Az első világháború idején a harcok jelentős része a nyugat-európai hadszíntéren zajlott. A korábban gyönyörű vidék az állóháború következtében kietlen, kopár pusztává változott, ahol a természet megszűnt létezni. Egyetlen növény állta csak a sarat a viszontagságos időkben: a pipacs (papaver rhoeas).
Piros színével elárasztott mindent, mintegy jelképezve a csatatereken kiömlött vér mennyiségét.
1915 tavaszán egy kanadai doktor, John McCrae alezredes – miután Ypres-nél a harcokban elveszítette egy barátját – megírta később híressé vált versét, az In Flanders Fields-et (Flandria földjein), amit az ott látott pipacs-tenger inspirált.
A vers hatására egy amerikai egyetemi tanárnő, Moina Michael elkészítette a mára már nemzetközi szimbólummá vált piros selyem pipacsok első példányait, hangsúlyozva, hogy eladásukból a rokkant katonákat és azok családjait szeretné támogatni. Michael önkéntesként dolgozott a New York-i YWCA-nél (Fiatal Nők Keresztény Egyesülete), ahol a tengerentúli önkénteseket képezték. 1918 novemberében egy YWCA konferencián ezzel a pipaccsal a mellkasán jelent meg, és adott el belőle minden résztvevőnek, majd javaslatot tett arra, hogy a virág az emlékezés hivatalos szimbóluma legyen. Erre 1921-ben került sor: az Amerikai Légió Szövetsége hivatalos szimbólumává tette meg a Michael-féle pipacsot. Miután visszament tanítani, rokkant veteránokkal kezdett foglalkozni, és akkor szembesült valójában a hadszíntérről hazatértek átképzésének és integrálásának nehézségeivel. A rokkantkérdést – akár a többi hadviselő államban – sokáig nem sikerült rendezni, maga Moina is ezen dolgozott 1944-ben bekövetkezett haláláig.
Angliába egy francia hölgy, Anna Guèrin hozta a pipacsokat, aki részt vett azon a bizonyos YWCA konferencián 1918-ban. A brit légió – megalakulásának alkalmából – 1921-ben 9 milliót rendelt a pipacsokból, melyeket november 11-én (A háborúra való emlékezés és a fegyverszünet napja) szinte azonnal eladtak. Az első ilyen jótékonysági gyűjtés 106 ezer fontot hozott, ami abban az időben rengeteg pénznek számított.
A következő évben George Howson őrnagy – aki Military Cross (Katonai Kereszt) kitüntetésben részesült a háborúban teljesített szolgálataiért – létrehozott egy műhelyet Londonban, ahol öt rokkant katonával kezdett el pipacsokat gyártatni. Három évvel később a műhely gyárrá nőtte ki magát és elköltözött Richmondba (Surrey), ahol a mai napig milliószámra készítik a pipacsokat.
Habár 1922-ben már Angliában gyártották a pipacsokat, közülük nagyon kevés jutott el Skóciába. Ennek megoldásaként Douglas Haig angol tábornok felesége megalapította a Lady Haig Pipacsgyárat Edinburgh-ban, ahol kizárólag Skóciának gyártották a piros virágokat – némileg eltérve az angol mintától. (A virágnak négy szirma van és nincs levele). A gyárban mai napig rokkant veteránok dolgoznak és kézzel készítik a pipacsokat.

A pipacsok az emlékezés és a remény szimbólumai, milliók viselik, különösen november 11-én, a Fegyverszünet napján. Sokszor nyomatékosítják, hogy a pipacsok nem a halált, a színük nem a vért szimbolizálja, és nem is a háborút igyekszenek ezzel támogatni. Nem képviselik a politikai és vallási hovatartozást sem. Viselése mindenkinek egyéni választása amely saját személyes emlékeket őriz.
A nemzetközösségi országokban minden évben, november 11-én 11 óra 11 perckor két perces néma csendet tartanak a Nagy Háború emlékére, emlékezve az 1918. november 11-i fegyverletételre és a háború polgári és katonai áldozataira.

2014-ben, az első világháború kitörésének századik évfordulóján Angliában nagyszabású installációval készültek a november 11-i megemlékezésre. A Royal Shakespeare Company díjnyertes díszlettervezőjének, Tom Pipernek köszönhetően 888246 kerámiapipacsot telepítettek a londoni Tower zöld gyepjére, mintha az az egyik ablakon kifolyó könnytenger lenne. A szám nem véletlen, ennyien estek el az első világháború során a brit katonák közül. Az installáció nagyobb látványosság lett, mint azt gondolták. Már februártól bárki megvehette a pipacsokat és utána saját maga szúrhatta földbe. Mások csak azért látogatták meg a Towert, hogy megnézhessék, ahogy a pipacsokat elhelyezik, így már hetekkel az ünnepség előtt különlegessé vált a tervezett esemény.
Az installációnak a Blood Swept Lands and Seas of Red (Véráztatta földek és tengernyi vörös) nevet adták, egy katona által írott vers után, aki a lövészárokban vesztette életét. A versre Paul Cummins keramikus, az egész koncepció ötletadója talált rá a chesterfieldi könyvtárban.

A Poppy Appeal a Brit Királyi Légió legnagyobb adománygyűjtő kampánya, amely a pipacs kitűzők eladásával kívánja a veteránok közösségét támogatni. 2013-ban például 39 millió fontot sikerült összegyűjteni a virágok eladásokból. A kis piros kitűzőket főként októberben és novemberben árusítják, de egész évben meg lehet őket rendelni a légió honlapjáról, de akár le is lehet emelni a helyi élelmiszerbolt pultjairól.

Felhasznált irodalom:

British Legion
Poppies flow at the Tower
Moina Michael
Készítette: Szárisz Roxána