Népszava, 1914

„mindig tekintettel kell lennünk a tekintendőkre…” – Wekerle Sándor az új miniszterelnök

„– Kegyelmességed szintén a föltörekvő néprétegek politikájának a szolgálatában álland?
– Nagyon természetes, hogy erre a kérdésre igen-nel felelnék abban az esetben, ha nem mondanék nem-et, de miután nem-et nem mondok, igen-t sem mondhatok, amiből elég világosan következik az, hogy legjobb az egyenes út.”

Így figurázta ki a baloldali Népszava – név nélkül, de könnyen azonosíthatóan – Wekerle Sándort, miután 68 évesen immár harmadik alkalommal lett Magyarország miniszterelnöke 1917. augusztus 20-án. Elődje, a tapasztalatlan Esterházy Móric csak két hónapig bírta azt a feszültséget, hogy a „választójog kormányának” vezetőjeként jelentős társadalmi és politikai reformokat vártak tőle, miközben a parlamenti többség továbbra is a lényegi változtatásokat ellenző Tisza István és pártja kezében maradt. Ehhez képest Wekerle már sokat tapasztalt, taktikus és kompromisszumkész politikus volt, de pont utóbbi tulajdonságai miatt a szociáldemokraták nem igazán örültek kinevezésének. Főleg, hogy az ő véleményük szerint Wekerle egyszer már kormányfőként „csúfosan elárulta” a választójogi reform ügyét (1906 és 1910 között), azaz attól féltek, hogy inkább Tiszával fog egyezkedni, mint parlamenten kívüli erőkkel tárgyalni. Így az ismét kormányfővé váló Wekerle nyilatkozataival és ígéreteivel szemben fenntartásaikat nemcsak a Népszava komoly vezércikkeiben, hanem egy gúnyos hangvételű glosszában is jelezték.

Felhasznált irodalom:
Wekerle = Népszava, 1917. augusztus 21.
Álom és való = Népszava, 1917. augusztus 22.

Készítette: Ignácz Károly

Népszava, 1917. augusztus 22.
Álom és való

Álmomban miniszterelnök voltam, mégpedig fiatal miniszterelnök: alig egynapos. A tündérkirály vagy kicsoda is engem bízott meg, hogy vegyem a kezembe az ország kormánygyeplőjét. Mért ne venném, amikor erre kérnek és amikor meglehetős praxisom van a hajtásban? Megjegyzem, hogy volt is már hajtási engedélyem, de elvették tőlem. Aztán amikor a gyeplőt a kezembe vettem, az egész ország arra kíváncsiskodott, hogyan hajtok, merre fordítom a szekerem rúdját? Ugyan melyik hadvezér az, aki csatát akar nyerni, de elébb dobra üti a haditervet? A stratégiában az a fő, hogy titkos legyen, olyan titkos, hogy még az sem tudja, aki csinálta.
Először is egy újságíró csípett nyakon és vallatni kezdett:
– Excellenciás uram, szabad valamit tudnom a jövőre nézve?
– Már hogyne volna szabad? Csak nem gondolják tán, hogy titkolódzom? Az én elvem az, hogy mindent a maga útján és mindent a maga idejében.
– Köszönöm. És tovább?
– Mert ne feledjük, hogy ki mint vet, úgy arat.
– Tehát a jövőre nézve mit méltóztatik vetni?
– Mindent, csak bukfencet nem. A bukfenc nem kel ki. Vagyis tartom magam az elődeim programjához, akik szilárdan megálltak a helyüket, és folyton szem előtt tartották, hogy fölfelé megy borban a gyöngy, jól teszi.
– Kegyelmességed szintén a föltörekvő néprétegek politikájának a szolgálatában álland?
– Nagyon természetes, hogy erre a kérdésre igen-nel felelnék abban az esetben, ha nem mondanék nem-et, de miután nem-et nem mondok, igen-t sem mondhatok, amiből elég világosan következik az, hogy legjobb az egyenes út.
– Az előző kormányelnök programjából át méltóztatik venni valamit?
– Semmit, illetve mindent, ami azt jelenti, hogy sokat markolok, de keveset fogok.
– Mégis, ha szabad tudnom, mi lesz a kegyelmes úr kormányzásának a vezércsillaga?
– A honszeretet, gyönyörűségesen ragyog, hazám, szegény hazám és a többi, ahogyan már az iskolában tetszett tanulni, amiből természetesen egy csöppet sem engedhetünk, mert nyelvében él a nemzet.
– De valami közelebbit megtudhatnék excellenciás uramtól, például a választójog…
– Elég! Hát persze, hogy megtudhat. Jó, hogy eszembe hozta ezt a dolgot, mert így már ezzel az alkalommal megnyugtathatom a kíváncsiakat azzal, hogy nincs okuk a kétségeskedésre vagy a bizalmatlankodásra, mert sohasem volt úgy, hogy ne lett volna valahogy.
– E tárgyban elegendőnek tartja kegyelmes uram a fönti nyilatkozatot.
– Kissé sok is, de ha jól meggondoljuk, kevés, mert elfelejtettem hozzátenni, hogy közös erővel kell törekednünk minden cél felé, mert ha közös lónak túrós is a háta, de ki korán kel, aranyat lel.
– Köszönöm szépen. A belpolitikában tehát nem várhatók lényegesebb irányváltozások?
– Magában a kérdésben benne van a felelet.
– És a külpolitikában?
– Itt nem szabad azt elfelednünk, hogy kétszer ad, aki gyorsan ad, vagyis mindig tekintettel kell lennünk a tekintendőkre, annak szem előtt való tartásával, hogy minden órádnak leszakaszd virágát.
– Egyéb közölni valója nincs excellenciádnak a nyilvánosság számára, hogy mégis valamennyire tájékozódjék a legközelebbi napokban várhatókról?
– De igen. Helyenkint zivatar, némi csapadékkal és jelentéktelen hősüllyedés várható.
Miután a közvéleményt a sajtó útján így, kellőképen tájékoztattam, fölébredtem, az újságok böngészésébe kezdtem és úgy tapasztaltam, hogy az álmom folytatódik azzal a különbséggel, hogy nem én vagyok a miniszterelnök, én mindössze a kellőképpen tájékoztatott publikum vagyok.