Népszava, 1914

Már a nőknek is szabad a hajtás

A fővárosi közlekedés háború okozta gondjairól és azon belül a bérkocsisokat sújtó problémákról már volt szó ezen a portálon. A lovas kocsik számát azonban nemcsak a hadsereg ló iránti igénye csökkentette, hanem a kocsisok bevonultatása is. Erre adódott az egyszerű megoldás: a nők is ülhessenek a bakra, azaz kaphassanak hivatalos hajtási jogosítványt. A budapesti bérkocsisok ipartestületének ezt célzó, 1915. decemberi kezdeményezése kedvező fogadtatásra talált: 1916 januárjában a fővárosi főkapitány megadta a lehetőséget azon 24 év felüli nőknek, akik „a hajtásban kifogástalan jártasságot tanúsítanak”. Így a háborúnak köszönhetően egy újabb foglalkozás nyílt meg a nők előtt.

Felhasznált irodalom:
Női bérkocsisok = Népszava, 1915. december 24.
Női bérkocsisok Budapesten = Népszava, 1916. január 16.

Készítette: Ignácz Károly

Népszava, 1915. december 24.
Női bérkocsisok

A hadba vonulások folytán a bérkocsissegéd-hiány mindinkább érezhető volt és körülbelül százötven fölszerelt kocsit kénytelenek voltak a forgalomból kivonni, mert nem kaptak kocsist. A bérkocsisok ipartársulata kérelemmel fordult a főkapitányhoz, adja meg nőknek is a hajtási jogosítványt. Az a terv, hogy a kocsiszám tulajdonosának neje vagy leánya, ha hajtani tud, a bakra ülhessen. A főkapitány hajlandóságot mutat a kérelem kedvező elintézésére és valószínűen egy-két nap alatt írásban is megadja a beleegyezését. Az ipartársulat hajtóiskolát fog fölállítani, ahol a jelentkező nők levizsgáznak.

Népszava, 1916. január 16.
Női bérkocsisok Budapesten

A főkapitány a következő rendeletet adta ki: A Budapesti Bérkocsi ipartársulat, hivatkozással arra, hogy a fegyverképes férfiaknak a katonai szolgálatra való folytatólagos behívása folytán a bérkocsissegédek létszáma olyannyira megapadt, hogy a számozott bérkocsik egy része kocsishiány miatt nem tartható forgalomban, azt a kérelmet terjesztette elő, hogy nők részére is engedélyezze bérkocsira érvényes hajtási jogosítványok kiadását. Méltányolva a kérelem támogatására fölhozott indokokat, a székesfőváros közönsége bérkocsi-szükségletének biztosítása érdekében megadom az engedélyt arra, hogy a főkapitányság illetékes ügyosztálya nők részére is kiadhasson bérkocsin való hajtásra jogosító igazolványt. Föltétlenül kikötöm azonban, hogy kocsis gyanánt csak a bérkocsiipar gyakorlását szabályozó, 470/896. számú székesfővárosi törvényhatósági szabályrendeletben megállapított föltételeknek mindenben megfelelő, 24. életévüket betöltött oly nők alkalmazhatók, akik a hajtásban kifogástalan jártasságot tanúsítanak. Jelen határozatom nyomban hatályba lép és az ennek alapján kiadandó jogosítványokkal egyetemben bármikor visszavonható.