„Őrült és sarlatán: mondták sokan, s ugyanakkor ifjú emberek szánakozva néztek végig rajtunk, ha ki mertük jelenteni, hogy Goethe vagy Shakespeare lehetett olyan jó író, mint a Mesteremberek költője. Csak nyugodt és türelmes ítéletet nem lehetett hallani róla” – írta Kassák Lajosról a 20. század egyik legjelentősebb irodalomtörténésze, Komlós Aladár, aki még az antiklerikális-antimilitarista Galilei Kör tagjaként ismerte meg a szabadgondolkodó diákegyesület rendezvényein többször feltűnő művészt. Komlós Aladár nagyon szépen megfogalmazta, hogy míg egyesek istenítették, mások eszüket vesztve menekültek Kassák Lajos költészetétől az 1910-es években, hiszen alig jelent meg a „dekadens” Ady, máris megérkezett avantgárd seregei élén a Mesteremberek költője, és retteghettek a Petőfi Társaság tagjai, hogy rájuk gyújtja a magyar kultúra várát. A Budapesti Hírlapban azonban nem félték annyira Kassákot, inkább csak kigúnyolták a multiinstrumentális művészt és avantgárd csoportját, amikor a lap 1917. december 11-i számában az 1916-ban betiltott avantgárd-antimilitarista A Tett című folyóirat utódaként létrehozott Ma matinéjáról tudósítottak.
Felhasznált irodalom:
Kubistáink matinéja = Budapesti Hírlap, 1917. december 11.
Készítette: Csunderlik Péter
Budapesti Hírlap, 1917. december 11.
Kubistáink matinéja
A Ma című szupramodern irodalmi és időközi folyóirat munkatársai tegnap matinét rendezvén a Zeneakadémia kistermében, végre szemtől-szembe is kiálltak a porondra, s valljuk meg azonnal, hogy első fölvonulásukat páratlan érdeklődés kísérte s a közönség hálásan oszlott el a másfél órai produkció után, mert ilyen őszintén s ennyire szívből e szomorú időkben még soha nem mulatott. Bevezetőül Kassák Lajos minden teketória nélkül kijelentette, hogy igenis, föl fognak olvasni, mert rájöttek, hogy az embernek nem csupán ideái vannak, hanem gyomra is van. Igazat adtak neki s megtapsolták. Komját Aladár öt gyanús versét olvasta föl, melyeket a publikum avatatlan része néma döbbenettel kísért, mert nem értette. Mi se értettük. Ürmössy Anikó, egyik női kubista prózáiból szavalt, s úgy rémlik nekünk, hogy a vajúdó asszony vízióiról volt szó. De ez nem biztos. Lengyel József egyik költői műve ezt a cinikus föliratot viselte: Parasztok atmoszférában, a másik verscím pedig még kedvesebb volt: Vers cím nélkül. Most következett Kassák maga! Egy színész dörögve, pisszegve, jajgatva, grimaszolva, hadonászó gesztusokkal s megbicsakló inakkal harsogta le a vezér lihegő csatarajzát. A hatás tomboló volt. Mácza János a színpadról mint agitatív erőről elmélkedvén, megmagyarázta, hogy Bernhard Shaw e téren még messze áll tőle (Mácza Jánostól tudniillik), de Frank Wedekind újabban közeledést mutat feléje (Mácza János felé persze). De ez mind semmi! Csattanónak György Mátyást tartogatták, két súlyos üggyel. Mindkettő vers. Az első a Legény gajdol, népies pszichopatológiai (ön-)megfigyelések alapján, a másiknak tömör címe így hangzott: A 46-os számú B. V. V. (Budapesti Villámos Vasút) balladája. De ezzel aztán be is telt a pohár. A közönség hangosan nevetni nem mervén (a háttérben több szabadjegyes markos legény strázsált), visszafojtott lélegzettel félig a padok alá hajlott s csak a folyosón tört ki harsogó kedve. Hisszük, hogy a début-t nyomon követi a második start: jó viccekről gondoskodva lesz s a közönség megpukkasztva lesz. Mi is megjelenünk, föltéve, hogy nem fognak inzultálni.
