„Éjjel az omnibusz tetején, emlékszel kicsikém, de csuda volt. Lent nyikorogtak a kerekek, s felettünk nevetett a telihold.” – szólt Zerkovitz Bélának, az 1910-es évek legnépszerűbb dalszerzőjének egyik slágere. Az omnibuszok, azaz a ló vontatta tömegközlekedési eszközök 1915-ben már több mint nyolcvan éve járták Buda és Pest útjait. Nemcsak az különböztette meg őket a taxiktól és a konflisoktól, hogy jóval több utast tudtak szállítani, hanem az is, hogy megadott útvonalon, szabályos menetrend szerint közlekedtek. Az omnibusz nem keverendő a sínen közlekedő lóvasúttal sem, amely 1866-ban jelent meg a magyar fővárosban.
Az omnibusznak mint közlekedési eszköznek 1915 táján már több konkurense akadt. Az 1910-es menetrend szerint a Budapesti Közúti Vaspálya Társaság 29, a Budapesti Villamos Városi Vasút 16 villamosjáratot üzemeltetett: előbbiek viszonylatait páratlan, utóbbiét páros számokkal jelölték. Ezen felül a Budapest-Újpest-Rákospalotai Villamos Közúti Vasút Rt. is működtetett hat vonalat (ezeket A-tól F-ig jelölték), nem beszélve a Ferenc József Földalatti Villamos Vasútról, azaz a Belvárost a Városligettel összekötő kisföldalattiról. Sőt, 1915 márciusában megindult az autóbusz-közlekedés is Budapesten – két járművel, amelyek az Andrássy úton haladtak végig. A villamosokhoz hasonló kijelölt megállóik még nem voltak, az autótaxikhoz hasonlóan ott álltak meg, ahol az utasok le illetve fel szerettek volna szállni. A viteldíj 14 fillér volt, ami jóval olcsóbb, mint a benzinhajtású autótaxik díja, amelyen az első kilométerért egy koronát kellett fizetni, majd minden megkezdett 500 méterért további 30 fillért. A taxik 1913. június 1-jén jelentek meg az utcákon, a fővárossal kötött szerződés szerint a taxik számát idővel 500-ra kellett volna emelni.
Az I. világháború mind a ló vontatta, mind a benzinnel hajtott járművek esetén súlyos nehézségeket okozott – Az Est 1915. júniusi riportjai egyenesen drámai helyzetről számoltak be. Az omnibuszoknak és bérkocsiknak az lett a végzete, hogy a hadseregnek rengeteg lóra volt szüksége, amit részben a közlekedési társaságoktól és kocsisoktól szereztek be, de természetesen eljött a vidéki lókupecek ideje is. És a hadtápnak nemcsak a lovakra, a takarmányra is szüksége volt – így a „közlekedésben dolgozó állatok” ugyanúgy „pót-ételekre” szorultak, mint a hátországban élők. „A kukoricán tartott állatok csak lassan és kínnal kocognak, s a forgalmi idő nagy részét pihenőben töltik.” – számolt be a lap. Az egyik cikkből az is kiderül, hogy a fővárosi gyepmester, azaz a fősintér kettő helyett tizenkét kocsit kellett beállítson az állattetemek elszállítására. A kellő számú bérkocsi biztosítása is akadozott, a vita – a kínálat szűkössége nyomán – épp arról folyt, hogyan válogattak a bakon ülők a potenciális utasok között, illetve az utazóközönség nyomására milyen ellenintézkedéseket kíséreljen meg a főváros (a szállítás megtagadásának szankcionálásától a bérkocsis drosztokon való várakozásának előírásáig). A taxitársaságot pedig a benzin, az autók, az alkatrészek hiánya és a sofőrök besorozása együttesen sújtotta. Így Az Est riportere csak az előírt taxik alig több mint tizedét találta működőképesnek 1915 júniusában.

Felhasznált irodalom:
Taxi, konflis és omnibusz mizériák = Az Est, 1915. június 5.
A kocsiközlekedés zavarai = Az Est, 1915. június 16.
Százéves a budapesti buszközlekedés.
Villamosok menetrendje 1910-ből. 

Készítette: Takács Róbert