha gondolnánk, hogy 1889-ben festette őket készítőjük, Hollósy Simon. Hollósy, a hazai modernitás egyik előkészítője 1918. május 8-án hunyt el: „A magyar festőművészet, amely rövid időn belül két olyan nagyságát vesztette el, mint Ferenczy Károly és Zemplény Tivadar, újra mély gyászba borult. A Máramaros megyei Técső községben, hatvankét éves korában meghalt Hollósy Simon, a modern képírásnak nálunk egyik úttörője.”
A korabeli híradás nem is igazán a művészi tudását, hanem iskolateremtő egyéniségét emelte ki: „talán még annál is, amit benne az alkotó művész produkált, jelentőségesebb az a munka, amit mint tanítómester végzett. Megalapította a nagybányai festőiskolát”.
Hollósy már „Nagybánya” 1896-os alapítása előtt is iskolát teremtett: a művésztelep története az 1880-as évek közepére vezethető vissza. Sokan ekkoriban Münchenbe vágytak, az ottani akadémián akartak tanulni a bajor főváros híres festőitől. Ám a 19. század végén a kezdő magyar piktorok egy része mégis inkább Hollósy 1886-ban alapított szabadiskoláját választotta. Hollósy ekkor már ismert volt Tengerihántás című képe miatt, amely „szakított az akadémiai sablonokkal”. A festmény a korban divatos francia festő, Jules Bastien-Lepage hatását mutatja, s a képet nem egyszerűen a „finom naturalizmus”, hanem a „művi plein air” szemlélettel jellemezték. (A plein air irányzat követői a műtermi megvilágítás helyett a természetes szórt fényre helyezték a hangsúlyt. A barbizoni iskola például a francia naturalizmust képviselte, ehhez az iskolához tartozott az említett Bastien-Lepage.)
Hollósy sosem járt Párizsban, de oktatási módszerei rendkívül korszerűek voltak. Metódusa a „látvány átlényegítésén, a kimódolt kompozíciók elvetésén, a természetesség alapelvein nyugodott”. Tanítványai és barátai (Csók István, Réti István, Ferenczy Károly, Iványi-Grünwald Béla) viszont már kezdtek rajta is túllépni, és még inkább kapcsolódtak a modern európai törekvésekhez, főleg a plein airhez és a „finom naturalizmushoz”.
1896 májusában érkezett végül Nagybányára Hollósy vezetésével az ő „müncheni szabadiskolájában tanuló és a baráti köréhez tartozó magyar, valamint a világ minden tájáról származó művészek csoportja”. Nagybánya azóta fogalommá vált a magyar művészettörténetben, a sokáig elfeledett vagy háttérbe szorított iskola képviselői manapság sokmilliós árakon kelnek el a pesti aukciós házakban. Hollósyék amúgy nem véletlenül mentek Nagybányára: Thorma János és Réti István javasolta ezt – Thorma nagybányai volt, Réti pedig ebben a városban született.
A Pesti Hírlap Hollósyról ennek kapcsán megjegyzi: „Több mint két évtized óta Münchenben is volt festőiskolája, de nyaranta hazajött, és előbb Nagybányán, majd később Técsőn időzött tanítványai körében, akik igaz lelkesedéssel csüngtek rajta.”  A nagybányai kirándulás végül nem egyszeri alkalom lett, „hanem a historizmustól és akadémizmustól végérvényesen elszakadó, a modern magyar művészetre kaput nyitó törekvések jelképévé vált”.

Felhasznált irodalom:
Hollósy Simon meghalt = Pesti Hírlap, 1918. május 10.
Andrási Gábor et al.: Magyar képzőművészet a 20. században. Budapest, 1999.

Készítette: Szegő Iván Miklós

Pesti Hírlap, 1918. május 10.
Hollósy Simon meghalt

A magyar festőművészet, amely rövid időn belül két olyan nagyságát vesztette el, mint Ferenczy Károly és Zemplény Tivadar, újra mély gyászba borult. A Máramaros megyei Técső községben, hatvankét éves korában meghalt Hollósy Simon, a modern képírásnak nálunk egyik úttörője. Friss nyomokon járt, nem érte be azzal, hogy piktúráiról csak a „széles és biztos ecsetkezelést” jegyezzék föl főerényül és a Taine igéjét igyekezett megvalósítani, hogy a művészet: az élet. Sajátos színezése, levegője, árnya van a vásznainak, amelyeken kellően érvényesül a rajz élessége is. A festészetnek sok ágazatát művelte tisztult fölfogással, erős és eredeti tehetséggel. De talán még annál is, amit benne az alkotó művész produkált, jelentőségesebb az a munka, amit mint tanítómester végzett. Megalapította a nagybányai festőiskolát, amely olyan nevezetes helyévé vált a magyar festészetnek, amint a franciának a fontainebleau-i erdő, és amelyből az értékes, avatott művésztalentumok egész sora került ki. Több mint két évtized óta Münchenben is volt festőiskolája, de nyaranta hazajött, és előbb Nagybányán, majd később Técsőn időzött tanítványai körében, akik igaz lelkesedéssel csüngtek rajta. Halála igen érzékeny vesztesége a hazai festőművészetnek. Máramarosszigeten fogják eltemetni a családi sírhelyen.