Ha valaki a Nyugat egykori szerkesztőségi gyülekezőhelyén, a Centrál Kávéház galériájában szemlélődik, a sok íróportré mellett hamar figyelmes lehet egy emléktáblára, melyen rövid Ady-vers hirdeti: „Zuboly, nézz bennünket! / Te szabad hajdúságod / S halálos nagypénteked / Él tovább és lüktet / Ereinkben, valónkban / S mikép te mondtad: Jól van.” (Zuboly [Bányai Elemér] emléktáblájára) Korábban pedig Ady a nevezettnek dedikálta a Négy-öt magyar összehajolt. Kicsoda volt Zuboly? Egy 1915 húsvétján, az Uzsoki-hágó körüli harcokban harminckilenc évesen elesett szabadkőműves újságíró, a Jászi Oszkár vezette radikális szabadkőműves páholynak, a Martinovicsnak tagja – ennek a páholynak volt testvére Ady is. Bányai Elemér (1875–1915) rövid élete alatt is jelentősnek tekinthető életművet hagyott hátra: az adysan szóval „napi parancsra” írt cikkeken túl kiemelkedő sajtótörténeti munkákat a Pesti Napló és a Pesti Hírlap történetének megírásával, szerzője volt a Tolnai Világtörténelmének, emellett jegyzett egy Lisznyai Kálmán-életrajzot, örmény származású entellektüelként pedig örmény anekdotákat gyűjtött és adott közre. 1914. január 1-jétől volt munkatársa a Függetlenségi párti Magyarországnak, ez a lap közölte az alábbi nekrológot a bevonultatott és elesett újságíróról 1915. április 15-én. A sors iróniájának tekinthető, hogy Zuboly utolsó nagy munkája a Ferenc Ferdinánd meggyilkolásáról közzétett cikksorozat volt. Az otthon maradt, de a bevonultatástól rettegő Ady nemcsak versben, hanem cikkben is búcsúzott újságírótársától – aki a Centrál Kávéház törzsközönségétől kapta a Zuboly nevet – a Távol a csatatértől rovatban, a Világban: „Majdnem egyszerre indultunk el, én házasodni Pestre, ő az uzsoki halálba, s egyetlen mentő körülményem, hogy április 28-án engem is besorozhatnak katonának.” Mint tudjuk, Adyt nem vonultatták be, megmaradtak neki a háború alatt élesedő irodalmi harcok – mint Babits Játszottam a kezével-botránya –, amelyek Zubolyt – akit a Nyugatban Schöpflin Aladár búcsúztatott – se engedték békében nyugodni. Jászi Oszkár a Martinovics Páholy képviseletében, a Zuboly emlékére tartott temetői beszédében a „kitagadott nemzetiségekért” szívét fájdító „nemzetközi” újságírót a sovinizmus áldozatának nevezte, mire a Babits elleni támadásban is élen járó Burján Károly „kegyeletrablónak” nevezte Jászit, a „keresztény” újságíró emlékének védelmét pedig antiszemita és szabadkőműves-ellenes kirohanásra használta fel a Magyar Kultúrában. Nemcsak a fronton folytak a harcok a sárban, hanem a hátországi szellemi életben is.
Készítette: Csunderlik Péter
Bányai Elemér dr. – Elesett a Kárpátokban Nagypénteken = Magyarország, 1915. április 15.
Mélyen lesújtott szívvel, fájdalmas megilletődéssel adunk hírt a Magyarország gyászáról, amely illusztris munkatársunknak, Bányai Elemér dr.-nak, a Zuboly néven országosan ismert írónak elestével nemcsak bennünket, hanem az egész magyar zsurnalisztikát érte.
Bányai Elemér a modern magyar újságírás egyik legkiválóbb képviselője volt: azok közé tartozott, akiket a talentum és sokoldalú képesség mellett ennek a hivatásnak valódi szeretete vezérelt a hírlapírói pályára, akik a műveltség és a tudás egész gazdag fölszereltségével lettek a napi események krónikásai.
Bányai már a mozgósítás első napjaiban kénytelen volt letenni a tollat, s mint a 23. honvéd-gyalogezred tartalékos hadnagya vonult be Nagyszebenbe ezredéhez, amelynek népfölkelő pótzászlóaljához osztották be segédtiszt gyanánt. Itteni szolgálata közben főhadnaggyá lépett elő s március 8-án indult el a harctérre. Utolsó levelét március 29-én írta Budapestre rokonának, Balla Károly fővárosi árvaszéki ülnöknek és írónak, s levelében jókedvűen írta le a lövészároki életet s vidáman mondja el, mennyire beleélte magát ebbe az előtte eddig ismeretlen, érdekes világba; még főzni is megtanult s tréfásan újságolta, hogy milyen jól esett neki a lövészárokban a maga készítette köménymag-leves. Közben természetesen vitézül küzdött a kárpáti harcokban, s alig egy hónappal a harctérre való indulása után értesítés jött a nagyszebeni pótzászlóaljhoz, ahonnan azután tudatták Balla Károly árvaszéki ülnökkel, hogy Bányai Elemér az Uzsok körül vívott harcokban április 2-án, nagypénteken elesett.
Mindnyájunkat mélyen megrendít a mi szeretett barátunknak és kiváló kollégánknak eleste. Bányaihoz, a mi kedves Zubolyunkhoz mindnyájan őszinte szívvel ragaszkodtunk. Csodáltuk nagy műveltségét, valóságos polihisztori tudását, az összes európai nyelveken való jártasságát, a legnemesebben felfogott, ízig-vérig modern írói és újságírói munkásságát, és őszinte tisztelettel adóztunk kiváló emberi tulajdonságainak. Talpig korrekt gentleman volt, minden cselekvésben becsületes, jóhiszemű és jóságos. Igazi ember és igazi férfi. Az újságírói társadalomnak mindenkitől tisztelt és szeretett alakja volt s nincs pályatársaink közt senki, aki a legbensőbb részvéttel meg nem siratná a jó Zuboly korai elmúlását.
Mindössze negyven esztendős volt Bányai, tele fiatalos tetterővel, a munka igaz és nemes szeretetével. Tudásánál és képességeinél fogva legelső tudósaink sorában foglalhatott volna helyet, de idejét és erejét az újságírás napi munkája kötötte le. A kenyerét kellett megkeresnie, a szerény, de becsülettel megszerzett mindennapi kenyeret, azért nem foghatott bele nagyobb koncepciójú alkotásokba, amikhez pedig a tudás és képesség teljes fegyverzetével volt fölszerelve. Kulturális munkásságában leginkább a históriai kérdések érdekelték. Alapos búvárkodással merült bele egy-egy kor tanulmányozásába s amiket kötetekre terjedő munkákban tudott volna megörökíteni, újságcikkekben forgácsolta el: a grand seigneur-i bőkezűsége a tudós, de szegény újságírónak.
A fővárosi napisajtóban és folyóiratokban két évtized során megjelent cikkeiből így is egy egész gazdag és értékes könyvtár telnék ki. Kritikai és históriai dolgozatai érdekesen világítanak bele a történelmi korok és személyek intimitásába, riportszerű cikkei pedig valóságos mintái a modern újságírói munkának.
A Magyarország szerkesztőségének 1914. január 1-jén, lapunk újjáalakulásakor lett rendes belső munkatársa. Ez időtől újságírói munkásságát egész teljességében a Magyarországnak szentelte s különösen két nagyobb szabású akciónkban vett kiváló és tevékeny részt. Az egyik a múlt esztendei Rákóczi-mozgalom (Szekfű Gyulának A száműzött Rákóczi című munkája körül kirobbant elhúzódó sajtópolémia – Cs. P.) körül kifejtett ügyködése volt, amelynek során Kacziány Géza mellett ő írta lapunkba e nagyarányú mozgalom kapcsán fölmerült események ismertetését és kritikáját. Másik, nagymértékű zsurnalisztikai munkája Ferenc Ferdinánd trónörökös meggyilkolása után lapunkban közzétett cikksorozata volt: e nagy adatgazdagsággal és bravúrosan megírt újságcikkek nemcsak a nagyközönség körében, hanem az újságíró-világban is méltó feltűnést keltettek.
*
Utolsó cikkét is a Magyarországnak írta. Amikor a mozgósítás kezdetén az új trónörökös (a későbbi IV. Károly – Cs. P.) ellátogatott Budapestre, Bányai már teljesen felkészülve, indulóban volt az ezredéhez. Aznap még feljött hozzánk a szerkesztőségbe és azt kérte, hadd írhassa ő a trónörökösről szóló riportot, másnap úgyis elutazik, szeretne írni még egy cikket nekünk utoljára. Meg is írta a cikket, az utolsót. Azóta nem láttuk, azóta nem írt, talán nem is vett többé tollat a kezébe. A tollat karddal cserélte fel.
*
Bányai Elemér 1873. augusztus 22-én Szamosújvárott született. Zuboly álnéven számos történelmi és kritikai tárcát és cikket írta a napilapokba és folyóiratokba. A kolozsvári egyetemen bölcselet-doktori diplomát nyert. Szerkesztette a Kolozsvári Ujságot, a Magyar Polgárt, a Kolozsvári Lapok című szépirodalmi lapot, valamint több vidéki újságot. 1905-től jött a fővárosba, ahol előbb a Pesti Naplónak volt hosszabb időn át belső munkatársa, majd a Magyar Nemzetnél dolgozott, 1914. január elseje óta pedig egész újságírói tevékenységét a Magyarország-nak szentelte: Művei: Lisznyay Kálmán (Kolozsvár, 1900); Örmény anekdoták (Szamosújvár, 1903, három kötet); a Pesti Napló, 1849-1908 (Budapest, 1908); a Pesti Hírlap harminc éve (Budapest, 1908); Chorin Ferenc életrajza és beszédei (két kötet); a Tolnai Világtörténetébe a magyar történelmi részt és Napóleon korát írta.
*
Életrajza még rövidebben így foglalható össze: újságíró volt, szegény ember volt, becsülettel dolgozott az igazságért, a kultúráért, a magyarságért és meghalt a hazáért.